183842. lajstromszámú szabadalom • Eljárás hézagok tömítésére
1 183 842 2 A találmány eljárás hézagok tömítésére, főleg nyílászáró szerkezetek és építőelemek vagy épületszerkezeti részek közötti tetszőleges irányú, pl. függőleges hézagok megszüntetésére, különösen házgyári technológiával készülő térhatároló és térosztó szerkezetek nyílászáróinak az elemek meleg állapotában való hézagmentes beépítésére. A hézag kitöltése a hézagot határoló szerkezeti anyagokhoz, pl. betonhoz, PVC-hez, fához stb. kölcsönösen jól tapadó utószilárduló anyaggal, pl. poliuretánhabbal, poliizocianuráthabbal, fenolhabbal stb. történik. A habot komponenseiből a fölhasználás helyén állítjuk elő, és túlnyomás segítségével, előnyösen töltőpisztollyal juttatjuk a kívánt helyére. Az építési gyakorlatban számos esetben szükséges az elemek között különböző jellegű kapcsolatokat kialakítani. Ezek két fő csoportját alkotják a mechanikus és a molekuláris kapcsolatok. Az előbbibe a különböző típusú szögecsek, csavarok, csapok, tüskék, horgonyrudak stb. tartoznak, míg a molekuláris kötések két fő típusát a kohéziós és az adhéziós kapcsolatok képezik. Kohéziós kötés a hegesztés, adhéziós a forrasztás és a ragasztás. A kapcsolatok sajátságos módjai azok, amelyeknél a hangsúly nem az erőátadó képességen, hanem a kötés hézagzáró tulajdonságán van. Ezeket tömítő kapcsolatoknak nevezzük, és ellátandó feladatuk szerint lehetnek hőszigetelő, vízzáró stb. jellegűek. A hézagzáró kapcsolatok adhéziós típusúak, és természetük szerint a ragasztáshoz állnak a legközelebb. A tömítési feladat mellett adott esetben kisebb-nagyobb erőátadó szerepet is betölthetnek. Az építőiparban a hézagzáró kapcsolatok kialakítására két fő irányzat fejlődött ki. Az egyik ezek közül csupán „előregyártott” elemeket tartalmaz, míg a másik a helyszínen készül el, és így „monolit” jellegűnek tekinthető. A csupán előregyártott elemeket tartalmazó tömítő kötések esetében a lezárandó hézagot meghatározott keresztmetszettel rendelkező, általában gumiból készült idomokkal zárják le. Az idomok azért készülnek gumiból, hogy rugalmas alakváltozásra legyenek képesek, illetve, hogy a behelyezéskor kisebb méretre összeszorítva lehessen azokat a kívánt pozícióba beépíteni, ahol a szorító erő lecsökkenése után saját maguk beállnak végleges helyzetükbe, és a hézagot kitöltik. Az ilyen kapcsolatokkal szerzett tapasztalatok számos esetben kedvezőtlenek voltak, mivel a gumi idomok egy idő után öregedtek. Az öregedés következtében rugalmasságukból veszítenek, megkeményednek és/vagy megrepedeznek, és így feladatukat nem tudják többé betölteni. Többé-kevésbé hasonló a helyzet azoknál kapcsolatoknál is, ahol az alakos gumi idomokat műanyag idomokkal helyettesítik. A műanyagok egy része ugyanis a hőterheléseket és a kültéri viszonyokat, míg mások a mechanikai igénybevételek ismétlődését tűrik rosszul. Ezek hatására előbb-utóbb tönkremennek, elmorzsolódnak, helyükről kiperegnek, tehát tartósan nem tudnak céljuknak megfelelni. Az előregyártott kapcsolatok közé tartoznak azok a kötések is, amelyeknél csík formájú vagy meghatározott keresztmetszetű egyéb alakú műanyag hab réteget juttatnak be a tömítendő felületek közé. Ezek lehetnek hőre lágyuló, vagy hőre keményedő habok. Az önmagában helyes elgondolás nem vezetett megfelelő eredményre, mivel kellően „szoros” (pl. vegyi) kapcsolat nem tud létrejönni a tömítendő részek és a tömítő hab között, mozgatás esetén pedig a tömítő hab a helyéből könynyen