181913. lajstromszámú szabadalom • Eljárás vázizomelernyesztő hatású szinergetikus gyógyászati készítmények előállítására

3 181913 4 A találmány szerinti eljárással előállítható gyógyászati készítmények hatóanyagai kölcsönösen kiegészítik egymást gyógyászati hatásukat illetően, továbbá mindkét hatóanyag hatásának időtartama hosszú. Különleges jelentőséggel bír és tulajdonképpen a találmány alapját képezi az a felismerés, hogy a kétféle hatóanyagot együttesen alkalmazva klinikai­­lag használatos dózisukat naponta mindössze kétszer szük­séges a szervezetbe juttatni a fájdalom, görcs, izomrigiditás és gyulladás tünetegyüttesében manifesztálódott vázizomza­­ti hiperaktivitás kezelése céljából az eddig szükséges napi három-négyszeri kezelés helyett. A fájdalomból és görcsből álló tünetkomplexum esetén e komplexum mindkét összetevője a másikat előidézheti, vagyis fájdalom ** görcs. Bár az egyik összetevő megszün­tetése jótékony hatású, az optimális megoldás mindkét ösz­­szetevő megszüntetése. Még egy olyan nagyhatású ható­anyag esetén is, mint a ciklobenzaprin a hatóanyag gyakor­latban alkalmazható dózisát a mellékhatások, így például a száj kiszáradása és az álmosság korlátozzák. így tehát a megbetegedés közepes vagy erős tüneteit mutató betegek esetén a legtöbbnél a tünetek megszűnése nem teljes. Hason­ló módon a diflunizál önmagában való alkalmazásakor a szervezet által még tolerálható, azaz elfogadható dózisok esetén elért jótékony hatás nem teljes. Mindkét hatóanyag alkalmazásával viszont a két hatóanyag hatása közötti in­terakció olyan mértékű, hogy« tünetek tartósságára kifejtett hatásuk egyikük önmagában való alkalmazásakor sem ész­lelhető. Ez feltehetően a fájdalomból és görcsből álló, önger­jesztő jellegű ciklus megszakadásából adódik. A találmány­nak tehát az az egyik döntő sajátossága, hogy az egymás hatását segítő hatóanyagkombináció felhasználásával sike­rül egyidejűleg megtöriii a fájdalom ~* görcs ciklust és ezál­tal lerövidíteni a szükséges kezelés időtartamát. A vázizomzat elernyedésének és a fájdalom megszűnésé­nek a kiváltása céljából a találmány szerinti eljárással előál­lítható gyógyászati készítmények beadhatók orálisan, paren­­terálisan vagy rektálisan. A találmány szerinti eljárás gya­korlati megvalósítása során a kétféle hatóanyagot tartalma­zó gyógyászati készítmények előállításához a gyógyszergyár­tásban szokásosan használt, nem-mérgező és gyógyászatilag elfogadható hordozó-, hígító- és/vagy segédanyagokat hasz­nálunk. Az itt használt „parenterális beadás” kifejezés magá­ba foglal intravénás és intramuszkuláris beadási módszere­ket. Melegvérű állatokon, például egereken, patkányokon, lovakon, kutyákon vagy macskákon túlmenően a találmány szerinti eljárással előállított gyógyászati készítmények fel­­használhatók az embergyógyászatban is. Megjegyzendő, hogy a ciklobenzaprin és a diflunizál beadhatók kombiná­cióban, vagyis fizikai kombinációban egyetlen egységes dó­zisformában; egyidejűleg, de külön-külön egy-egy önálló dózisformában; valamint egymás után, vagyis először a cik­lobenzaprin, majd a diflunizál egy-egy dózisát beadva azo­nos vagy eltérő beadási módszerrel. Miként korábban már utaltunk rá, a találmány értelmé­ben lehetővé válik a ciklobenzaprin eddig szokásosan alkal­mazott dózisának a csökkentése, de ugyanakkor kedvező gyógyászati hatásának teljes mértékű megtartása. Izomeler­nyesztő hatású hatóanyagként a ciklobenzaprint önmagá­ban ezidáig napi 0,1—1,0 mg/testsúly kg orális dózisban adták be. Felnőtt ember esetén a napi optimális dózis mint­egy 20 mg és mintegy 60 mg között változott. A diflunizál napi dózisa önmagában mintegy 500—2000 mg volt. A ta­lálmány szerinti kombináció megnövekedett gyógyászati ha­tása egyértelműen jelentkezik a két alapvető