182582. lajstromszámú szabadalom • Eljárás texturált elektromágneses acél előállítására
182582 nek látszik és felülete egyenetlen az oxidréteg kialakulása következtében. Mindezekből nyilvánvaló, hogy a tapadásgátló rétegből kiváló víz komoly károsodásokat eredményezhet a késztermékben. Ezeket a káros hatásokat mind a mai napig nem sikerült teljes mértékben kiküszöbölni. Minthogy a kísérletek eredménytelenek maradtak olyan tapadásgátló réteg kialakítására, amelyek nem termelnek vizet a texturáló hőkezelés során és ennek megfelelően biztosítják az alapréteghez történő megfelelő tapadást, a gyakorlatban elterjedt organikus kötőanyagok alkalmazása. A 652122 sz. olasz szabadalmi leírás olyan eljárást ismertet, amely szerint szabad levegőn elektrosztatikus xíton visznek fel az anyag felületére kötőanyagot. Ez a megoldás ígéretesnek tűnt, de a gyakorlatban, tudomásunk szerint, nem vált be és ipari szintű alkalmazása elmaradt. Kísérleteket végeztünk annak érdekében, hogy pontosan megállapítsuk a magnéziumoxiddal reagáló víz mennyiségét és kiválásának körülményeit. Ügy gondoltuk, hogy ennek pontos felderítésével mód nyílik az acél késztermék minőségének javítására. Ezen vizsgálatok során olyan eljárást is alkalmaztunk a magnéziumoxid-réteg felvitelére, amelynek során szerves közegben végeztünk elektroforézist különböző mennyiségű víz hozzáadása mellett. Ennek eredményeképpen sikerült a magnéziumoxid hidratálási fokát igen jól kézbentartani, és sikerült szétválasztani ennek hatását a bevonatréteg vastagságának hatásától. Kitűnt, hogy a bevonatréteg vastagsága lényegében nem befolyásolja a jelenséget. Ugyanakkor a vizsgálatok során azt a rendkívül fontos megállapítást is sikerült tennünk, hogy a magnéziumoxid-rétegnek elektroforézis útján történő felvitele meglepően jól tapadó réteget eredményez, anélkül, hogy az acél felületén kötőanyagot alkalmaznánk. Vizsgálataink egyúttal azt is megmutatták, hogy az elektroforézis alkalmazása kizárólag abban az esetben hatékony, ha az ily módon bevonattal ellátott anyag nincs kitéve a hőkezelés előtt hajlításnak, dörzsölésnek vagy egyéb anyaggal történő érintkezésnek. A végső hőkezelés a réteget természetesen stabilizálja. A szakirodalom szerint „a bevonatok szárítás után még nem rendelkeznek önmagukban struktúrával, így a részecskéket még ezután egymáshoz és az alapréteghez kell kötni” (lásd Shyne és társai, Plating, 1955. évfolyam 1255. oldal). Hasonló elvek voltak érvényesek a következő években is : „adalékanyagok alkalmazásával jól tapadó bevonatrétegeket lehet létrehozni ... ; a zein ... kiváló kötőanyagnak bizonyult és azok a bevonatok, amelyek ezt az anyagot tartalmazzák, csak mechanikus úton távolíthatók el az alapanyagról” (Gutierrez és társai, Journal of Electrochemical Society, 1962, 923. oldal). Pearlstein és mások is megerősítik, hogy a kötőanyag nélküli bevonatrétegek „könnyen megsérülnek a technológiai műveletek során ..., ha azonban kötőanyagokat adalékolunk... jelentős mértékben megjavult a réteg kohéziója” (Journal of the Electromechanical Society, 1963, 843. 5 oldal). Andrews szerint „az elektroforézissel nyert bevonatot általában fizikai erők tartják össze, így valamilyen kezelés szükséges... mielőtt felhasználható” (Metal Finishing Journal, 1970. október, 322. oldal). Ugyanő egy másik publikációban (Proceedings of the British Ceramic Society, 12, (3) 1969, 211. oldal) azt állítja, hogy számos sellak vagy nitrocellulóz-jellegű kötőanyag alkalmazása szükséges ahhoz, hogy az ilyen bevonattal ellátott anyagokat a bevonatréteg károsodása nélkül lehessen kezelni vagy használni. Az elektroforézises technológiát te.hát, jóllehet elvileg számos előnnyel járhat, a mai napig nem alkalmazták szilíciumacél lemezek tapadásgátló rétegeinek kialakítására, minthogy nem létezett megfelelő információ a folyamatos elektroforézises bevonatkészítésről és szerves kötőanyagok használata látszott szükségesnek. Az elektromágneses szílíciumacélokat, amikor a szeparátor-réteggel ellátják őket, már dekarbonizálták. vagyis karbontartalmuk rendkívül alacsony (általában 20—40 ppm), annak érdekében, hogy a megfelelő mágneses tulajdonságok biztosíthatók legyenek. Nyilvánvaló, hogy a zein, sellak vagy cellulóz-származékok és hasonló típusú szerves kötőanyag alkalmazása ezeknél az anyagoknál rendkívül kedvezőtlen, minthogy a harangkemencékben végzett hőkezelés során ezek az anyagok a szalagba ismét karbont jutattnak, ami a minőség gyors romlását eredményezi. A jelen találmánnyal célunk az ismertetett hátrányok kiküszöbölése és olyan eljárás kialakítása hőálló oxidbevonat készítésére, amely lehetővé teszi jól tapadó réteg folyamatos kialakítását magas forráspontú szerves köt őanyagok alkalmazása nélkül és amely egyidejűleg kiküszöböli a hőkezelés során a víz kiválását. A kitűzött feladatot úgy oldjuk meg, hogy a textúráit elektromágneses acél előállítása során, amikor az anyag kész méretre történő hideghengerlése után dekarbonizálást végzünk és a dekarbonizált, valamint maratott szalagot tapadásgátló réteggel vonjuk be, és feltekercseljük vagy darabokra vágás után kötegeljük, majd végső texturáló hőkezelést végzünk, a találmány szerint a bevonat-készítést úgy végezzük, hogy a szalagot olyan folyékony, alkohol alapanyagú diszperziós közegből és tapadásgátló anyagból készített legfeljebb 20% víztartalmú diszperzión vezetjük át, amelyet legfeljebb 78,5 °C forráspontú alkoholból készítünk, oly módon, hogy a szalagot a diszperzióban felső peremükkel a diszperzió felszínétől legfeljebb 100 mm távolságra elhelyezett elektródapár fölött vezetjük, miközben a szalag és az elektródapár között 30—600 V/cm erősségű elektromos térerőt hozunk létre, végül pedig az elektrolitot elhagyó szalagot gázárammal megszárítjuk. A találmány szerinti eljárással kiküszöböltük a szalag végső minőségét károsító anyagok alkalmazását, illetve létrejöttét és biztosítjuk a kívánt másodlagos rekrisztallizáció lefolyását, valamint a szalag felületén egy jól tapadó és folyamatos összetett üvegfilm kialakulását. A találmány szerinti eljárás alkalmazása során elő6 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 4
