178444. lajstromszámú szabadalom • Eljárás oldószer nélküli bevonásra
3 178444 4 szemben viszonylag újabbak az úgynevezett egykomponensü poliuretánok. Ezeket a nagymolekulájú termékeket polihidroxi-vegyületek, a gyakorlatban elsősorban dihidroxi-poliészterek vagy dihidroxi-poliéterek, és glikolok, célszerűen etilénglikol és/vagy butándiol elegyeinek valamint aromás diizocianátoknak, előnyösen 4,4'-difenil-metán-diizocianátnak a reakciójával állítják elő. Ezeket az akár ömledékben, akár oldatban előállítható, lényegében lineáris poüuretánokat dimetilformamidot és/vagy egyéb erősen poláros vegyületet tartalmazó oldatok alakjában alkalmazzák. Az egykomponensű poliuretánok előnye a gyakorlatilag korlátlan eltarthatóságuk. Az aromás diizocianátokból előállított úgynevezett aromás egykomponensű poliuretánokon kívül ismertek az úgynevezett alifás egykomponensű poliuretánok is. Ez utóbbi esetben nagymolekulájú dihidroxi-vegyületekből, alifás diizocianátokból és láncnövelő reagensekként alifás diaminokból, illetve bisz-hidrazidokból, bisz-szemikarbazidokból és bisz-karbazinsavészterekből nyert poliuretán-karbamidokról van szó. Ezeket az alifás egykomponensű poüuretánokat aromás szénhidrogének mellett primer vagy szekunder alkoholokat is tartalmazó oldószerelegyekből viszik fel a bevonni kívánt felületre. Újabban a már ismertetett poliuretán rendszereken kívül vizes poliuretán diszperziókat is alkalmaznak bőr vagy textíliák bevonására. Valamennyi fentebb tárgyalt hagyományos bevonó eljárás közös jellemzője az, hogy a bevonatot képező anyagot oldott vagy paszta alakban viszik fel az alapfelületre, majd az oldószer, illetve diszpergálószer elpárologtatásával rögzítik a bevonatot. Ennek a bevonatkészítési módszernek — különösen abban az esetben, ha a bevonatot több réteg felvitelével alakítjuk ki — a feldolgozó számára az a hátránya, hogy viszonylag költséges felszerelésre van szükség, amely az egyes rétegek egyenletes felvitelét biztosító berendezésekből és az egyes felvitt rétegek szárítását biztosító szárítózónákból áll. Ezen túlmenően olyan berendezéseket is fel kell állítani, amelyekben a környezetvédelmi előírásoknak megfelelően a felhasznált oldószert, illetve oldószerelegyet visszanyerik. A technika állásához tartozik az alapfelületnek előre elkészített műanyagfóliával történő rétegelése is. Ennél az ismert eljárásnál a fentieknek megfelelő módon alkalmas kötőréteggel látják el a műanyagfóliát (a kötőanyag például egykomponensű poliuretán, poliuretán diszperzió vagy akrilát diszperzió lehet), majd ezt követően a műanyagfóliára rétegelik például a textil alapanyagot. Az eljárásnál változatlanul hátrányos az, hogy oldószerek, illetve diszpergálószerek alkalmazására van szükség, amelyeket a rétegelés után el kell távolítani a bevonatból. A találmány célja olyan egyszerű, oldószer nélküli bevonó eljárás kidolgozása, amely egyformán alkalmazható textíliák (a flieszt is ideértve), bőrök és hasított bőrök bevonására, és amely a feldolgozó üzemben megtalálható szokásos gépekkel kivitelezhető, s az előállított bevonat kopásálló, puha fogású és egyenletesen tapad az alapanyag egész felületéhez. A találmány szerint a fenti célt úgy érjük el, hogy kopásálló fedőrétegből és poliuretánhab rétegből álló kétrétegű fóliát infravörös sugárzás vagy láng segítségével a poliuretánhab-réteg felületét a lágyuláspontja fölé melegítjük, majd a bevonni kívánt alapfelületre rétegeljük. A találmány tárgya tehát eljárás textíliák, bőr vagy hasított bőrök oldószer nélküli bevonására, oly módon, hogy a) valamilyen 20—300 g/m2 súlyú — adott esetben színezett — egy- vagy kétkomponensű poliuretán fedőrétegből és b) valamilyen — vizes poliuretán-diszperzióba levegő bevezetése, majd szárítás útján vagy nagy molekulasúlyú polihidroxil-vegyület, poliizocianát és hevítéskor gázt leadó vegyület keverékének ki kemény ítésé vei előállított — 0,2—0,5 mm vastag 500—800 g/1 térfogatsúlyú poliuretánhab-rétegből álló kétrétegű fóliának a habrétegét infravörös sugárzással vagy lánggal a lágyulási tartományánál magasabb hőmérsékletre melegítjük, majd a kétrétegű fóliát a bevonandó anyagra kasírozzuk és ennek során a habréteg meglágyított felületét érintkeztetjük a bevonandó anyaggal. Az 1 016 680 sz. német szövetségi köztársaságbeli közzétételi irat és a 2957 sz. amerikai egyesült államokbeli szabadalmi leírás eljárása szerint habanyagokat textíliákkal rétegeinek, olyan módon, hogy műanyaghab felületét láng segítségével vagy infravörös sugárzással megömlesztik, majd a textíliát az így létrehozott ragacsos felületre illesztik. Az ismert eljárásoknál alkalmazott műanyaghab-fóüák azonban viszonylag vastagok, és nem biztosítanak fedőréteget. Emellett az ismert eljárásoknál nem a találmány szerint alkalmazandó, különleges módon előállított poliuretánhabokról van szó, hanem olyan fóliákról, amelyeket a szokásos módon előállított műanyaghabtömbök szélvágásával nyernek. Az ilyenfajta műanyaghab-fóüák alkalmazásával csekély mértékben tapadó bevonatokat kapnak. Ezen túlmenően, ezek az ismert eljárásoknál alkalmazott habanyagok túlságosan durva pórusúak, és ez kedvezőtlen a kész termék ellenállóképessége szempontjából. A 2 651 392 sz. német szövetségi köztársaságbeli közrebocsátási irat szerint textíliák felületét 160—350 °C közötti hőmérsékleten ezen a hőmérsékleten lágyuló, vízben oldhatatlan színezékekkel színezett és/vagy nyomott műanyaghab-fóliával sajtolják. Ebben az esetben azonban a műanyaghab-fóüa nem a textília bevonására szolgál, hanem a színezékátadó szerepét tölti be. A sajtolás olyan körülmények között történik, hogy a poüuretán gyakorlatilag teljesen behatol a textil alapanyagba. Münch eljárást ismertet bőr appretálására [Das Leder, 22, 269 (1971)]. Ennek során vékony (3—5 mikron vastagságú) poliuretán appretúrát visznek fel papír segítségével a bőrre. Ebben az esetben azonban nem arról van szó, hogy a bőrfelületet többrétegű fóliával vonják be, mint a találmány szerinti eljárásnál tesszük, csupán a bőrt appretálják. A technika állásához tartozik egy, textíliák melegen történő védőbevonására szolgáló eljárás is, amelynél a textil alapanyag felületét alacsony hőmérsékleten olvadó poliuretánból, poliészterből, poüamidból vagy PVC-ből álló porral, szuszpenzióval vagy diszperzióval impregnálják, majd egy másik textilanyaggal sajtolják. A polimer ebben az esetben nem alapfelület bevonására, hanem különböző textíliák összeragasztására szolgál. A találmány szerint alkalmazott kétrétegű fólia kopás- és karcolásálló fedőrétegének a lágyuláspontja — illetőleg lágyulási tartománya — célszerűen 130 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 2
