177561. lajstromszámú szabadalom • Eljárás poliamidhoz kötött, biológiailag aktív protein előállítására
3 17756L 4 kapcsoló reagenssel vagy szervetlen nitrittel reagáltatjuk, majd önmagában ismert módon diazotáljuk és ezután vizes oldatban biológiailag aktív proteinnel vagy proteinszubsztrátummal érintkeztetjük, utóbbi megkötődése mellett. Poliamidként a találmány szerinti eljárásnál alkalmasak mind az egységes poliamidok, vagyis az úgynevezett tisztavagy homopolikondenzátumok — mint az co-aminokarbonsavak polikondenzátumai, lineáris alifás diaminok és dikarbonsavak polikondenzátumai, valamint aromás vagy egyéb komponensek polikondenzátumai — mind keverék poliamidok. A találmány szerinti eljárásban alkalmazott poliamid az R—CO—NH—R általános képlettel jellemezhétő, mely képletben RésR, jelentése (R' —CONH),—R' és (R'?—CONH) —R'3 általános képletnek felel meg, amelyekben R', jelentése 1—12 szénatomos egyenes, elágazó láncú vagy/és ciklusos alkilcsoport, illetve alkiléncsoport, fenilcsoport, feniléncsoport, alkilfenilcsoport, alkilfeniléncsoport, illetve alkilénfeniléncsoport, ame- i lyek észtercsoportot, aminocsoportot, karboxilcsoportot vagy N-helyettesített karbonamidcsoportot tartalmazhatnak, vagy jelentése valamely aminosav maradéka, x és y jelentése egész szám. A bi- vagy polifunkciós kapcsolóreagensekre, illetve protein-kapcsolószerekre például a következők említhetők meg: a dialdehidek, mint a glutárdialdehid, dihidroxiszukcinimidészter, a diacetálok, a bisz-maleinimidek, a bifunkcionális iminoészterek, mint a dietilmalonimidát, a dimetiladipinímidát, a diepoxidok, a dikarbonsavkloridok, különösen az a—p telítetlen karbonsavdikloridok, a diizocianátok, a diizotiocianátok és hasonlók. Ezek előnyösen 2—12 szénatomszámúak, de hosszabb szénláncúak is lehetnek. Ilyen, hosszabb szénláncú vegyületek például az akrilamid-metakrilamid és akrilsavszukcinimidészter-metakrilsavszukcinimidészter kopolimerek. A kiviteli példákban szereplő proteinreagensek minden esetben két funkcionális csoportot tartalmaznak, amelyek alkalmasak arra, hogy vizes oldatban a biológiailag aktív proteinhez legyenek kapcsolhatók anélkül, hogy azok biológiai aktivitását befolyásolnák. A proteinreagensből származó kapcsoló csoport azonban olyan vegyületből is származhat, amelynek csak egy protein megkötésére alkalmas, vagy kettőnél több ilyen funkcionális csoportja van. Ha csupán egy protein-megkötésre alkalmas csoportja van, akkor legalább még egy, olyan funkcionális csoportnak is jelen kell lennie, amely az R szubsztituenst szolgáltató, formaldehiddel kondenzálni képes vegyület további funkcionális csoportjával homopoláros kötés képződése közben reagálni képes. Alkalmas proteinreagensek továbbá például az 1915 970,2 237 083,2128 743,2 260185 és 2 603 319 számú német szövetségi köztársaságbeli nyilvánosságrahozatali iratokban leírt reagensek. További olyan proteinmegkötőszerek, amelyekből a kapcsoló reagens levezethető, például a foszgén, tiofoszgén, ciánhalogén és nitrit. Ha az R- szubsztituens valamely aromás aminból származik, akkor a protein-megkötés nitrittel végzett reakcióval, vagyis az aromás aminocsoport diazotálása útján végezhető. Biológiailag aktív proteinként a találmány szerinti eljárás során például enzimek, immunológiailag aktív proteinek, mint antitestek, hormonok, valamint biológiailag aktív peptidek és hasonlók jönnek számításba. A biológiailag aktív proteinek