185599. lajstromszámú szabadalom • Eljárás takarmányadalékok meghatározására, valamint ehhez szolgáló labor eszköz- és vegyszerösszeállítás
1 185599 2 A találmány tárgya eljárás takarmányadalékok mennyiségének becslésére, amely magába foglalja a közelítő mennyiségi meghatározás kivitelezésére szolgáló laboreszköz- és vegyszerösszeállítás alkalmazását is a találmány szerinti eljárásban. Általános gyakorlat szerint az állati takarmányokhoz olyan adalékokat kevernek, amelyek azok tápértékét előnyösen befolyásolják, illetve elősegítik az állatok növekedését. Ezen adalékok egyike, a monensin, szarvasmarhák és baromfiak takarmányozásánál széleskörűen alkalmazott anyag, amelyet a 3 501 568 számú Amerikai Egyesült Államok-beli szabadalmi leírás ismertet. Más hasonló természetű adalékok — az összefoglalólag ionofórok néven emlegetett anyagok — közül megemlítjük például a narasint és a salinomycint, mint olyanokat, amelyekre a találmány szerinti eljárás vonatkozik. A találmány értelmében olyan eljárást dolgoztunk ki, amelynek segítségével ezen takarmányadalékok mennyisége a keverékben egyszerűen, nehézség nélkül megbecsülhető mind a gyártási folyamat során, mind a gyakorlati felhasználás folyamán. A találmány szerinti eljárás lényege az, hogy a takarmányban jelenlevő vanillin-pozitív ionofór mennyiségének közelítő meghatározása céljából a takarmány megfelelő mennyiségét valamilyen alkoholos oldószerrel elegyítjük, az elegybe olyan savat adagolunk, amelynek savi‘disszociációs kitevője (pK.) 4-nél kisebb, majd az így kapott elegyhez valamilyen, színreakciót adó (aril-aldehidet) teszünk — mind a két reagenst, a savat és az aldehidet is szilárd halmazállapotban —, azután a szín kialakulásához megfelelő hőmérsékleten a reakcióelegy így kialakult színét egy standard oldatéyal hasonlítjuk össze. A szilárd halmazállapotú reagensek és különösképpen a szilárd sav használata az analitikai eljárásban igen előnyösnek bizonyult a gyakorlatban. Színképző aril-aldehidekre példaként megemlítjük a vanillint, az etil-vanillint, a 2,4-dimetoxibenzaldehidet, a 3,4-dimetoxi-benzaIdehidet, a 2, 4, 5-trimetoxi-benzaldehidet, a 4-dimetiI-aminobenzaldehidet, a cinnamaldehidet, valamint más, elektronküldő szubsztituensekkel helyettesített aril-aldehideket. A vanillin alkalmazása a legcélszerűbb. Nem feltétlenül szükséges, hogy az aldehid maga szilárd halmazállapotú legyen, amennyiben az alkalmazása szilárd állapotban történik, például úgy, hogy egy szilárd hordozóra adszorbeált állapotban visszük be. Folyékony halmazállapotú reagensek alkalmazása — így például vanillin-oldatok és folyékony sav használata — az ionofórok mennyiségének becslésére szolgáló eljárásban azzal a hátránnyal jár, hogy katalizátort kell alkalmazni az ionofór molekula és a vanillin között lejátszódó reakció élénkítésére, ami jelentékeny kényelmetlenséget okoz a gyakorlatban, ahol gyors, közelítő meghatározásra van szükség. Azt tapasztaltuk továbbá, hogy megbízhatatlan eredményeket kaptunk a folyékony reagensek alkalmazásakor. Ezzel szemben a találmány szerinti eljárás kivitelezése során meglepő módon azt találtuk, hogy nemcsak kényelmesebben hajtható végre, de megbízhatóbb eredményeket is ad. Eljárásunk felhasználható arra is, hogy 2 I igazoljuk valamely takarmánykeverékben vanillinpozitív ionofór egyáltalán nincs jelen; erre például akkor lehet szükség, amikor a takarmányt olyan állatoknak, például lovaknak szánják, amelynek a szervezete az ionofórokkal szemben érzékeny. A találmány szerinti eljárás alkalmazható a vanillin-pozitív ionofórok mennyiségének közelítő meghatározására például a narasin vagy salinomycin, de különösképpen a monensin esetében. Szilárd savakként alkalmazhatjuk például az 5-szulfoszalicilsavat, szulfamidsavat, hidroxil-amin-0- szulfonsavat és a p-touol-szulfonsavat. Legkedvezőbb a felsoroltak közül az 5-szulfo-szalicilsav használata. Az ionofór vegyület kioldására a takarmánymintát célszerűen metanollal elegyítjük, de más alkoholok is (így például etanol) számításba jöhetnek, akár önmagukban akár vizesalkoholos elegy gyanánt, amely elegendő mennyiségű alkoholt tartalmaz ahhoz, hogy az ionofórt hatékonyan ki tudja oldani. A színt, amelyet a takarmánykeverékben lévő vanillin-pozitív ionofór és egy aril-aldehid valamint sav reakciója hoz létre, standarddal történő összehasonlítás útján értékelhetjük: a színintenzitás alapján a mintában előforduló ionofór mennyisége becsléssel állapítható meg. Az összehasonlító standard lehet olyan színes oldat, amelyet az ionofór ismert mennyiségének a megfelelő mennyiségű aldehiddel és savval való elegyítésével állítottunk elő vagy használhatunk egy kalibrált összehasonlító színtáblázatot is standardként. A színképződés biztosítása végett szükséges, hogy a reakció megfelelő hőmérsékleten menjen végbe; ez előnyösen az 50 °C és 70 °C közötti tartomány, ezen belül különösen kedvező a 60 °C. A kellő hőmérsékletet úgy biztosíthatjuk, hogy a reagensek oldatát az adott hőfokon tartott vízfürdőbe merítjük. A gyakorlatban sokszor az a legjobb megoldás, hogy a takarmánymintát összerázzuk az oldószerként alkalmazott alkohollal, és a felülúszó tisztáját dekantáljuk. Ezután a dekantált felülúszó oldatot úgy hozzuk érintkezésbe az aldehiddel és a savval, hogy az utóbbiak egy szilárd hordozón — például valamilyen szűrőanyagból készült korongon — abszorbeálva vannak, vagy még előnyösebben: az aldehidet, illetve a savat tabletta alakjában visszük be a rendszerbe. Miután előfordulhat, hogy a sav és az aril-aldehid egyetlen, kellően stabilis tablettába történő kiszerelése nehézségekbe ütközik, ezért célszerű egy komponenst tartalmazó tablettákba külön-külön kiszerelni a reagenseket. Mind a szilárd sav, mind az aril-aldehid könnyen tablettázható. Folyékony aldehidek alkalmazása esetén az anyagot egy alkalmas hordozón adszorbeáltatjuk a tablettakészítéshez. A fentieknek megfelelően a találmány szerinti eljárás egy előnyös kiviteli módja az alábbi lépésekből áll: (a) a vanillinnal színreakciót adó valamilyen ionofórt tartalmazó takarmánymintát alkoholtartalmú oldószerrel elegyítjük, (b) a felülúszó egy részletét dekantáljuk, (c) egy vagy több, szilárd savat (pK, < 4) tartalmazó tablettát és egy vagy több, vanillint tartalmazó tablettát adunk a (b) lépésben nyert felülúszó alikvotjához a színképződéshez elegendően magas hőmérsékleten, majd 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65
