176491. lajstromszámú szabadalom • Vízkiadagoló fej
5 176491 6 számára túlságosan költséges, nagyüzemben pedig a menetek folytonos szabályozandósága miatt, a nagy munkaerőigény miatt célszerűtlen. Öntözőberendezések tartozékát képezik azok a csővezetékek, amelyek a 2 213 731 lajstromszámú francia szabadalmi leírásban találhatók. A leírásból és a rajzokból kiderül, hogy a folyadék spirális menet mentén való haladásra kényszerül, és áramlási viszonyait, illetve az átfolyás sebességét a menetemelkedés szabja meg. A cső külső palástfelületén vannak a vízkiadagoló nyílások, melyeken keresztül többé-kevésbé csepegtető jellegű vízkiadagolás valósítható meg. A megoldás nem tekinthető szerencsésnek, mert a csővezeték drága és bonyolult, a vízkiadagolás célul kitűzött egyenletességét pedig tökéletlenül valósítja meg. A víz a belső ún. vízszállító csőből jut a külső öntöző csőbe, a két csőpalást közötti térben azonban csak rövid utat tesz meg, és azt is egyrészt kedvezőtlen, másrészt gyakorlatilag ellenőrizhetetlen és szabályozhatatlan áramlási viszonyok mellett. Mennyiségi szabályozást lehetővé tevő öntöző szerkezetre mutat példát a 2 216 908 lajstromszámú francia szabadalmi leírás is. A szerkezet lényegét képezi a csőbe behelyezhető állítható menetes csepegtető fej. A víz a karmantyús csepegtető menet árkaiban folyik. A cső belsejében a kifolyó víz mennyiségét szabályozó menet lehet kialakítva. A csepegtető fej a csőbe vízszintes elhelyezéssel is beerősíthető. Ez a megoldás is túlságosan bonyolult, ezért gyártása költséges és karbantartása nehézkes. Emiatt a gyakorlatban nem is tudott elterjedni. Az ismert megoldások között megemlíthető még a 2 268 460 és a 2175616 lajstromszámú francia, az 562 552 lajstromszámú svájci, továbbá a 2 263 513 és a 2 437 730 lajstromszámú NSZK szabadalmi leírásban, valamint a Vízügyi Műszaki Gazdasági Tájékoztató „A cseppenkénti öntözés Magyarországon” (VIZDOK, Budapest, 1975.) című kiadványában ismertetett — a csepegtető öntözés berendezéseire és módszereire vonatkozó — megoldások. A szóbanforgó kiadványokban oly szerkezetek találhatók, amelyekkel többé-kevésbé ugyancsak csepegtető vízkiadagolás hozható létre, és a megoldások egy része tartalmaz olyan intézkedéseket is, amelyek segítségével a vízkiadagolás mértéke bizonyos határok között módosítható. Ezeknek az ismert megoldásoknak közös tulajdonságuk, hogy a víz — mielőtt kifolynék — valamilyen járaton vagy belső téren halad át, és utána függőlegesen lefelé csepeg. A 2 437 730 lajstromszámú NSZK leírásban ismertetett megoldás a többitől annyiban tér el, hogy a belső teret kettősfalú cső alkotja. A felsorolt ismert megoldásoknak legfőbb hátrányuk, hogy ugyanazon csepegtető fejekkel nem lehet sem az eltérő talajfajtákhoz, sem a különböző növénykultúrákhoz alkalmazkodni, mivel a kiadagolható öntöző víz mennyisége nagyobb intervallumban nem változtatható. Ennek az az oka, hogy egyik sem rendelkezik olyan szervvel, amely az öntözött sáv szélességének követését tenné lehetővé. A sávszélesítésnek különösen homoktalajok esetében nagy a jelentősége. Az említett VIZDOK kiadványban található megoldások közül a „Pisai I” elnevezésű csepegtető fej vízsugarat bocsát ki és azt egy körgyűrű belső felületének ütközteti. A vízsugár további szerepe ily módon elvész, mert a körgyűrű felületéről a víz közvetlenül lecsepeg. Ugyancsak vízsugarat bocsát ki a „Pisai II” csepegtető fej is. Kialakítása a szokványos esőztető szórófejek szórócsövével megegyező, annak kicsinyített változata. A kísérletek azt mutatták, hogy több növényi sor (pl. szőlő) öntözésére alkalmatlan. Több okból is. Egyrészt több vízsugár kiadagolásához több fej szükséges, ezek kúpos kialakítású részei eltömődésre érzékenyek, emiatt pedig gyakran kell a fejeket föl- és leszerelni. Másrészt kedvezőtlen az, hogy az ún. számyvezeték a hőmérsékletváltozás hatására elcsavarodik, és emiatt a vízsugarak iránya szabályozhatatlan. Hasonlóképpen kísérleteket végeztünk a „PEMÜ I” és „PEMÜ II” csepegtető fejekkel is. Vízsugár kiengedésére egyik sem alkalmas. A víz rendkívül szűk résen — egy becsavarható belső betét mellett — távozik belőle, és mindig csak egyetlen pontra tud csepegtetéssel adagolni. Mindkét típus gyakran elduglt. Sem ezek, sem a „Pisai” féle csepegtető fejek nem váltak be nagyüzemi öntözésre. A találmány célja olyan vízkiadagoló fej kifejlesztése, amelynek segítségével soros növénykultúrákat, elsősorban gyümölcsösöket lehet — az eddigi gyakorlattal ellentétben — nem „vonal mentén”, hanem „sáv mentén” öntöző vízzel ellátni, mégpedig oly módon, hogy az öntözendő sávok szélességi mérete is változtatható legyen. Ez azért fontos, hogy a növényzet ún. aktív gyökérzónájának teljes szélessége mentén a talaj egyenletes módon nedvességhez jusson. A találmány feladata olyan vízkiadagolás megvalósítása, amelynél a lényegében csepegtető módon való öntözésre alkalmas vízkiadagoló fej a talaj és a növénykultúra adottságainak megfelelően képes „átállni” a csepegtetőről a sugaras kiadagolásra és megfordítva. Ez a megoldás agrotechnikai szempontból annyit jelent, hogy a talajban szétszivárgó nedvesség mindenképpen lássa el a növényegyedek gyökérzetét kellő mennyiségű öntöző vízzel, de ugyanakkor elejét vegye annak, hogy a nedvesség túladagolása a növényzetet károsítsa. A találmányi gondolat alapja az a felismerés, hogy a vízkiadagoló fejeket az eddigi csepegtető öntözésnél használatos 0,2—0,6 mm lyukbőségű fúvókák helyett számottevően nagyobb: 1—2,5 mm átmérőjűre kell megválasztani, és ezáltal alkalmassá kell tenni arra, hogy normális „üzemi” nyomáson a vízkiadagoló fej az öntöző vizet sugarasan bocsássa ki, míg a kisebb nyomások esetében a sugaras kiadagolás csepegtetővé váltson át. A felismeréshez tartozik az is, hogy a vízkiadagoló fej furatkialakításával el lehet érni, hogy a kilépő víz meghatározott helyen érje a ta5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 3