komponens egymás közötti arányának meglehetősen széles tartományá­ban. Általában a súlyrészekben megadott arányuk egy súly­rész ciklobenzaprinre vonatkoztatva 35 és 100 súlyrész diflu­nizál határértékek között változhat. Egyébként parenterális vagy rektális beadás esetén is hasonló nagyságrendű dózi­sokban került eddig a két hatóanyag önmagában felhaszná­lásra. A konkrét esetben egyetlen dózis biztosítása céljából a segédanyagokkal kombinált hatóanyagok mennyisége füg­­geni fog a kezelendő egyed állapotától, a beadás módjától és a későbbiekben még ismertetésre kerülő egyéb paraméterek­től. így például emberek orális kezelésére szánt gyógyászati készítmény 5—20 mg ciklobenzaprint és 250—1000 mg di­­flunizált tartalmazhat alkalmas hagyományos segédanya­gokkal együtt, amelyek egyébként a gyógyászati készítmény összsúlyának mintegy 5—80 százalékát tehetik ki. Naponta kétszer, háromszor vagy négyszer beadható gyógyászati ké­szítmények például 5 mg ciklobenzaprint és 250 mg difluni­­zált vagy 10 mg ciklobenzaprint és 500 mg diflunizált tartal­mazhatnak. A találmány szerinti eljárással előállítható gyógyászati készítmények lehetnek orális beadásra alkalmas formában, azaz például tabletta, vizes vagy olajos szuszpenzió, diszper­­gálható por vagy szemcse, emulzió, kemény vagy lágy kap­szula, szirup vagy elixir formájában. Az orális beadásra alkalmas készítmények előállíthatók bármely e célra ismert hagyományos módszerrel. Ezek a készítmények továbbá is­mert édesítő szerek, ízesítő szerek, színezékek és konzerváló szerek közül egyet vagy többet tartalmazhatnak abból a célból, hogy a gyógyászati készítmény viszonylag kellemes körülmények között szedhető, illetve jóízű legyen. A tablet­ták a hatóanyagokon túlmenően olyan nem-mérgező, gyó­gyászatilag elfogadható segédanyagokat tartalmaznak, ame­lyek elősegítik, illetve megkönnyítik a tabletták gyártását. Az e célra alkalmazható segédanyagok közé tartoznak a közömbös hígítóanyagok, például az előzselatinált keményí­tő, kalcium-szulfát, mikrokristályos cellulóz, laktóz, gőzölt kovasav vagy a kalcium-foszfát; a granuláló vagy szétesés* elősegítő anyagok, például a hidroxipropil-cellulóz, metil -cellulóz, cellulóz-acetát-ftalát, guargyanta, etil-cellulóz, ku­koricakeményítő vagy az alginsav; kötő anyagok, például a keményítő, zselatin vagy a gumiarábikum; és a csúsztatok, például a magnézium-sztearát, sztearinsav vagy a talkum. A tabletták bevonat nélküliek vagy pedig ismert módon bevonattal ellátottak lehetnek abból a célból, hogy a szétesé sük és abszorpciójuk a gasztrointesztinális traktusban késlel­tetett, illetve ezáltal hatásuk időben nyújtott legyen. Bevonó anyagként e célra például gliceril-monosztearátot vagy glice­­ril-disztearátot használhatunk önmagukban vagy egy viasz szál kombinációban. Az orális beadásra alkalmas gyógyászati készítmények elkészíthetők olyan kemény zselatinkapszulák formájábar is, amelyekben a hatóanyagok össze vannak keverve egy közömbös szilárd hígítóanyaggal, például Iaktózzal, előzse latinált keményítővel, kalcium-karbonáttal, kalcium-fosz­fáttal, keményítővel vagy kaolinnal. Készíthetők továbbá lágy zselatinkapszulák, amelyekben a hatóanyagok vízzé vagy egy olajos hígítóanyaggal, például földimogyoróolajjal folyékony páráimnál vagy olívaolajjal vannak összekeverve A vizes szuszpenziók a hatóanyagokat olyan segédanya­gokkal kombinálva tartalmazzák, amelyek szokásos módon felhasználhatók vizes szuszpenziók előállításához. Ilyen se­gédanyagok közé tartoznak a szuszpendálószerek, például a nátrium-karboximetil-cellulóz, metil-cellulóz, hidroxipropil­­-cellulóz, hidroxipropil-metil-cellulóz, nátrium-alginát, poli­­-vinilpirrolidon, xantángyanta, mikrokristályos cellulóz nát­5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom