185234. lajstromszámú szabadalom • Eljárás nemionos 5-C-htt 2,4,6-trijód-izoftáltsav-származékok előállítására
1 185 234 2 sével és egyidejűleg nem lehet hidrogén, továbbá különbözik R',, R\, cs R", és R", jelentésétől, amidálunk, akkor olyan (I) általános képlelü vcgyületekel is előállíthatunk, azaz olyan 1,3,5-triszamidokat kapunk, amelyekben a három amidcsoport az R, és R2 szubszliluensek tekintetében különböző módon N-szubszliluáll. Az amidálásnál keletkező hidrogén-klorid megkötéséhez előnyösen tercier bázisokat, így például trietilamint. tribulilamint vagy piridint használunk. Használhatunk azonban szervetlen protonakceptorokat is, például kalcium-karbonátot. Á reakció lefolyása során keletkező szerves sókat ismert módon választjuk le. előnyösen például szokásos ioncserélők, például Amberlile JR 120, segítségével vagy oszlopon, vagy adszorpciós gyantákon, például Amberlite XAD-2 és -4 gyantán történő szűréssel. Amennyiben szükség van arra, hogy a reakció lefolyása során az R, és/vagy R2 és/vagy R, szubsztituensekben jelenlévő hidroxilcsoportokat közbensöleg megvédjük, akkor ezt szokásos módon könnyen lehasílhaló csoportokkal végezzük. Ilyen védőcsoportok bevitelét például acilezéssel (előnyösen acetilcsoport vagy benzoilcsoport bevitele esetén) vagy éterezéssel (például trifeniimetilcsopor! bevitelénél) végezhetjük. A hidroxilcsoportol védő csoportot kelálozással vagy acetálozással, például acelaldehiddel, acelonnal vagy dihidropiránnal is bevihetjük a molekulába. A közbensöleg bevitt védőcsoportoknak a későbbi lehasítását — a végül is kívánt hidroxilcsoportok felszabadulása közben - a szakember számára jól ismert módszerekkel végezzük. A védőcsoportok lehasítását külön reakciólépés beiktatása nélkül, az átalakulási termékek feldolgozásával és elkülönítésével egyidejűleg végezhetjük. A védőcsoportok lehasíthatók azonban szokásos módon külön reakciólépésben is. Acilvédőcsoportokat például alkálikus, míg acetál-, ketál- vagy étervédőcsoportokat savas hidrolízissel hasíthatunk le. A (IV) általános képlelü kiinduló anyagban lévő cianocsoportol ugyancsak a szakember számára ismeri módon alakítjuk át karbamoilcsoporttá. A kiindulási anyagot célszerűen vízben, feleslegben lévő alkálin jelenlétében, szobahőmérsékleten vagy magasabb hőmérsékleten, például 0-80 °C-on hidrolizáljuk. Alkálinként különösen nátrium- vagy kálium-hidroxid szolgál, amelyet a reakcióelegyhez szilárd formában vagy például 2 n alkálifémhidroxid-oldat alakjában adhatunk hozzá. Kívánt esetben a vi/es reakcióelegyhez valamely szerves oldásközvetítőt, így például metanolt, dioxánt, tetrahidro-furánt vagy hasonló szerves oldószert adhatunk. A cianocsoportnak karbamoilcsoporttá való részleges elszappanosítását savas pl I-lartományban is végezhetjük, például tömény kénsavban magasabb hőmérsékleten, így 50-90 °C-on. A karbamoilcsoporlnak kívánt esetben történő, ezt kővető diazolálását karboxilesoporttá önmagában ismert módon, az ahhoz szükséges reagensekkel, így például nitrozilkloriddal, nitrozilkénsavval vagy nátrium- vagy káliumnitritte! valamely sav, így pl. hidrogén-klorid, kénsav és hasonlók jelenlétében végezzük. A gyakorlati végrehajtáshoz a diazolálandó anyagot például víz/tömény kénsav elegyben szuszpendáljuk és ehhez, lassan vizes nátriumnitril-oldatot adunk. A reakció szobahőmérsékleten vagy előnyösen magasabb hőmérsékleten, előnyösen 40-100 °C hőmérséklettartományban megy végbe. Hasonlóan jól végezhetjük a diazotálást úgy is, hogy a karbamoilvegyületet szerves oldószerben, így például ecetsavban vagy dimetil-formamidban oldjuk és nitrozilkloriddal vagy nitrozilkénsavval reagáltatjuk. Abban az esetben, ha a karboxilcsoportot a találmány szerint —NR,R2 amidcsoporttá kívánjuk alakítani, az amidálásl szokásos módon végezzük, például úgy, hogy adott esetben valamely alkalmas oldószer, így dimetilformamid, toluol, acetonitril és hasonlók jelenlétében a karboxilcsoportot először például lioní Ikloriddal, foszforpentakloriddal, foszgénnel vagy 1,1-diklórmetilmetiléterrel savkloriddá alakítjuk és ezt - ahogy fent közelebbről leírtuk - egy HNR',R'2 (111A) általános képletnek megfelelő vegyülelíel reagáltatjuk. Amennyiben a karboxilcsoportnak végül - -COOR, észtercsoportként kell jelen lennie, a szabad karboxilcsoport észterezését önmagában ismert módszerekkel végezzük. Abban az esetben, ha a -COOR, észlercsoport hidroxilcsoportokat tartalmaz az alkilrészben, akkor ilyen észtercsoportot célszerűen úgy viszünk be, hogy a sav alkálisóját, előnyösen nátriumsóját alkalmas oldószerben, előnyösen dimetil-formamidban vagy dimetilacetamidban, a megfelelő alkilhalogeniddel, előnyösen klóriddal reagáltatjuk. Emellett - a találmány szerinti eljárás kereteiben előnyös - észterezési módszer mellett a szabad karboxilcsoportokat az erre a célra szokásosan alkalmazott más módszerekkel is észterezhetjük, különösen akkor, ha a beviendő R30-maradék további hidroxilcsoportokat nem tartalmaz az R3 alkilrészben. Példaképpen megemlítjük a megfelelő diazoalkánokkal, például a diazometánnal, diazoetánnal történő és/terezést vagy a szabad karboxilcsoport reakcióját R,OH általános képletü alkohollal, előnyösen például ásványi sav, így kénsav jelenlétében. Az (I) általános képletü vegyületek 1 vagy 2 cszterezett karboxilcsoportot tartalmazhatnak. Abban az esetben, ha két észtercsoport van a molekulában. akkor a—COOR3 észtercsoportok egymással megegyezőek vagy egymástól különbözőek lehetnek. Az (V) általános képletü kiindulási anyagban a szabad karboxilcsoportokat ismert módszerekkel észterezzük. Előnyös észterezési módszerként példaképpen az alkálisó formájában lévő karboxilcsoportnak R ,-halogcniddcl való reakcióját említjük, ahogy azt az előzőekben közelebbről már leírtuk. Az olyan (I) általános képletü vegyületek előállítására. amelyek csak egy —COOR3 csoportot tartalmaznak. célszerűen (IV) általános képletü vegyületekből indulunk ki és az 5-helyzetben lévő cianocsoporlot a b) eljárás szerint a végül kívánt —COOR , észtercsoporttá alakítjuk. Amennyiben az. utoljára kívánt (I) képlelü ve-5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 5
