175410. lajstromszámú szabadalom • Előregyártott elemekkel felszerelt ülőbútor

15 175410 16 A 77, 78 végeket a 94 bevezetőréseken át dugjuk be és a 72, 73 peremek hossza mentén toljuk mindaddig, ameddig felütköznek a 92, 93 fülek valamelyikébe. A bevezetett 76 huzal vége a 92, ill. 93 fület rugalmasan deformálja addig, amíg az meg nem ütközik a sorban következő 93 ill. 92 fülben. így a pontos tájolás, valamint a 76 huzalok egymás közötti ill. a 71 abroncs 74, 75 oldalelmei között kívánt érintkezése automatikusan bizto­sított. A 77, 78 végek ismételt bevezetése nem lehetséges, mivel visszahúzásakor a deformált 92 vagy 93 fülek közül legalább egy belevág a huzalba és megakadályozza kihúzását. Ennek az intézkedés­nek az a célja, hogy az ülés beépítése után a 77, 78 huzalvégek és a 72, 73 perem között semmi­lyen elmozdulás ne jöhessen létre. A 76 huzalt a deformált 92 fülek felett az ütköző 93 fülek felé lehet csak betolni, de ha már egyszer betolták, akkor többet már nem lehet 92 füllel szemben visszahúzni. A 7. és 10. ábrákon látható, hogy ezt a mozgást bármelyik irányban azonos eredménnyel lehet kivitelezni, egyik oldalon az egyik, másik oldalon a másik 71 abroncshoz viszonyított irány­ban. A találmány e példakénti kiviteli alakjánál a 76 huzalok teljes biztonsággal vannak súrlódó kötéssel rögzítve. A 79 műanyagburkolatot a rögzítő mű­velet elvégzése után lehet felvinni a találmány szerinti előregyártóit elemre. A 11-13. ábrákon az abroncs és a huzalok ellenálláshegesztéssel készített biztosítását mutatjuk be. A 11-13. ábrákon bemutatott fordított vályú vagy U-alakú 95 perem belsejében a 77, 78 végek felütköztetésére való, ellenálláshegesztéssel előállí­tott 96 szemölcsök vannak elrendezve, míg a fel­színén 76 huzalok bevezetésére való 97 bevezető rések vannak kialakítva. Különböző rögzítő eleme­ket lehet felhasználni, vagy a rögzítést egyszerűen a huzalvégeket a perembe bevezető géppel lehet elkészíteni. Minden változatnál a 77 huzalvégeket kihúzásokat megakadályozó hegesztés elvégzésének idejére átmenetileg rögzíteni kell, a hegesztés elké­szítése után a megömlesztett 96 szemölcsök a 76 huzallal ill. a 76 huzal a 95 peremmel egy homo­gén darabot képez, amely az abroncs és a huzalok együttdolgozását biztosítja. Az ellenállás hegesztés rögzítési pontonként külön-külön, az egy 95 pere­mek mentén egyidejűleg vagy mindkét 95 perem mentén egyidejűleg végezhető el. A találmány e példakénti kiviteli alakjánál a kész 70 ülés nemcsak a 79 műanyagbevonattal, hanem hegesztett végei­vel is egybefogott kivitelű. A 79 műanyagbevonatot természetesen a hegesztés elkészülte után kell fel­hordani. A 14. és 15. ábrákon a találmány egy újabb példakénti kiviteli alakját mutatjuk be. Ennél a példakénti kiviteli alaknál bepattintós súrlódó kö­tést alkalmazunk. Egy csatornaszerű rugóhoz ha­sonló keresztmetszetű 100 abroncs van a 76 huzal átmérőjénél kisebb nyílású 101, 102 rugószárakkal kiképezve. Szemben az általánossal, a 100 abron­csot fém helyett műanyagból lehet kiképezni. A 101, 102 rugószárakat a 76 huzaloknak a 103 oldalréseken át, alulról való benyomásával feszítjük szét egymástól. Az egyszer már benyomott 77 huzalvég a