175535. lajstromszámú szabadalom • Eljárás benzimidazol-származékok gyártásánál keletkező ipari szennyvizek előtisztítására
5 175535 6 azonban, hogy ha nincs feniléndiamin a szennyvízben, úgy a formaldehid adagolás hatására gyakorlatilag nincs csapadékleválás. Csapadékleválást úgyszintén nem okoz a formaldehid akkor sem, ha a feniléndiamint gyakorlatilag teljes mennyiségben leválasztottuk, és ezután adunk ismét formaldehidet a vízbe. Utóbbi két esetben természetesen a kezelés során nem csökken a víz kémiai oxigénigénye, hanem emelkedik a reagens mennyiségének megfelelően. A fentiek szerinti formaldehides kezeléssel az o-feniléndiaminnal egyidejűleg egyéb, biológiailag bonthatatlan anyagok is leválaszthatók, és így mind a kezelt víz kémiai oxigénigénye, mind toxikussága csökken, közel azonos biológiai oxigénigény mellett. Ez kihat mind a biológiai tisztítás előtti minimális hígítási igényre, mind a biológiai tisztítóról elfolyó víz maradék kémiai oxigénigényére. A biológiailag bonthatatlan, feltehetően a gyűrűzárásnál végbemenő mellékreakciók során képződő vegyületek leválaszthatóságát tovább vizsgáltuk, hogy az előkezelés mértéke függetleníthető és esetleg fokozható is legyen. Megállapítottuk, hogy ha az előzőekben ismertetett benzimidazol-származékok gyártásánál keletkező szennyvizekbe egy előnyösen biológiailag bontható anionaktív detergenst adagolunk, és a szennyvizet intenzíven keverjük, akkor a biológiailag bonthatatlan anyagok az alkalmazott pH-tól függően piros vagy sárga színű, ragacsos szuszpendált termék formájában váltak ki a szennyvízből. Ezzel a kezelési móddal azonban, az o-feniléndiamin gyakorlatilag változatlanul visszamarad a szennyvízben, a toxikus hatása érvényesül. Így arra a következtetésre jutottunk, hogy a két kezelési mód célszerű kombinálásával lehet a kívánt célt optimálisan elérni, mivel az a legritkább esetben fordul, illetve fordulhat elő, hogy éppen annyi o-feniléndiamin legyen a vízben, amennyi az egyéb biológiailag bonthatatlan anyag egyidejű leválasztását biztosítja. A kicsapó reagensek alkalmazási sorrendjét, esetlegesen egyidejűségét, vagy éppen valamelyik kicsapó reagens alkalmazásának az elhagyását, esetenként kísérleti munka eredményei alapján kell meghatározni. A döntésnél a szennyvíz jellemző összetétele mellett a vegyszer-igényt, művelettechnikai szempontokat, másrészt a mérgező és bonthatatlan anyagoknak biológiai kísérletek alapján meghatározott leválasztási igényét kell figyelembevenni. A formaldehides kezelésnél képződő iszap jól szűrhető. A szűrhetőség az iszap öregítésével vagy anionalctív segédanyag hozzákeverésével tovább javítható. A biológiailag bonthatatlan anyagoknak anionaktív anyagokkal (ANA-Detergensekkel) történő kicsapásakor képződő csapadék (kenőcs-szerű hidrofób anyag) könnyen elválaszthatóvá válik a szennyvíztől, ha — célszerűen a reagens adagolása előtt — egy szerves vagy szervetlen hordozóanyagot, például közepes finomságú fűrészport szuszpendálunk a kezelendő vízben. Ez különösen akkor előnyös, ha az anionaktív kicsapó reagensek adagolása előtt még nem választottuk le a formaldehiddel a feniléndiamint és a vele együtt leváló biológiailag bonthatatlan anyagok egy részét. A kicsapás során képződő csapadék, amelyet az intenzív keverés közben megköt a szuszpendált szilárd vázanyag, önmagában ismert eljárási műveletekkel (például ívszitás, vagy szalag szűréssel, flotálással, stb.) könnyen eltávolítható a kezelt vízből, s formaldehides kezelésre ez esetben egy második lépésben kerül sor, amelynek csapadékát például vákuum-szűréssel távoli tjük el. Amennyiben a kezelt víz oldószer-tartalma (metanol, aceton, stb.) a gyártástechnológia következtében magasabb 5—10%-nál, úgy mind a mérgező és biológiailag bonthatatlan anyagok leválaszthatósága, mind a gyártás fajlagos oldószerfelhasználásának csökkentése érdekében biztosítani kell a szennyvizek oldószertartalmának visszanyerését, például desztillációval. A találmány szerinti eljárás külön előnye, hogy ha a szennyvizek biológiailag bonthatatlan anyagainak leválasztását az oldószerek desztillációjával egyidejűleg, vagy utóbbi folytatásaként végezzük úgy megelőzhetővé tehetjük — az előzőekben már ismertetett — kátrányos kiválásokat a desztilláló és tároló berendezésekben. A találmány szerinti eljárással kezelt vizek a gyár egyesített vizeivel központi biológiai tisztítóra vezethetők, s mivel a mérgező és biológiaüag bonthatatlan anyagokat leválasztottuk, a biológiai tisztító üzemeltetési paramétereinek célszerű megválasztásánál a szokásos szempontokat kell figyelembevenni (szervesanyag-terhelés, a tisztítóra táplált egyesített gyári szennyvíz kémiai oxigénigénye, sótartalma, stb.). A találmány szerinti eljárást az alábbi példákkal kívánjuk szemléltetni anélkül azonban, hogy ezek a példák a találmány oltalmi körét korlátoznák. 1. példa Keverő vei ellátott edénybe bemérjük 2-karbometoxiamino-benzimidazol gyártásánál keletkező anyalúg 1000 ml-ét, amely összetételére jellemző: pH, 2—4,5, hőfok 10—40 °C, ammóniumklorid 50—100 g/1, kalciumklorid 80—150 g fi, metanol-tartalom 5—20 g/l, o-feniléndiamin 1— 10 g/l, kémiai oxigénigény 25 000—100 000 mg/1, biológiai oxigénigény 6000—25 000 mg/1, majd hozzáadunk a keverés megindítása után 2—20 g/l koncentrációnak megfelelő mennyiségben anionaktív reagenst és közepes finomságú fűrészport. Anionaktív kicsapó reagensként lineáris dodecilbenzolszulfonsavat vagy nátrium sóját adagoljuk, amely Evacid-L márkanéven van forgalomban. Az anionaktív reagenst részletekben adagoljuk, mert így a kezelt, kezdetben opálos színű víz kitisztulásához szükséges idő alapján, mely először 10—30 másodperc, a kezelés végefelé, illetve a szükséges reagens mennyiség beadagolása esetén viszont 5—10 perc, jól megállapítható a beadagolandó reagens mennyisége. Ezután még fél óráig intenzíven keverjük a szuszpenziót, majd a pH-t ellenőrizzük, és 5 10 [15 20 25 30 35 40 45 [50 [55 60 65 3
