183830. lajstromszámú szabadalom • Zsaluzószerkezet forgásfelületű és/vagy másodrendű felületű és/vagy egyenesvonalú felületű monolit beton vagy vasbeton műtárgyak zsaluzására, valamint építési eljárás a zsaluzószerkezet felhasználásával
1 183 830 2 A találmány előnye, hogy az íves vasbeton-műtárgy felületek 70—80 % -a kommersz sík zsalutáblákkal bezsaluzható, és e táblák a műtárgy elkészülte után minden változtatás nélkül újabb zsaluzási munkákhoz felhasználhatók. A zsaluzat gyorsan és igen nagy pontossággal összeszerelhető, a betonozási munka ugyancsak gyorsan és kitűnő minőségben hajtható végre. A találmány forgásfelületű, és/vagy másodrendű felületű, és/vagy egyenesvonalú felületű beton vagy vasbeton műtárgyak zsaluzására szolgáló zsaluszerkezetre, valamint a zsaluzószerkezet alkalmazásával végezhető építési eljárásra vonatkozik. Amint ismeretes, a forgásfelület valamely görbének tengely körüli forgatásával keletkezik. Másodrendű felületek azok, amelyek síkmetszete másodrendű görbe, pl. ellipszoid; egy- és kétköpenyű hiperboloid; elliptikus paraboloid; hiperbolikus paraboloid. Egyenesvonalú felületeken a jelen találmány vonatkozásában olyan felületeket kell érteni, amelyeket az egyenesnek valamely egyszeresen végtelen sokasága alkot. A felület alkotóit képező egyenesek — az egymáshoz végtelenül közel fekvő alkotók viszonylagos helyzete szerint — lehetnek egymást metsző, vagy kitérő egyenesek; az előbbi esetben a felület kifejthető, az utóbbi esetben pedig az ún. torz felület. A találmány például víztoronykelyhek, hűtőtornyok, szennyvíztisztítási rothasztok, silógaratok, nyeregtetők és hasonlók építésénél használható. Jelenleg a fent definiált felületű monolit vasbeton műtárgyak építésénél túlnyomórészt hagyományos fazsaluzatokat alkalmaznak. Ezek zsinórpadon gyártott famintaíveket tartalmaznak, amelyeket deszkaborítással látnak el. Ezzel a hagyományos ácsmódszerrel gyakorlatilag mindenfajta felület kialakítható. A hagyományos módszernek azonban súlyos hátránya az igen magas faanyag-szükséglet, és mi vei a faanyag túl nyomó része csak egyszer használható fel, és a mintaívek szabásánál nagyon sok a hulladék, a zsaluzás meglehetősen költséges. További hátrányt jelent, hogy magas a módszer kvalifikált élőmunka-igénye is. A táblás zsalurendszerek (NOÉ, HÜNEBECK, PONTEX stb.) elterjedésével ezek felhasználása is megtörtént a fent definiált felületek zsaluzására. Az íves felületeket poligonálisan zsaluzzák. A táblák kialakítása egyedi, a főtartókhoz rögzített héjalás trapéz alakú, így lehet a változó keresztmetszetekhez igazodni. E zsaluzat hátránya, hogy ismételten csak teljesen azonos méretű műtárgyak építéséhez használható fel; ha a méretek változnak, új táblákat kell készíteni. További hátrányt jelent, hogy az adott kerülethez előirányzott méretű táblák mérettűrést nem engednek meg. A pl. forgásfelületű zsaluzandó műtárgy kerülete mentén elhelyezett zárótábla — a táblaméretek szórásából, a kitűzés pontatlanságaiból eredően — vagy túl kicsi, ami miatt a táblák között hézag jelentkezik, vagy túl nagy, ezért nem fér a többi tábla közé utólagos alakítás nélkül. Ezek a zsalurendszerek sem pozitív, sem negatív mérettűrést nem tesznek lehetővé, ami viszont az építőipari szabványokban foglaltaknak megfelelően megengedett. Derékszögű táblák (pl. azún. „acéltáblás zsaluzatok” táblái) csak hengerfelületek poligonális zsaluzására alkalmasak. Ismeretes olyan zsalurendszer is, pl. kúp, vagy tojás alakú tartályok zsaluzására, amelynél a zsaluzatot gyűrű alakú, a felületnek megfelelően ívesített, vagy poligonális — acéltáblákból