helyére pattan és nem lehet visszahúzni, mert a 101, 102 rugószárak befogták. Az ütközte­tést kis bepontozással vagy bemélyítéssel lehet a 77 huzalvég pályája végén megoldani, vagy teljesen szükségtelen ez is, mivel a 103 oldalrések alkal­mazása révén a 76 huzal mozgási lehetősége beha­tárolt, a 103 oldalrések mérete ugyanis csak a huzal végét engedi be a 100 abroncsba. A szerke­zetet ezután lehet a 79 műanyagbevonat képzésére való műanyagba bemártani. A 16-20 ábrákon a találmány szerinti előre­gyártott elemek a szék keretéhez rögzítésére való, súrlódó zárással és biztosítással kivitelezett másik példakénti kiviteli alakját mutatjuk be. A 16. áb­rán a 76 huzal 77 vagy 78 végének befogadására való 106 lyukak sorozatával ellátott, fémből vagy műanyagból kiképzett csöves 105 abroncsot mutat­juk be. A 106 lyukak ellentett oldalon, tengely­irányban eltoltan a 77 végek 105 abroncson belüli mozgásának behatárolására való 108 ütközőfelü­lettel kiképzett 107 fülek vannak elrendezve. A 105 abroncs belvilága a 77 végek illesztett körül­­fogására van kiképezve, és semmilyen más súrlódó vagy behatároló elem nincs benne. A 17. ábrán bemutatottak szerint a 105 abroncs belső felülete és a 77 végek között kismértékű a súrlódás, de elegendő az előre-hátramozgás megakadályozására, míg a 108 ütközőfelülettel kiképzett 107 fül ütkö­zőként állítja be a befelé való mozgást. A 79 műanyagbevonat azután a 76 huzal és a 105 abroncs közötti legkisebb relatív elmozdulást is meggátolja. Ezenkívül természetesen, amennyiben szükséges, a kötést még hegesztéssel is lehet bizto­sítani. A 16. ábrán bemutatott csőszerű 105 abroncsra 110 rögzítőfüleket lehet felszerelni. A 110 rögzítő­fülön kiképzett 111 furaton át 112 csavarral vagy szegeccsel lehet a 70 ülést a szék 65, 66, 67 vagy 68 keretelemeihez rögzíteni. Ahogy pl. a 16. ábrán és 18. ábrán megrajzoltuk, a 112 csavart egysze­rűen be lehet csavarozni a fémcsőből készített 67 oldalkeret 113 furatába. A 19. ábrán ugyanannak a 105 abroncsnak egy másik példakénti felhasználási módját mutatjuk be. Ebben az esetben a szék fémcsőből készített 114 keretelemének felső részén a 110 rögzítőfül teljes befogadására alkalmas 115 kiváltások vannak elren­dezve, és a 112 csavart a 114 keretelem oldalán kiképzett 116 furatán át lehet a 110 rögzítőfül 111 furatába becsavarni. A 20 ábrán ugyanennek a 105 abroncsnak a 110 rögzítőfüllel való rögzítését mutatjuk be egy fából készített szék 117 kereteleméhez. A 117 keretelem kiképzett nyílásba helyezett 110 rögzítő­fül 111 furatán átvezetett 112 csavarral van a rögzítés megoldva. Természetesen ilyen típusú rög­zítésekre már elemeket is lehet használni. A találmány egy további példakénti kiviteli alak­ját mutatjuk be a 21—24. ábrákon. Ennél a példa­kénti kiviteli alaknál a 76 huzaloknak a 72 perem­hez való rögzítés súrlódó kapcsolattal van megold­va. Az itt bemutatott fémből vagy műanyagból készített, csatornaszerű 120 lapos abroncsnak 121 felsőrésze és 122 alsórésze van. A 78 huzalvég helyzetének súrlódó kapcsolattal biztosítására való 123 fülek vannak a 122 alsórészen kivágva és 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 8

Next

/
Oldalképek
Tartalom