175711. lajstromszámú szabadalom • Fúrószerszám és eljárás annak előállítására
175711 8 33 csőteste 30 kúpos csavarmenettel (2. ábra) van a 23 fúrófejhez csatlakoztatva. A 33 csőtesten belül válaszfalként kiképzett 37 csavart térosztóelem van elrendezve, amelynek hátsó vége kinyúlik a 33 csőtestből és rajta 39 nyílás van kialakítva. Az 1. ábrán a 37 csavart térosztóelem bal oldali vége a 33 csőtest bal oldali végéhez van erősítve. A 33 csőtest és a 37 csavart térosztóelem közötti csavarásos előfeszítéshez a 33 csőtest jobb oldalon levő végét befogva rögzítjük, majd a 39 nyílásba bevezetett szerszámmal elvégezzük a kívánt mértékű csavarást. Megcsavart állapotban a 37 csavart térosztóelem egyik oldala és a 33 csőtest 40 belső fala közé 41 illesztő betétet helyezünk és azt például forrasztás révén rögzítjük. Ily módon a 35 fúrószárban keletkezett csavarásos előfeszültséget „befagyasztjuk”. Ezt követően a 37 csavart térosztóelem 33 csőtestből (az 1. ábrán jobbra) kiálló részét le lehet választani. A 41 illesztő betét egyben a fúrószár 43 üregének (2. ábra) határolófelülete is. A 43 üreg a szilárdság növelése érdekében tengelyirányban egymáshoz képest eltolt 45 furatok révén a 33 csőtesten belül a nyomóközeg 50 adagolófejének 47 gyűrű alakú terével van összekötve. A nyomóközeget az 51 nyíl irányában vezetjük be a mélyfúró szerszámba. A 50 adagolófej 53 és 54 tömítőgyűrűkkel van ellátva, amelyek biztosítják a tömítettséget a 33 csőtest felé. A 2. ábrán a 20 mélyfúró szerszám a jobb áttekinthetőség kedvéért valamivel az 59 furat 57 furattalpa előtt van feltüntetve. A 24 forgácsolóélhez 60 forgácsterelő csatlakozik, amely a 23 fúrófejben kialakított 61 áttörésen keresztül egy másik 63 üreggel áll a 33 csőtesten belül összeköttetésben. A 37 csavart térosztóelem domborított válaszfalként van kiképezve, és az 1.. illetve a 2. ábrán bal oldalon elhelyezkedő vége 65 illesztő betét közbeiktatásával a 33 csőtest 40 belső falához van erősítve, például forrasztva. A 65 illesztő betét 67 felülete a nyomóközeget bevezető 43 üreg elülső homlokoldali határolója. A 43 üreg 70 és 71 furatokon (3. ábra) keresztül állandó öszszeköttetésben van a 77 furatfal és a 23 fúrófej, illetve a 33 csőtest 78, illetve 79 külső fala által meghatározott 75 gyűrű alakú térrel. A 75 gyűrű alakú tér 2. ábra szerint jobb oldali végén a 33 csőtest 79 külső fala 80 labirinttömítéssel van ellátva, amely egy viszonylag kis szivárgó nyomóközeg-mennyiséget tengelyirányban (a 2. ábrán jobb felé) átenged, amely a 33 csőtest és a 77 furatfal között viszonylag mély 59 furatok esetében is kielégítő kenést biztosít. A nyomóközeg túlnyomó része a 75 gyűrű alakú térben bal felé, a 24 forgácsolóélnél levő forgácsolási tartományba áramlik, miközben kedvező hatású jelentős lehűlése mellett kitágul. A táguló nyomóközeg magával ragadja, és a 60 forgácsterelőn, 61 áttörésen és a 63 üregen keresztül kifelé sodorja a keletkező forgácsot, míg végül a 35 fúrószárat az 1. ábra szerint jobb oldalon el nem hagyják. A 3. ábrán a 85 nyíl 87 munkadarab forgásirányát jelöli a 20 mélyfúró szerszámhoz képest. A domborított válaszfalként kiképzett 37 csavart térosztóelemnek 90 és 91 oldalfelületei vannak, amelyek egy-egy 93 és 94 hoszszanti horonnyal vannak ellátva. Mindegyik 93 és 94 hosszanti horonyban a 33 csőtest 40 belső falával együttműködő rugalmas 96 és 97 tömítőelem van. A 90 és 91 oldalfelületek a 40 belső fal