álló, és megfelelő dőlésszögű — sorok egymásra építésével készítik el. A megoldás hátránya, hogy a fix méretű táblákból kialakított gyűrűk csak egy — azonos és azonos dőlésszögű — műtárgy zsaluzásához használhatók fel; emiatt éppen az acélanyagú zsaluzat előnyét, a nagyszámú többszöri felhasználhatóságot nem lehet kihasználni. A találmány feladata, hogy az olyan zsaluzatot, valamint zsaluzóeljárást szolgáltasson forgás-, másodrendű és egyenesvonalú felületű műtárgyak zsaluzására, amellyel a zsaluzás gyorsan és gazdaságosan, a jelenleg ismert hasonló célú megoldások hátrányait kiküszöbölő módon végrehajtható. A találmány azon a felismerésen alapszik, hogy az íves felület párhuzamos oldalú mezőkből álló sorokra bontható, amely sorokban a mezők az egyik végükön érintkeznek egymással, vagy egymás közvetlen közelében helyezkednek el, egyéb helyeken pedig egymástól — növekvő — távközzel helyezkednek el. A párhuzamos oldalú mezők poligonálisan bármilyen ismert sík és derékszögű négyszög alakú, pl. „acéltáblás” zsaluzattal behúzhatok, az e mezők közötti változó szélességű sávok pedig egyedi kialakítású zsaluzat segítségével zsaluzhatók be. Ez utóbbi zsaluzat táblái az egész zsaluzórendszer főtartóit alkothatják, amelyek átveszik és hordják az „acéltáblás" rendszer-rész terheit, ezenkívül — kialakításuknál fogva — biztosítani képesek a műtárgy kerületén a megengedett pontatlanságból adódó pozitív és negatív mérettűrést és a sávok (szakaszok) közötti betonzárást, mert a főtartók burkolólemezei benyúlnak az „acéltáblás” zsaluzat-rész táblái alá. E felismerés alapján a kitűzött feladatot a találmány értelmében olyan zsaluzószerkezet segítségével oldottuk meg, amelynek zsaluzótáblái, valamint az egymással szemben és az egymás mellett elhelyezkedő zsalutáblákat összekapcsoló eszközei vannak, és amelynek az a lényege, hogy a zsaluzószerkezetnek változó szélességű zsalutáblái és állandó szélességű zsalutáblái vannak, amelyek az egymás mellett levő sorokban váltakozva vannak elhelyezve, és a változó szélességű zsalutáblák — legalább részben — zsaluzószerkezet-főtartói, mimellett az egymás mellett levő, szomszédos zsalutáblák a betonnyomásból származó igénybevételek felvételére, illetve a főtartókként funkcionáló zsalutáblákról a többi zsalutáblára történő átadásra alkalmas kapcsolatokkal vannak egymáshoz csatlakoztatva. A változó szélességű zsalutáblák háromszög vagy hosszúkás trapéz alakúak. Egy másik kiviteli példa szerint a főtartókként funkcionáló táblák szélessége úgy van megválasztva, hogy a táblák beépítési helyzetében a főtartókat alkotó táblák hosszanti peremei a szomszédos táblák alatt, tehát átfedéssel helyezkednek el. Célszerű továbbá, ha a főtartókat alkotó, változó szélességű zsalutáblák lemezhéjazata a hosszanti peremek mentén húzódó — célszerűen zárt profilú — hosszbordákkal, valamint keresztirányú bordákkal van merevítve. A zsaluzószerkezet egy további kiviteli alakjára az jellemző, hogy a zsalutáblák beépített helyzetében a főtartókat alkotó zsalutáblák hosszbordái a velük szomszédos zsalutáblák oldalfelületétől távközzel helyezkednek el, és hogy a főtartókként funkcionáló zsalutáblák hossz- és/vagy keresztbordáinak magassága nagyobb, mint a többi zsalutábla magassága. Egy másik találmányi ismérv szerint a főtartókként funkcionáló zsalutáblák, vagy legalább azok egy része változtatható szélességű. E zsalutábla egy előnyös kiviteli alakjára az jellemző, hogy a főtartóként funkcionáló zsalutáblák lemezhéjazatát egymáson elcsúsztatható, egymást átfedő 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 2
