184177. lajstromszámú szabadalom • Berendezés betegek termikus kezelésére, célszerűen rákos sejtek növekedésének késleltetésére
1 184 177 2 A találmány tárgya berendezés betegek termikus kezelésére, különösen hipertermiás kezelés céljára rákos sejtek növekedésének lassítására, amely olyan extrakorporális vérárammal rendelkezik, amely a vérkivezetéstől kezdve vezetékeken, szivattyún és hőcserélőn át csatlakozik a vérbe^vezetéshez. A találmány tárgyát képezi a testbe adott esetben implantálható szerkezet, amely a betegek kezelésére alkalmazott berendezésünk szerkezeti részét alkotja. Ismeretes, hogy a beteg testhőmérsékletének alkalmas módon való szabályozása különböző terápiáknál és operációknál már eredményesnek bizonyult. A hipertermiás kezelésnek, azaz a nagy hőmérsékleten történő kezelésnek a rák elleni küzdelemben különösen nagy jelentősége van. Megállapították ugyanis, hogy 41,5 °C~43 °C hőmérsékleti tartományban a hipertermiás kezelés a ráksejtek ellen hatásos, és hogy ezen hőmérsékleten adott feltételek szigorú betartásával a ráksejtek elpusztulhatnak. A fent elmondottak következtében régi törekvés volt olyan módszert találni, amelynek segítségével a rákos betegek testhőmérsékletét 41,5 °C-4.3 °C-ra lehessen emelni, azaz úgynevezett mesterséges magas lázt előállítani. A múlt században a célkitűzést oly módon érték el. hogy a rák elleni gyógyításban a beteg testébe toxint vittek be, hogy ezáltal a testben az ellenállás reakciója magas lázat idézzen elő. Természetesen eközben ellenőrizhetetlen mellékhatások léptek fel, amelyek a megbetegedett és legyengült betegre nézve igen veszélyesek voltak, nem beszélve arról, hogy nem mindig sikerült a kívánt magas lázat elérni. Számos kísérletet végeztek, hogy megfelelő eljárást és berendezést találjanak, amelynek segítségével a test magas hőmérsékletét más úton lehessen elérni. Ezen kísérletekre nézve a „Cancer” című folyóirat 1976. 2075 —2083. oldalain, különösen a 2081. oldalon találhatunk bővebb információt. Ahogy ebből az irodalmi forrásból kitűnik, már kísérletet tettek arra, hogy a test kívánt magas hőmérsékletét nagyfrekvenciás úton biztosítsák. Elsősorban a mikrohullámú, infravörös, ultrahang és a távközlési spektrum kisfrekvenciás sávjában lévő elektromágneses hullámokkal való behatást helyezték előtérbe. A betegeket forró fürdőkbe helyezték és eközben fonó gázokat lélegeztettek be, hogy ily módon a test egyidejű termikus izolálásával a test hőmérsékletének növelését a belső szervekből kiindulva kíséreljék elérni. Olyan kísérletek is ismeretesek, hogy a beteget forró pokrócokba vagy ehhez hasonló anyagokba helyezték és ily módon kísérelték meg a testhőmérséklet növelését. Mindezen, a testhőmérséklet növelésére vonatkozó módszerek számos hátránnyal rendelkeznek. Különösen körülményes a forró fürdőben alkalmazott, forró gáz belélegeztetése, vagy a forró takaró alkalmazása, mert alig lehetséges egyenletesen eloszló, magas testhőmérsékletet elérni, ugyanis a külső hőmérséklet hatására, valamint a rossz, vagy különböző hővezetési körülmények kényszerűen egyenletlen hőmérsékleti eloszlás jön létre. Emellett még arra is ügyelni kell, hogy a test égési sebet ne szenvedjen, ami azt jelenti, hogy a külső hőmérséklet nagyságának is adott határai vannak. Ahogy a „The Lancet” című folyóirat (1971. évi kiadás) 1275-1277. oldalai ismertetik, a forró gázok inhalálásának bizonyos gyakorlati jelentősége van. Ennél az eljárásnál abból indulnak ki, hogy a testhőmérséklet növelésének