helyett azok szubsztrátumai is megköthetők (fixálhatók): A találmány szerinti eljárás során oldószerként az ismert poliamid-oidószerek alkalmasak. Ilyenek a rövidszénláncú alifás karbonsavak, különösen a hangyasav és ecetsav. Koncentrációjuk legalább 10^, előnyösen legalább 50% kell legyen. További altó^piis oldószerek a 100%-os kénsav, a foszforsav, a másod%^c^portba tartozó fémek sóinak, mint CaCT-nek alkoholos oldata, a fenolok, a krezolok, a klorálhidrát és mások. Az oldószer mennyiségé és koncentrációja egyrészt az alkalmazott poliamidtól, másrészt attól függ, híigy csak felületi oldást kívánunk-e, vagyis a formaldehid jelenlétében végzett kondenzáció heterogén fázisban megy-e végbe, vagy pedig a poliamidot teljesen fel kívánjuk-e oldani. A keverék poliamidok esetében alkalmas oldószerek a vizes alkoholok oldódást elősegítő szerekkel, mint benzollal vagy klórozott szénhidrogénekkel képezett keverékei is. Ha a szilárd poliamodnak csak a felületét oldjuk, akkor csak felületi kondenzáció megy végbe anélkül, hogy a poliamid alakja változnék. így az utóbbi például cső, granulátum, fólia vagy hasonló alakban lehet jelen, és a találmány szerinti eljárással felületén biológiailag aktív protein köthető meg. Oldatban végzett kondenzációnál a poliamid karbonamid-csoportjai kondenzáció útján szubsztituálódnak, és ezt követően egy alkalmas kicsapószerrel, mint vízzel vagy hidrogénkarbonát oldattal a képződött, szubsztituélt poliamidot kicsapj tát. Ez a «unkamô^îèr azt is lehetővé teszi, hogy tetszőleges felületeket, különösen olyan műanyag felületeket, amelyeket megfelelő oldószerrel felületileg ragadóssá tettünk (például polisztirol csövecskéket benzollal) a szubsztituált poliamid oldatával vonunk be, majd a bevont felületeket bi-, illetve többfunkciós proteinreagenssel aktiváljuk, és a proteinre kötjük. A találmány szerinti eljárás egy további foganatosítási módjánál a felületén oldott poliamidhoz tetszőleges szilárd hordozóanyagot használunk, amelynek felületét finom eloszlású poharaiddal, például poliamid-szövettel, szálakkal, pelyhekkel, rövid szálakkal vagy hasonlókkal vonjuk be. A poliamid részecskék a hordozóanyag felületére ragaszthatok, elektromos szórással vagy más módon vihetők fel. Ennél a módszernél nagy a fajlagos poliamidfelület, ami a találmány szerinti proteinfixálásnál a bevont hordozó nagy fajlagos aktivitását biztosítja. Ennek természetesen az a feltétele, hogy a poliamid-részecskék csak felületileg oldódjanak, és szerkezetüket megőrizzék. A találmány szerinti eljárás egy különösen előnyös foganatosítási módjánál abban az esetben, amikor a formaldehiddel kondenzálható vegyület további funkciós csoportként aminocsoportot tartalmaz, a biológiailag aktív proteinhez vagy protein-szubsztrátumhoz a kötést ismét aminkapcsoló szerekkel, mint foszgénnel, tiofoszgénnel, halogénciánnal vagy nitrittel végezzük. Ilyen kapcsolószerek biológiailag aktív proteinek hidroxil- vagy aminocsoporttartalmú, oldhatatlan hordozóanyagra kötésénél ismertek. Nitrit használatánál például úgy járunk el, hogy az aminocsoportot diazotáljuk, és a proteint azután a diazocsoporttal reagáltatjuk. Tiofoszgén használatánál első lépésben a megfelelő izotíocianátot képzőik, amit azután a prqtein egy anünocsoportjával reagál tatunk, miáltal á ptotep megkötődik- , A találmány «rraü eljárásnál biológiailag aktiv protô* 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 2
