176614. lajstromszámú szabadalom • Eljárás fagyálló, porózus, vízáteresztó burkolólapok előállítására

5 176614 6 nak nincs jelentősége, hogy az agyag a kiterme­lés helyén található rétegben esetleg vízzárvá­nyokat is tartalmaz, mivel ez a vízmennyiség nem befolyásolja a keverékhez felhasználandó agyag­mennyiséget. A. fűrészpor mennyiségére nézve száraz fűrész­por mennyiségét kell számbavenni. A fűrészpor nem lehet tehát tömörödött állapotú. Az ilyen la­za összetételű fűrészport előzőleg például egy er­re a célra szolgáló mérce-edénybe töltjük, az edény pereméig. Az agyag előkészítése a következőképpen tör­ténik: először egy daraboló, majd kavicstalanító berendezésen, utána őrlőmalmon, majd hengere­ken keresztül vezetjük. Előnyös, ha a hengerlést még a fűrészpor bekeverése előtt végezzük el, mert ezáltal elkerülhetjük a fűrészpor szemcséi­nek összezúzását. Az agyagot és a fűrészport úgy kell összekeverni, hogy a lehető leghomogénebb keveréket kapjuk. Jó keveréket akkor kapha­tunk, ha az első keverés után az anyagot több­szörösen, folyamatosan átgyúrjuk. Ezáltal homo­génebb keveréket kapunk, mint a hagyományos, égetett cserépárukhoz felhasznált keverék. A 'keverék adott mennyiségéhez viszonyítva 8—30%-ban vizet adagolunk, hogy a szükséges prés alatti formázást elvégezhessük. A keverék­hez adagolt víz mennyisége változhat aszerint, hogy milyen típusú formázóberendezésben hajt­juk végre a formázást, mindenesetre ezt a be­rendezést úgy kell megválasztani, hogy a beren­dezés a lehető legkisebb nyomáson végezze el a formázás műveletét. Mielőtt a keverékhez a vizet hozzákeVernők, számot kell vetni az agyag ter­mészetes nedvességtartalmával, s ettől függően csak a még hiányzó vízmennyiséget kell a keve­rékhez hozzáadagolni. Az agyagot, a fűrészport és a vizet egy nedves-keverő rendszerben kever­jük össze. Ennek befejezése után olyan agyag— fűrészpor—víz keveréket kapunk, amelyben az alkotók aránya pontosan megfelel a találmány szerinti kikötéseknek. Az így nyert nedves keveréket ezután présfor­­mázóban formázzuk, amely lehet például egy fo­lyamatos üzemű formázóberendezés. Lehet pél­dául formábaöntő berendezést is alkalmazni. Ha ez utóbbi berendezésben formázunk, akkor a ke­veréknek előnyösen 20—30%-os víztartalmúnak kell lennie. A formázást extruderben is végez­hetjük. A formázáshoz szükséges nyomásnak 15 kg/em2 nyomásértéknek kell megfelelnie, de elő­nyösen lehet iftég 20 kg/cm2 nyomás is, miköz­ben a lervegőt a környezetből elszívjuk. Ha az őrléssel egybekötött formázási technoló­giát alkalmazunk, lehet olyan keveréket használ­ni, amelynek víztartalma kisebb a fent említett­nél, például 8—20 súlyszázalékos. A formázás révén kialakított burkolólapokat ezután szárítjuk. A szárítás előnyösen nedves, majd száraz levegő ráfúvással történik. A szárítás célszerűen lassú folyamat, mert a kialakított burkolólapok általában több vizet tar­­taB&tónak, mint a hagyományos, agyagból for­mázott téglák vagy cserepek. A szárítás tartama előnyöset 45—72 óra, az alkalmazott hőmérsék­let 50—80 °C. A megfelelően kiszárított burkoló­lapokat ezután kiégetjük. Az égetéshez alkalma­zott hőfoknak nagyobbnak kell lennie, mint az a hőmérséklet, amelyen az égetett agyag fagyálló­vá válik, de alacsonyabbnak kell lennie, mint az a hőmérséklet, amelyen az égetett agyag felülete már üvegesedik. A célnak megfelelő burkolólapok fagyállóvá tételéhez tehát olyan hőmérséklet melletti égetés szükséges, amely hőmérséklet nagyobb, mint amelyen az égetett agyag többé-kevésbé fagyálló. A fagyállósági „küszöböt” biztosító ezen hőmér­séklet a legtöbb agyagféleségre vonatkoztatva 850—950 °C között van, általában azonban 940 °C. Olyan agyagot kell tehát kiválasztani a gyártáshoz, amelyre nézve az égetett produktum felületének üvegesedése (vagyis az agyag megfo­­lyósodása) pontosan e határértéket eléri. A találmány szerinti megoldásnak megfelelően szigorú kikötés az, hogy a kiégetést olyan hőfo­kon hajtsuk végre, amely kisebb, mint a felület üvegesedési hőfoka, ami természetesen csak hosz­­szabb idejű kiégetés esetén következik be, s en­nek folyományaképpen a porózus belső részben a keletkező hólyagok eltömődnek. A burkolóla­pok belsejében kialakuló hólyagocskák ugyanis éppen a vízáteresztő képességet, illetve a kapil­­laritást segítik elő. Gyakorlatilag a hőmérsékle­tet tehát az égetés során szabályozni kell, s ezért az szükséges, hogy olyan agyagféleséget használ­junk, amelynek kiégetésénél a fagyállóság és a folyósödás eléréséhez szükséges kétféle hőmér­séklet között legalább 40 °C hőmérsékletkülönb­ség van. A burkolólapok mechanikai tulajdonságai ja­vításához az is kívánatos, hogy a kiégetést a fo­­lyósodási hőmérséklet határértékéhez egészen kö­zeli hőfokon végezzük, de azt a kiégetés tartama alatt sohase érjük el. A keverékben levő fűrészpor kiégetéséhez kí­vánatos a kemencébe levegőfelesleget vezetni, te­hát a kiégetés a hagyományos cserépáruk kiége­téséhez szükséges égési levegőnél nagyobb meíiy­­nyiségű levegővel történik. A burkolólap mechanikai tulajdonságait azzal is javítjuk, ha az égetőkemencéből történő kivé­tel után a burkolólapokat a levegőn edzzük, fi­­gyelembevéve, hogy a burkolólapok edzés előtt közvetlenül 300 °C hőmérsékletre legyenek visz­­szahűtve. A burkolólapok felületén mutatkozó pórusok szabaddá tétele végett szükséges a ki­égetett burkolólapok felületét lecsiszolni. A csi­szolást olyan berendezéssel kell végrehajtani, amely a csiszolási művelet közben biztosítja a burkolólapok méretét, pontos alakját, vastagsá­gát stb. Ez azért szükséges, hogy a készremun­­kált burkolólapokkal a burkolási munkát pontos felületkiképzéssel tudják a szakmunkások elvé­gezni. A találmány szerinti megoldásnak megfelelő eljárással gyártott burkolólapokon belül néhány négyzétcentimétert kitevő szelvényű hosszirányú csatornák is kimunkálhatók. A hosszirányú csa­tornákkal kialakított burkolólapokat nyílásukkal 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom