178780. lajstromszámú szabadalom • Önhordó lemezszigetelés
178780 4 táblát és annak bekötő rendszerét egyidejűleg kell megtervezni. Különösen bonyolulttá válik a kivitelezés akkor, ha a vasbeton műtárgy íves felületű, mert ez esetben a bekötő elemeket saját síkjukban (!) meg kell hajlítani, ami nagy erőkifejtést és bonyolult technológiát kíván. Hátrány továbbá, hogy a bekötő bordarendszert csak sajátságos szorítósablon segítségével lehet a szigetelő lemezre fölhegeszteni. Az így elkészített szigetelő táblákat vagy külön zsaluzatban vagy önmagát zsaluzatként használva helyezik el és elhelyezésük után történhet csak a megvédendő vasbeton szerkezeti elem betonozása. A fémlemez szigetelések eddig ismert kialakításainak és a megvédendő szerkezethez való csatlakoztatási lehetőségeinek közös sajátossága, — de egyben hibája is - hogy a bekötő bordarendszer úgy nyúlik bele a teherhordó szerkezetbe, hogy annak „dolgozó vastagságát” lecsökkenti. Ezáltal olyan holtréteg jön létre, amely miatt a szerkezet csak gazdaságtalanul használható ki. Hasonló módon kedvezőtlen magának a szigetelő fémlemeznek a kihasználtsága is, hiszen a valójában izotróp teherviselő képessége helyett azt csak ortotróp módon hasznosítjuk. A találmány célja olyan önhordó lemezszigetelés kifejlesztése, amely nem rendelkezik a teherhordó vasbetonszerkezetbe benyúló összefüggő bordarendszerrel, mivel az a betonvasalásnak a szigetelt felület közelében való elhelyezését meggátolja, és ezáltal a vasbetétek a felülettől csak távolabb — tehát kisebb belső kart eredményezően, vagyis kisebb nyomatéki teherbírást szolgáltatóan, végős soron tehát gazdaságtalanabbul — helyezhetők el. A közelebbi cél tehát olyan behorgonyzásról gondoskodni, amely nem zavarja meg a vasbetéteknek a felület közelében való elhelyezését, tehát javítja azok kihasználhatóságát. A célkitűzéshez tartozik az is, hogy a lemezszigetelés egyszerűen és a korábbiaknál számottevően kevesebb élőmunkával és villamos energiával legyen megvalósítható. A találmány feladata ezen belül annak megvalósítása is, hogy az egész lemezszigetelés anyagtakarékosabbá váljék, hiszen az ismert megoldásoknál a bordák a fölhasznált anyagmennyiségnek mintegy 15%-át teszik ki. Ugyancsak a feladatkitűzés részét képezi az is, hogy a bekötő elemeknek a lemezszigeteléssel való összehegesztése káros deformációkat ne ébresszen. A találmányi gondolat alapja az a felismerés, hogy a fémlemezek az eddigi „közvetett” - tehát bordák közbeiktatásával való bekötése helyett - közvetlen behorgonyzást is meg lehet valósítani azáltal, ha magukat a behorgonyzó „karmokat” hegesztjük rá a szigetelő lemezre. Dy módon ugyanis egyfelől a szigetelő lemez nem csupán egy irányban dolgozik, hanem sok irányban, ezáltal „kváziizotróp” módon válik teherviselővé, és így vastagsági mérete csökkenthető. A találmányi gondolathoz tartozik az is, hogy a bordamentes behorgonyzó rendszer gépesített módon erősíthető össze a szigetelő fémlemezzel. 3 A kitűzött célnak megfelelően a találmány szerinti önhordó lemezszigetelés főleg mélyépítési műtárgyak határoló felületein, különösen a műtárgyak védett oldalain elhelyezett pl. fémlemezszigetelés - amely legalább helyenként a műtárgy teherhordó részéhez hozzá van erősítve, - oly módon van kialakítva, hogy a szigetelést sík vagy domborított lemeztáblák sorozata alkotja, a lemeztáblák a műtárgy felületébe belenyúló bekötő csapokkal vannak pontonként helyzetükben rögzítve, a bekötő csapok vastagsága (d) a lemeztáblák vastagságát (v) általában meghaladja, előnyösen annak legalább 1,5-szerese, a bekötő csapok hosszúsága (h) legalább 5v, előnyösen azonban legalább 15v, egymástól való távolságuk pedig bármelyik irányban legföljebb lOOv, előnyösen 40—60v. A találmány szerinti önhordó lemezszigetelés további ismérve lehet, hogy a bekötő csapok közvetlenül, pl. csaphegesztés útján vannak a lemeztáblákkal összeerősítve. A bekötő csapok palástfelülete a behorgonyzást elősegítő súrlódásnövelő és/vagy felületnövelő kiképzéssel rendelkezik, pl. periodikus betonacélból van kialakítva. A szomszédos lemeztáblák egymáshoz vízzáróan csatlakoznak, előnyösen átlapolva egymással össze vannak hegesztve. A lemeztáblák adott esetben a műtárgy falfelületeinek előállítására alkalmas, annak betonozása előtt elhelyezett zsaluzatként vannak kialakítva. A találmány szerinti önhordó lemezszigetelés a korábbi hagyományos megoldással összehasonlítva számos előnnyel rendelkezik. Ezek egyik része abban nyilvánul meg, hogy maga az önhordó lemezszigetelés, míg másik része szerint az általa megvédett vasbetonszerkezet válik gazdaságosabbá. Az önhordó lemezszigetelést bordáinak elhagyásával 10—15%-kal kevesebb acélanyagból lehet kialakítani. A bekötő bordák elhagyása egyúttal azt eredményezi, hogy a vasbetonszerkezet vasalása közvetlenül a beton határoló felülete közelében - tehát a szilárdságilag legkedvezőbb pozícióba — helyezhető el. így a vasbetonszerkezet acélbetétei szilárdsági értelemben maximálisan kihasználhatók. Kedvező az is, hogy a lemeztáblákhoz közvetlenül csatlakozó bekötő csapoknak a lemeztáblákkal való összeerősítése manuális munkát nem kíván, az gépesítve nagy teljesítő képességgel végrehajtható. Az összeerősítés ún. csaphegesztéssel történhet, melynél a varrat a csap saját anyagából képződik és így ehhez elektródák fölhasználására nincs szükség. Számottevően kevesebb az energia fölhasználás is, hiszen nagy mennyiségű helyszíni sarokvarrat elkészítése takarítható meg. A csaphegesztés automatizáltsága kiiktatja a kézi hegesztések szubjektív hibaforrásait, a szigetelő lemezek mentén készített pontvarratok „egyenletesen megosztó” elhelyezkedése folytán pedig jobb a szigetelő lemezek alaktartása, és nem kell nagy lokális deformációkra számítani. Az előzetes vizsgálatok arra is következtetni engednek, hogy az így készült önhordó lemezszigetelések élettartama is hosszabb, mint a hagyományos bordák útján bekötött lemezszigeteléseké. Végül, de 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 2
