182458. lajstromszámú szabadalom • Eljárás in vivo fibrinolitikus hatású enzimszármazékok előállítására
3 182458 4 A találmány tárgya eljárás in vivo fibrinolitikus hatású enzim-származékok előállítására. A találmány szerinti eljárást úgy végezzük, hogy a kiindulási anyagként alkalmazott in vivo fibrinolitikus enzimben, előnyösen humán plazminban, sztreptokináz-humán plazminogén aktivátor komplexben vagy ezek elegyében a fibrinolitikus aktivitás szempontjából lényeges katalitikus helyeket benzoil-, szubsztituált benzoil-p-amidino-fenil-észterrel továbbá akriloil-, szubsztituált akriloil-p-amidinofenil-észterrel reagáltatjuk, amikor is a kapott vegyület pszeudo-elsőrendű hidrolízissebességi állandója izotóniás vizes közegben 7,4 pH-értéken, 37 °C hőmérsékleten 10~" sec-1 és 10_> sec-1 közötti értékű, mi mellett a benzoil-csoport szubsztituense a p-guanidino-csoporttól eltérő. A vénás trombózis abból áll, hogy a vér alkotórészeiből egy szilárd massza vagy dugó képződik a vénában. Az ilyen dugók vagy trombusok egészben vagy részben elmozdulhatnak a vénában és a véredény valamely más helyére vándorolhatnak ; ha ez bekövetkezik, a trombust vagy annak egy fragmensét embolusnak nevezik. A trombusok illetőleg embolusok képződésével kapcsolatos állapotokat gyűjtőnéven trombo-emboliás betegségeknek vagy rendellenességeknek nevezik; ezek általában jelentős mértékben okozhatnak komoly megbetegedéseket sőt elhalálozást is. Ez idő szerint kétfajta gyógyszereket ajánlanak a vénás trombózisok gyógykezelésére: egyrészt antikoaguláns, másrészt trombolitikus hatóanyagokat. Jelenleg főként az antikoaguláns szereket alkalmazzák a gyógyászati gyakorlatban; a legszélesebb körben alkalmazott ilyen szerek a heparin (általában ezt tartják a leghatásosabbnak) és a dihidroxikumarin (warfarin). Az antikoaguláns szerek legfőbb hátránya, hogy nincs közvetlen oldó hatásuk a vérrögökre és ezért az akut trombotikus állapotok gyógykezelésében kevéssé használhatók. Másrészt azáltal, hogy elnyomják a véralvasztó rendszert, az ilyen szerek alkalmazása esetén szövődményként ellenőrizhetetlen vérzés léphet fel, amely komoly veszélyt okozhat. A vénás trombózisok kezelésére eddig ajánlott trombolitikus szerek két csoportba sorolhatók. Egyrészt proteolitikus enzimeket alkalmaznak, amelyek képesek a fibrin közvetlen lízisére, másrészt enzim-aktivátorokat, amelyek aktiválják a szervezetben a plazmin felszabadítását, amely oldja a vérrögöket. A trombolitikus szerként ajánlott proteolitikus enzimek példáiként a következők említhetők: brináz, papain, ochráz, tripszin és plazmin. Azonban ezek az enzimek rendkívül toxikusak, minthogy intravénás alkalmazásuk in vivo proteolitikus bomlásokhoz vezethet, amelyek nem szabályozhatók, így például a plazmin lebontja a fibrinogén és más véralvasztó faktorokat és ezzel vérzési szindrómákat idézhet elő. Emellett az ilyen szerek plazminogénkiüriilést okozhatnak és ezzel válthatnak ki trombotikus állapotokat. Ezen okok miatt az ilyen típusú enzimeket csak ritkán alkalmazzák a gyógyászatban. A trombolitikus terápiában leghasznosabbnak tekintett két szer a sztreptokináz és az urokináz. Ezek aktivátorként hatnak és a plazminogént plazminná alakítják. A sztreptokináz hemolitikus streptococcusok szekréciós terméke, amely olcsón termelhető nagy mennyiségekben. Az urokináz viszont csak igen kis mennyiségekben áll rendelkezésre és rendkívül drága. Bár mindkét szer képes nagy vérrögök oldására még mély vénákban is, az általuk okozott intenzív fibrinolitikus állapot könynyen válthat ki vérzést, ami ismét komoly veszélyt jelent. Ezért az említett szerek alkalmazása szigorúan az olyan betegekre korlátozódik, akiknél komoly trombotikus elzáródás lépett fel valamely nagyobb vénában, vagy akiknél tüdő-embólia áll. fenn. Emellett, minthogy az aktivátor-jellegű szerek serkentik a természetes litikus rendszert, szisztémás alkalmazásuk plazminogén-kiürülést okozhat és ezzel hajlamossá teszi a kezelt beteget trombotikus állapotok bekövetkezésére huzamos kezelések esetén. Ez utóbbi hátrányos hatás részlegesen elkerülhető sztreptokináz és plazminogén kombinált alkalmazásával. Ez a kompromisszumos módszer azonban men jelenti a terápiás fibrinolízis problémájának adekvát megoldását, minthogy a plazminnak az ilyen kombinált szer által kiváltott szisztémás képződése ellenőrizhetetlenül befolyásolhatja a véralvasztó/litikus szabályozó mechanizmust. Emellett az ilyen kombinációk sem alkalmasak az ellenőrizhetetlen vérzések problémájának megoldására. A találmány alapját az a felismerés képezi, hogy az ismert trombolitikus szerek említett hátrányai legnagyobbrészt kiküszöbölhetők bizonyos reverzibilisen dezaktiválható enzimek alkalmazása útján. Bizonyos enzimek, mint a plazmin vagy a sztreptokináz-plazminogén aktivátor-komplex bizonyos szelektivitást mutatnak — különösen in vivo — a fibrinnel szemben. Bár még nem sikerült meghatározni az ilyen enzimek teljes szerkezeti követelményeit és jellemzőit, sikerült megalkotni egy olyan vizsgálati módszert, amellyel felismerhetők a fibrin iránt in vivo specificitást mutató enzimek. A továbbiakban az olyan enzimeket, amelyek az említett vizsgálati módszer szerint pozitív eredményt adnak, ,,în vivo fibrinolitikus enzimek”-nek fogjuk nevezni. Azt találtuk, hogy az ilyen enzimek oly származékai állíthatók elő, amelyekben a katalitikus aktivitás gátolva van, míg a fibrin iránti affinitás változatlan marad, mi mellett e származékok vizes közegekben hidrolizálnak és felszabadítják az aktív enzimet. A jelen találmány értelmében tehát oly gyógyászati készítményeket állítunk elő, amelyek egy gyógyszerészeti szempontból elfogadható vivőanyag kíséretében valamely, a fenti meghatározásnak megfelelő in vivo fibrinolitikus enzimet tartalmaznak, amelyben a fibrinolitikus aktivitás szempontjából lényeges katalitikus rész valamely hidrolízissel eltávolítható csoporttal van blokkolva oly módon, hogy a hidrolízis pszeudo-elsőrendű sebességi állandója 7,4 pH-értékű izotóniás vizes közegben 37 °C hőmérsékleten 10~a mp-1 és 10-8 mp~l között van. Az in vivo fibrinolitikus aktivitás meghatározására alkalmazott vizsgálati módszer oly módon kerül kivitelezésre, hogy egy kísérleti nyúl inferior vena 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 3