egymással diametrikusan álelienben elhelyezkedő részein fekszenek fel. 7 A 4. ábra a 33 csőtestben kiképzett 100 és 101 furatokat mutatja, amelyek mindegyike a 93 és 94 hosszanti hornyok valamelyikével áll összeköttetésben. A 100 és 101 furatokon viszkózus tömítőanyagot sajtolunk be, amíg a 93 és 94 hosszanti hornyok 96 és 97 tömítőelemeket képezve meg nem telnek. Ezt követően a 100 és 101 furatokat a rajzon föl nem tüntetett peckekkel tömören lezárjuk. Az 5. ábrán a domborított válaszfalként kialakított 105 csavart térosztóelem 106 és 107 oldalfelületeivel a 33 csőtest 40 belső falának azon részein fekszik fel, amelyek a nyomóközeget bevezető 43 üreg felől kiindulva a 33 csőtest szaggatott 109 átmérővonallal jelölt legnagyobb belső szélességének túloldalán helyezkednek el. A 106 és 107 oldalfelületek vagy szilárdan össze vannak kötve (például hegesztéssel) a 40 belső fallal, vagy pedig az előző ábra szerinti 96 és 97 tömítőelemekhez hasonló módon kialakított tömítőelemekkel vannak ellátva. Ez utóbbi esetben a 43 üregben levő nyomóközeg biztosítja a 106 és 107 oldalfelületek kellően tömítő hozzányomódását a 33 csőtest 40 belső falához azáltal, hogy a 63 üregben uralkodó nyomás kisebb, mint a 43 üregben. A 6. ábra sík válaszfalként kiképzett 110 térmegosztó betétet tüntet fel, amelynek 112 és 113 oldalfelületei tengelyirányban folyamatos 115 és 116 hegesztővarratok révén össze vannak kötve a 33 csőtest 40 belső falával. A 115 és 116 hegesztővarratok kerékszerű 118 és 119 ellenálláshegesztő elektródákkal készülnek, amelyek végiggördülnek a 33 csőtest diametrikusan átellenben fekvő alkotói mentén. A 7. és 8. ábrák lényegében a 20 mélyfúró szerszám 1. ábra szerinti jobb oldali végének egy-egy keresztmetszetét tüntetik fel, a 23 fúrófej irányából nézve. A 7. ábra azt az állapotot mutatja, ahol a 37 csavart térosztóelem be van tolva a 33 csőtestbe, el van látva 96 és 97 tömítőelemekkel és a fúrófej felőli oldalon 65 illesztő betét révén a 33 csőtesthez képest rögzítve van. Ez tehát az az állapot, amikor a 33 csőtestből és a 37 csavart térosztóelemből álló rendszer még nem lett csavarással előfeszítve. Az érthetőség kedvéért a 7. ábrán 125 nyíllal fel van tüntetve az a forgácsolóerő, amely fúrásnál a 24 forgácsolóélre és ezzel együtt a 20 mélyfúró szerszámra hat. A 8. ábra azt az állapotot mutatja, ahol a csavarásos előfeszítés már megtörtént, és a rendszer ebben az állapotában 41 illesztő betét által rögzítve van. A 37 csavart térosztóelem a 125 nyíllal jelölt forgácsolóerő irányában gyakorolt csavarás következtében teljes hosszában 127 szöggel el van csavarva. Egyidejűleg a 33 csőtest a 8. ábra szerint szintén az óramutató járásával ellentétes irányban teljes tengelyhosszában a 8. ábrán föl nem tüntetett szöggel ugyancsak el van csavarva, amely azonban kisebb, mint a 127 szög, mivel a 33 csőtest és a 37 csavart térosztóelem közötti, 8. ábrán feltüntetett falvastagsági aránynál a csavarodással szembeni keresztmetszeti tényező a 33 csőtestnél nagyobb, mint a 37 csavart térosztóelemnél. A 9. ábrán az 1. ábra IX—IX vonala szerinti metszet látható, amely az 50 adagolófej szerkezetét mutatja be. A 37 csavart térosztóelem a 33 csőtest 130 belső terét sarló alakú 43 üregre és ellipszisformára emlékeztető 63 üregre osztja. Ha technológiai okokból a 43 és 63 üregek másféle aránya lenne kívánatos, a 37 csavart tér5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 4