175846. lajstromszámú szabadalom • Eljárás új 4-hidroxi-2H-1,2-benzotiazin-3-karboxamid-1,1-dioxidok előállítására
5 175846 6 dásgátló hatásúak, a gyulladás okozta fájdalmat enyhítik; reumás megbetegedések kezelésére különösen alkalmasak, és antitrombotikus hatást is mutatnak. Patkányokkal végzett állatkísérletekben megvizsgáltuk az A=4-hidroxi-2-metil-N-(5-metil-2-tiazolil)-2H-l, 2-benzotiazin-3-karboxamid-l,l-dioxid-vegyületet, és összehasonlítottuk az ismert B=4-hidroxi-2-metiI-N-(4-metiI-2-tiazoIíl)-2H-l, 2-benzotiazin-3-karboxamid-1,1 -dioxid-vegyülettel, és a C=4-hidroxi-2-metil-N-(2-tiazolil)-2H-1,2-benzotiazin-3-karboxamid-1,1 -dioxid-(Sudoxican) -vegyülettel, úgy hogy perorális beadás után a Randall- Selitto-féle kísérleti elrendezést alkalmazva, megállapítjuk gyulladásellenes hatásukat adjuvans artritisz ellen és a gyulladásos fájdalom ellen, valamint vizsgáltuk fekélykeltő hatásukat patkánygyomorban. Ezenkívül egerekben perorális beadás útján meghatároztuk a vegyületek akut toxicitását. Patkányok adjuvans artritisze elleni hatás meghatározása A kísérlet kezdetén 210 g átlagos testsúlyú, hím, Chbb: THOM-patkányok jobb hátsó lábán a talpbőr alá M. butiricum sűrűnfolyó paraffinolajjal készült, 1%-os szuszpenziójának 0,1 ml-ét injektáltuk. A vizsgálandó vegyületeket a M. butiricum injekciójával egyidejűleg elkezdve, 20 napon át naponként egyszer gyomorszondával 1,1%-os metilcellulózban eldörzsölve, 1 ml/100 g testsúly-mennyiségben adtuk be. Az adjuváns artritisz kiváltása utáni 21. napon a vizsgálandó anyagokkal kezelt állatokat a kezeletlen kontroll állatokkal összehasonlítottuk úgy, hogy a kezelt állatok jobb hátsó mancsai térfogatát, amelyeken primer gyulladásos reakció alakult ki, valamint a bal hátsó mancsuk térfogatát, amelyeken specifikus feltételes immunológiai gyulladásos reakció keletkezett, megmértük, és a kontroll állatokéval összehasonlítottuk. Lineáris regressziós elemzés után Fieller módszere [Quart. J. Pharm. Pharmacol., 17, 117 (1944)] szerint az ED50 értékeket olyan adagként számítottuk ki, ami a kontroll állatokénál megfigyelt értékhez képest a mancs duzzanatát 50%-ban csökkentette. Fekélykeltő hatás meghatározása patkánygyomorban A kísérlet kezdetén 130 g átlagos testsúlyú, hím Chbb: THOM patkányokat a szokásos étrenddel (Altromin-R) tetszésük szerint tápláltunk, és három egymás utáni napon naponta egyszer a vizsgálandó anyagot 1%-os metilcellulózban eldörzsölve, 1 ml/100 g testsúly-mennyiségben gyomorszonda segítségével beadtuk. Az utolsó beadás után 4 órával az állatokat megöltük. A gyomrukat kipreparáltuk, és a nyálkahártyát leöblítés után makroszkóposán vizsgáltuk. Azoknak az állatoknak a százalékos mennyiségéből, amelyek gyomrán legalább egy fekélyt, illetve a gyomor nyálkahártyáján legalább egy vérzéses felmaródást észleltünk, Litchfield és Wilcoxon módszere [J. Pharmacol, exp. Therap., 96, 99 (1949)] szerint kiszámítottuk az ED50 értékeket. Az akut toxicitás meghatározása Az akut toxicitás meghatározására 20 g átlagos testsúlyú, egyenlő arányban hím és nőstény Chbb: NMRI (SPF) egerekből álló csoportokat használtunk. Az állatoknak a vizsgálandó vegyületeket 1%-os metilccllulózban eldörzsölve, 0,2 ml/10 g testsúly-mennyiségben gyomorszondán át adtuk be. A különféle adagok beadása után 14 napon belül elpusztult állatok százalékos mennyiségéből Litchfield és Wilcoxon módszere [J. Pharmacol, exp. Therap., 96, 99 (1949)] szerint számítottuk ki az LD50 értékeket. Eredmények Ezeknek a vizsgálatoknak az eredményeit az 1—3. táblázatokban foglaltuk össze. Az adjuváns injektálásának helyén a patkány elsődleges gyulladásos reakciója ellen az A vegyület mintegy háromszor hatékonyabb, mint a C vegyület. Az ellenkező oldalon levő mancson a specifikus feltételes immunológiai gyulladási reakció (specifikus szekunder reakció) ellen az A vegyület mintegy ötször hatékonyabb, mint a C vegyület. Mégis, gyomorban az A vegyület elviselhetősége a C vegyületnél lényegesen jobb. Dacára annak, hogy a C vegyületnek a patkánygyomorban gyengébb a gyulladásellenes hatása, fekélykeltő hatása kétszer erősebb, mint az A vegyületé. Az A vegyület terápiás szélessége csaknem hétszer nagyobb, mint a C vegyületé (lásd a 4. táblázatot). A B vegyület nem éri el teljesen az A vegyület gyulladásellenes hatásosságát. A B vegyület döntő hátránya mégis az, hogy a gyomorban erős, az A vegyületnél több, mint hatszor erősebb fekélykeltő hatása van. Mivel a B vegyület fekélykeltő hatása viszonylag nagyobb, mint gyulladásellenes hatása, ezért a B vegyület terápiásán gyulladásellenes szerként nem alkalmazható. A B vegyület terápiás indexe még a C vegyületénél is kisebb (lásd a 4. táblázatot). Az A vegyület terápiás szélessége tízszer nagyobb, mint a B vegyületé. A három vizsgált vegyület akut toxicitása között lényeges különbség nincs. Ez azt jelenti, hogy az A vegyületnél a gyulladás elleni hatásos adag és a toxikus adag mennyisége közötti különbség sokkal nagyobb, mint a két másik vegyület esetében (lásd az 5. táblázatot). Ez a tény azonban kisebb jelentőségű. A nem-szteroid-jellegü gyulladásellenes szerek terápiás alkalmazásánál nem az akut toxicitásnak van adagolást korlátozó hatása. Az ilyen gyógyszer-csoportnál hosszabb ideig tartó alkalmazás esetén a napi adagot sokkal inkább a gyomorbélcsatornában fellépő fekélykeltő hatás korlátozza. 1. táblázat Patkányok adjuváns artritisze elleni hatékonyság ED50 alapján való összehasonlítása 21 napon át naponta perorálisan történő beadás után : Vegyület Primer reakció elleni hatás ED„ mg/kg* Szekunder reakció elleni hatás ED60 mg/kg* A 0,28 (0,14—0,61) 0,12 (0,09—0,14) B 0,37 (0,30—0,48) 0,21 (0,15—0,28) c 0,77 (0,60—0,88) 0,60 (0,45—0,83) * napi adagként 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 3
