180230. lajstromszámú szabadalom • Eljárás dihidro- és haxahidro-benzopiraoxan- tenonok előállítására

180230 Ezenkívül elektrolitot Is adunk az elegyhez. Használható elektrolitok a sók. igy a halogenidek, tozilatok és az alkáli­fémek. például a lítium, nátrium éa a kálium perklorátjai. Más használható elektrolitok a kvaterner ammónlumsók, Így a halo­genidek éa a perklorátok. Ilyen vegyületek például a tetraal­­kllammónium, a trialkllaralkilammónlum, a dlalkildlaralkilammó­­nlum vagy az alkiltriaralkilammónium vegyületek, amelyek néme­lyike 10 - 28 szénatomot tartalmaz a kation részben. Egy elő­nyös só a tetxabutilammóniumsó. Az elektrolitok egy további osztályát alkotják a tercier­­-aminsók, igy a halogenidek, tozilátok és perklorátok, a tri­­alkilaminok, dialkilaralkilaminok, alkildiaralkilamlnok és a triaralkilaminok, amelyek némelyike 7-21 szénatomot tartalmaz a kation részben. Egy előnyös tercier-aminsó a tributilamin és különösen a p-toluolszulfonsavsó. Jellegzetes elektrolitok például a következők* lítium­­perklorát, káliumperkiorát, nátriumper kiórát, litiumklorid, ká­­llumbromid, nátrimfluorid, nátrlumjodld, litiumjodid, trlkap­­rililmetilammóniumklorid, benzlltributilammóniumklorld, benzil­­trletilammónlumbromid, benziltrietilammónlumklorid, benziltri­­metilammóniumbromid, cetilmetilammóniumbromld, metiltributil­­ammóniumjodid, mirisztiltrimetilammóniumbromia, tetrabutilammó­­niumbromid, tetrabutilammóniumklorid, tetrabutilammóniumjodid, dibenzildietilammóniumklorid, dibenzildipropilammóniumbromid, fenetiltributilammóniumklorid, difenetildipentiammóniumbromid, tribenziletilammóniumklorid, tetrahexilammoniumklorid, trihep­­tilbenzilammónlumbromid, tripropilfenetilammóniumjodid, tribu­­tilfenetilammóniumklorid, N,N-diizopropil-N-etilaminperklorátí trl-n-hexilaminbromld, H-benzil-N,Ii-dietilamin-p-toluolszulfö­­nát, N-benzil-H,N-dibutilamlnbromid, N,N-dibenzil-H-butilamin­­perkolát, N,N-dibenzil-N-etilaminklorid, tribenzllamin-p-tolu­­olszulfonát és trlbutilaminklorld. Ezen túlmenően valamely proton-forrás a reakcióközegben is lehet. Viszonylag gyenge savak, igy az olyan savak, amelyek pKa értékel 2-től 6-ig terjednek, Így a benzoesav és az ecet­sav, a legjobb eredményeket adják. Az elektrolitikus redukciónál az /V/ általános kéçletü dlhidrobenzoplranoxantenon szokásosan 1 - 15 mg mennyiségben van jelen a reakcióközeg 1 ml-nyl mennyiségében. Az elektrolit általában 0,01 móltól 1,0 mólig terjedő mennyiségben van jeleni mig a sav mennyisége 1 - 5 % a közeg térfogatára vonatkoztatva. Az elektrolitikus redukciót általában 5 0° és 80 C° közötti hő­mérsékleten, kényelmesen pedig 20 - 50 C°-on végezzük. A keletkező elegyet, amely a dihidrobenzopiranoxantenont, a protonforrást, az elektrolitot és a szerves vagy szerves-vi­zes közeget tartalmazza, érintkezésbe hozzuk az elektrolizáló cella katódjával. A feneken lévő üritőnyilás efcy pontjának meg­felelő feszültséget alkalmazunk. A feszültséget úgy határozzuk meg, hogy egy áram-feszültség-görbét készítünk'a közegben műkö­dő elektróda az elektrolízis előtt. A megállapított feszültség­nél ezután áramot bocsátunk át a cellán mindaddig, ameddig 0- lyan mennyiségű áram nem halad át rajt, amely a négy elektron rftdukoiójához szükséges Faradays szám egy-kétszereeenek felel’ meg. Az elektrolízis egy megfelelő katódredukciós folyamat, &« mely könnyen végbemegy valamely szokásos felépitéaÜ elektroli­záló készülékben. Az eljárást például valamely hagyosiányoi 8

Next

/
Oldalképek
Tartalom