181184. lajstromszámú szabadalom • Növényi produktivitást, fehérjenitrogénmennyiséget és anionfelvételt nüvelő, továbbá kinetint helyettesítő citokininszerű és membrán-aktivitású készítmény
7 181184 8- a szőlő virágzás előtti kezelése, majd az érésig végzett további két kezelés eredményeként növekszik a fürtök átlagsúlya, az ezerbogyósúly, valamint a refraktometriásán mérhető cukortartalom;- a szőlő- és gyümölcsfaoltványok gyökeresedését, a vesszők és rügyek differenciálódását és érését jelentős mértékben serkentik a kezelések, ami a veszszők és termőnyársak beérését és fagytűrő képességét is kedvezően befolyásolja;- a készítmény kedvezően alkalmazható a növényi szövettenyésztésben, a kallusz szövet- és szervdifferenciálódás céljára a mitózis gyakoriságának növelésére kifejtett befolyása miatt;- a különféle herbicidek által a kultúrnövényre gyakorolt fitotoxikus hatás ellensúlyozható, korrigálható, ha a károsodás megszüntetésére a találmány szerinti készítménnyel permetezzük azokat. A találmány szerinti készítménnyel a kultúrnövényeket kezelhetjük vetés és ültetés előtt, de kezelhetjük vetés után a talajra kipermetezve, illetve a növényfejlődés különböző szakaszaiban attól függően, hogy az adott növényfajta mely fejlődési szakaszát és tulajdonságát kívánjuk befolyásolni. Az esetek többségében az egyszeri kezelés már kielégítő befolyásoló hatást gyakorol, de vannak olyan esetek, amikor célszerű a többszöri kezelés (pl. szőlő). A kezelésnél a dózis a készítmény összetételétől függően 0,5—20 kg/ha között lehet, de többnyire egészen kis dózis (0,5-2 kg/ha is már a kívánt hatást biztosítja. — A készítmény a kultúrnövényekre egészen nagy adaggal végzett (20—30 kg/ha) kezelésnél sem gyakorol fitotoxikus hatást. A találmány szerinti készítmény igen kedvező tulajdonsága, hogy sem bőr irritáló hatása, sem bőr szenzibilizáló (allergizáló) hatása, sem szemirritáló hatása nincs, gyakorlatilag nem mérgező, az LD5 0 értéke 2500 mg/kg. A találmány szerinti készítmény növénytermesztési felhasználását a leírás későbbi részében ismertetett példákon mutatjuk be. Az (I) általános képletű ftalazinszármazékok — ismert módon — úgy állíthatók elő, hogy a szubsztituált ftálsavat, vagy annak valamilyen reakcióképes származékát (anhidridjét, kloridját, észterét stb.) oldószeres közegben 90-160 °C közötti hőmérsékleten reagáltatjuk feleslegben levő hidrazinnal, vagy hidrazin-szulfáttal. Általános tapasztalat, hogy a hidrazinfelesleg, a hőmérséklet és a reakcióidő növelése a dihidroxi-ftalazin képződésének kedvez. A reakciókörülményektől függően a (III) és (IV) képlettel szemléltetett mono- és dihidrazidszármazékok és az (V) képlettel szemléltetett N-amino-ftálimid is képződik, de keletkezik a (VI) képletű ftálsav vegyes amid-hidrazid is. A képződő mono- és dihidrazidok, valamint a vegyes amid-hidrazid hevítés hatására dihidroxi-ftalazinná ciklizálódik. Az így előállított, enyhén savas karakterű dihidroxi-ftalazin-származékot oldószeres közegben hidrazin- vagy guanidin-bázissal sószerű vegyületté alakítjuk, amelyet szűréssel választunk el, mossuk és szárítjuk. A 01) általános képletű imidazoliumszármazékok az irodalomból ismert módon úgy állíthatók elő, 4 hogy a szubsztituált imidazolt valamilyen szerves oldószeres (pl. aceton, benzol, toluol) közegben alkil-halogeniddel, vagy klór-hangyasavas alkil-észterrel reagáltatjuk 50—160°C hőmérsékleten. A képződő szubsztituált imidazóliumsót szűréssel elválasztjuk, mossuk és szárítjuk. Az ilyen módon előállított vegy illetet - a reakciókörülményektől függően - kevés kétszeresen alkilezett származék szennyezheti, azonban ennek mennyisége olyan csekély, hogy a készítmény hatását nem befolyásolja. Amennyiben kétszeresen alkilezett mellékterméktől mentes végterméket kívánunk előállítani, akkor az előállítást két lépésben végezzük el. Először a N-alkil-imidazolt, majd a sóját (halogenidet, szulfátot stb.) állítjuk elő. Az (I) általános képletű ftalazinszármazékok és a (II) általános képletű imidazolszármazékok előállítását a következő példákon mutatjuk be. 1. példa 1500 ml-es, hőmérővel, keverővei és visszafolyató hűtővel ellátott lombikba bemérünk 148,2 g (1 mól) ftálsavanhidridet és 130 g (1 mól) hidrazin-szulfátot. Ezután 90 g nátronlúg 800 ml vízzel készített oldatát adagoljuk be 40 °C hőmérsékleten, majd állandó keverés közben forráspontig emeljük a reakcióelegy hőmérsékletét. A reakcióelegyet egy órán át forraljuk, majd 60 °C hőmérsékletre lehűlve 50 ml koncentrált sósavval a pH-t 5-6 értékre állítjuk be, s négy órán át 20-40 °C hőmérsékleten kevertetjük. A kivált szilárd anyagot szüljük, majd 80—100 °C bőmérsékleten szárítjuk. 2500 ml-es lombikba bemérünk 448 g (4 mól) guanidin-nitrátot és 800 ml etanolban szuszpendáljuk, majd hozzáadjuk 224 g (4 mól) kálium-hidroxid 500 ml etanollal készített oldatát. Félórás kevertetés után az oldatot megszűrjük, s a szűrlethez hozzáadjuk az első lépésben keletkezett szilárd dihidroxi-ftalazint. Az elegyet szobahőmérsékleten kevertetjük egy órán át, majd a kivált fehér kristályos anyagot szűréssel elválasztjuk az oldószertől, mossuk és 60 °C hőmérsékleten szárítjuk. 219,4 g (0,86 mól) fehér, mikrokristályos dilüdroxi-ftalazin-diguanidinsót nyerünk ki, amely 280 °C-on olvad meg. Hozam: 86,3%. 2. példa 2000 ml-es, keverővei, hőmérővel, visszafolyató hűtővel és adagolótölcsérrel ellátott lombikba bemérünk 118,2 g (1 mól) benzimidazolt és 800 ml toluolban feloldjuk. Keverés közben az oldat hőmérsékletét 20 °C-on tartva beadagolunk 200 ml klór-hangyasav-izopropil-észtert. Az adagolás befejezése után a hőmérsékletet 60 °C-ra emeljük, s két órán át ezen a hőmérsékleten kevertetjük a reakcióelegyet. További két órán át 90-100 °C-on kevertetjük a reakcióelegyet, majd lehűtjük 15-20 °C-ra. A kivált szürkés-fehér kristályos anyagot szűrjük, mossuk majd 80 °C hőmérsékleten szárítjuk. 125,5 g anyagot kapunk, amely 134-136 °C hőmérsékleten olvad meg. Hozam: 81,7%. 5 10 15 20 23 30 35 40 45 50 55 60 65