kimozdul. így ezek alkalmazása esetén vízzáró vagy gáztömör kapcsolat létrehozására gyakorlatilag nincs lehetőség. Átmeneti megoldást képez az előregyártott és a helyszíni kapcsolatok között az a módszer, amelynek értelmében műanyagból készült idomokat használnak ugyan, ezeket azonban a helyszínen megkötő műgyantába ágyazzák, és/vagy egyes részeik között helyszínen kötő műgyantával állítanak elő kapcsolatot. Ilyen megoldást tükröz a 176238 lajstromszámú magyar szabadalmi leírás. Az elgondolás itt is helyes, a módszer széles körben azonban nem tud elterjedni a technológia kényes volta miatt. A hézagzáró kötések tisztán helyszíni módszerrel való előállításának célszerű és fejlett módja az, amelynél a kitöltendő hézagok megszüntetése helyszíni habosítással történik. Ez azért kedvező, mert a forrasztáshoz hasonló módon a hézagot teljesen kitöltő, tökéletes tapadást létrehozó és így bizonyos határok között még erőátadásra is képes, rugalmas kötések kialakítására van lehetőség. A puszta lehetőséget azonban nem támasztották alá a tapasztalatok. Az egy komponensű habokat zárt palackban hozzák forgalomba, a fölhordás nehézkes, és minősége nagy mértékben függ a tömítést készítő személy szakértelmétől és ügyességétől. A tömítendő résből ugyanis a hab könnyen kifolyik, minősége a helyszínen nem változtatható és a helyszíni körülményekhez (hőmérséklet, páratartalom, üregméret, üregfal anyaga stb.) hozzá nem igazítható. Emellett az egy komponensű palackhabok rövid szavatossági idejűek, és ezért fölhasználhatóságuk időben is korlátozott. Nagyobb szilárdságúak a kétkomponensű habok, ezek azonban lassan szilárdulnak meg, és ezért függőleges felületen nem maradnak meg, hanem súlyuknál fogva leesnek. A leghaladóbb megoldás ezen a területen az ún. Frotheljárás, amelynél egy sajátságos kiképzésű keverőfejből jön ki a helyszínen készülő hab, és a kívánt felületre való ráirányítás könnyen megvalósítható. Az ilyen hab a kívánt felületen azonnal megtapad, és rövid idő alatt meg is köt. A kötés során apró cellák képződnek, ezért a tömítő anyag egészében jó hőszigetelő tulajdonsággal rendelkezik. Ez a legfejlettebb eljárás azonban — a maga eredeti formájában — az építőiparban nem tudott elterjedni, mert a építőelemek nagy kiterjedésűek, a kapcsolati helyről nagy mennyiségű hőt vonnak el, és így a tapadás tökéletlen le sz, a habanyag több rétegben való fölhordása pedig annak egyetlen szerkezetét és a cellák deformációját eredményezi. Kedvezőtlen az is, hogy az építőelemek nagy hőelvonó tulajdonsága miatt a megkötött hab szilárdsága szinte soha sem elegendő. Ezért fennáll a veszélye annak, hogy a tömítés tökéletlen lesz, gyorsan elhasználódik, és így feladatát egyre kevésbé tudja ellátni. A találmány célja olyan eljárás kifejlesztése, amelynek segítségével az építőiparban szokásos anyagok között, elsősorban beton, fém és műanyagok között a beépítés után meglevő hézagokat jól tapadó, jó hőszigetelő, vízzáró, légzáró, több rétegben is fölvihető és lehetőleg a helyszínen szabályozható keménységű habbal, mégpedig gyors és egyszerű technológiával lehessen kitölteni. Feladata a találmánynak ezen belül annak megvalósítása is, hogy a habanyag fölvitele és megkötése tökéletesen megvalósuljon a hézag függőleges helyzetében is, a rések kitöltése után pedig a kitöltő habanyag károsodás nélkül legyen képes hosszú időn keresztül elviselni az eltérő anyagok hőtágulásából származó relatív mozgásokat. 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 2