lényeges nehézsége 1,5 rri2-nél nagyobb felület esetén több százezer kalória nagyságú hőt kell alkalmazni. Ezért a tüdőnek az említett felületnél húszszoros nagyobb alveólán felületét kívánták hasznosítani. A beteget 45 °C hőmérsékletű, forró paraffinfürdőbe helyezték hőszigetelés céljából, majd ezt követően nagy hőmérsékletű oxigén-hélium-keveréket lélegeztettek be, amely a tüdőn át melegítette a testet. Enné! az eljárásnál sikeresen lehet, kb. félórai kezelés után, a testhőmérsékletet 5— 6 °C-kal megnövelni. A folytonosan ellenőrzött testhőmérséklet finom vezérlését azzal végzik, hogy a beteg egyes testrészeit a paraffinfürdőből kiemelik és ezáltal az említett testrész hőt ad le, vagy szükség esetén további forró paraffint öntenek a testre. Belátható, hogy ez az eljárás rendkívül bonyolult az alkalmazás szempontjából többek között azért is, mert az eljárás folyamán folytonosan diffúziót kell alkalmazni. Az eljárás alkalmazhatóságát még az is nehezíti, hogy rendkívül iskolázott ápolószemélyzetre van szükség. Ebből kifolyólag számos gyógyászati probléma merül fel. Hátrányos még az is, hogy a kezelés időtartamát a beteg testének terhelhetősége is korlátozza, minek következtében a ráksejtek elpusztításához sokszorosan ismételt kezelés szükséges. Még optimálisan iskolázott kezelőszemélyzetnél is problémát okoz a hőmérséklet szabályozása, amelyet a betegnek paraffin-fürdőben való termikus szigetelése közben kell végezni, minek következtében a hőmérséklet-szabályozási intézkedések között hosszú idő telik el, és ez egyenlőtlen hőmérséklet-eloszláshoz vezet. Emellett a beteg testhőmérsékletét csak olyan értékhatárig szabad növelni, amely a maximálisan megengedett 42-43 °C hőmérséklettől biztonságosan távolesik. Az már beigazolódott, hogy a ráksejtek elpusztulásának aránya a hőmérséklet növelésével arányosan nő, úgyhogy az említett eljárás sem biztosította az optimális eredményt. A „Canser” című folyóirat 1967. évi számának 1351-1381. oldalai, különösen azonban az 1361. oldal azt ismerteti, hogy végtagok helyi rákos daganatait egy extrakorporális vérárammal - helyi perfúzió útján - a vér felmelegítésével gyógyítják. Az e célból alkalmazott berendezés adta találmányunk alapgondolatát. Ennek az ismert berendezésnek az alkalmazásával a végtagot- a test fő áramkörétől elválasztják, és az extrakorporális véráram szivattyúja a vért, 0,1 liter/perc kapacitással, hőcserélőn áramoltatja át, ahol a hőcserélőben lévő melegítő folyadék hőmérséklete 48-49 °C. Egy, az extrakorporális véráramban lévő oxigénsátor a vért folytonosan oxigénezi, minek következtében a vértagnak a test fő véráramköreitől való leválasztása egy bizonyos időtartamon belül oldható meg. Gyógyászati okokból egy rendszertechnikai, azaz az egész testre vonatkoztatott perfúziós kezelés nem lehetséges, ezért csak a végtag kezelése oldható meg ezzel az eljárással. A rákos betegek nagy részénél végtagokon keletkező helyi tumorok viszonylag ritkán fordulnak elő, ezért ennek a perfúziós terápiának az alkalmazhatósága igen korlátozott. Az említett, és a perfüziót leíró irodalmi forrás azt a felismerést írja le, hogy a rák elleni küzdelemnek ezen a területén ajövőben várható fejlődés a hipertermiás kezelések területén remélhető, és hogy a perfúziós terápia ismerőinek feladata a célból olyan technikai megoldások kialakítása, amely technika az az időben ismeretessé vált technikai megoldásokhoz képest jelentősen fejlettebb lesz. 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 2
