174902. lajstromszámú szabadalom • Elektrsztatikus képérzékelő eszköz és eljárás annak előállítására
5 174902 6 rendű volt. Ugyanakkor a nagyfeszültségű 272 vezetéken kb. 2 kilovoltos feszültség lépett fel. A sapka alakú és a 266 katódot körülvevő 278 árnyékolás le volt földelve. A 276 pontról a földelés felé vezető hangolható C3 kondenzátor a valóságban a 278 árnyékoláshoz volt kapcsolva. A C2 és C3 kondenzátorok egy feszültségosztót alkotnak, amelynek segítségével beállítható a 266 katód és a 268 anód egymáshoz képesti, illetve a 278 árnyékoláshoz, azaz földhöz viszonyított feszültsége. Amint már említettük a 266 katód és a 268 anód között, a 280 plazma két szemközti oldalán két sötét tér keletkezik, a már az ismert berendezésekben is előforduló 282 sötét tér, és az előfeszültség alkalmazásával járó újabb 284 sötét tér. Az előfeszültség jelenlétében történő porlasztás igen tömör réteget állít elő a porlasztóit anyagból. Ennek okát nem ismerjük teljesen, de feltételezhetjük, hogy a kapott eredmény az alább felsorolt jelenségek egyikére vagy közülük néhányra vezethető vissza: a) a mikrokristályok irányított helyzetben válnak le, mivel dipólusként viselkednek, b) az előfeszültség gyorsítja a plazma nehéz ionjait, és így azok bombázzák a már levált bevonatot, c) a töltéssel bíró atomok vonzást fejtenek ki a felületen, ahelyett, hogy közvetlen ütközésben minden energiájukat disszipálnák, d) a második 284 sötét térben a porlasztott atomok hőenergiát vesznek fel, e) az előfeszültséggel járó fázistolás a szokásosnál jobban növeli a leváló atomok energiáját. Megjegyezzük, hogy a felsorolt jelenségek csak elméleti feltevések, és nem jelentenek a találmány számára semmiféle korlátozást. A 2. ábrán egy ismert tipikus xerografikus eszköz diagramját mutatjuk be. A korábbi eszközök kétféle kivitelben fordulnak elő. Az elektrosztatikus típusú eszköz egy amorf szelénnel bevont fémhenger, a jól ismert „electrofax” típus pedig cink — oxid — gyanta keverékkel bevont vezető papír. Az említett rétegek vastagsága általában 20-tól 160^-ig terjed (1 p = 10 000 A = 10~6 méter). A diagram első tartománya, az ún. sötét periódus a teljes ciklusnak kb. az első két másodpercére terjed ki. A 30 idővonalnál végződik és két részből áll, a 32 idővonalnál végződő kb. 1,4 másodperces szakaszból és a maradékból. Az első sötét szakaszban egy nagyfeszültségű koronakisülés hatására a fotokonduktív réteg felülete 500 voltnál valamivel nagyobb potenciálra töltődik fel. A felületi potenciál nem emelkedhet a 38 telítési szint fölé, mert ezen a szinten már ugyanannyi töltés szivárog el a felületről, mint amennyi érkezik. A feltöltési karakterisztika a 36 pontban, a 32 idővonalnál éri el a telítési szintet. Ekkor a töltés befejeződik, és az elektronokból álló töltés elkezd szivárogni a fotokonduktív réteg szemközti oldalán levő vezetőréteg felé. Az 1. ábrán mutatjuk be a 10 elektrofényképező eszköz szerkezetét. A töltésre szolgáló 21 koronaelektróda a 20 feszültségforráson keresztül a vezető vagy ohmikus 14 réteghez csatlakozik a 18 pontnál. A 12 fotokonduktív réteg felületén összegyűlt töltés igyekszik kisülni, emiatt elektronok vándorolnak a 14 réteg felé. Az elektrosztatikus típusú elektrofényképező eszköz működését tehát röviden úgy foglalhatjuk össze, hogy a fotokonduktív réteg felületére annyi töltés rakódik, amennyit az fogadni képes, és a töltés olyan mértékben marad vissza a felületen, amilyen mértékben szigetel a fotokonduktív réteg. Amint az a korábbi bejelentésből kiderül, a 12 fotokonduktív réteg sötétben igen nagy ellenállású, általában 1012 ohmcm nagyságrendű. Emiatt a réteg nem tud a sötétben gyorsan töltéseket felvenni. Másrészt viszont a töltések tárolása szempontjából a hagyományos elektrosztatikus eszköz még mindig gyorsabban veszti el töltését, mint amennyire kívánatos volna. Erre utal a 2. ábra sötét kisülési görbéje, vagyis a sötét periódus második szakaszában, tehát a második másodperc után végződő 40 görbeszakasz. Az eddig tárgyalt sötét periódus tehát a megvilágítás kezdetéig tart. Ha az elektrofényképező eszköz továbbra is sötétben maradna, akkor a 40 görbeszakasz a szaggatott 42 görbeszakasz mentén folytatódna a 30 idővonal jobboldalán. A 40 és 42 görbeszakaszok együttesen az ún. sötét kisülési karakterisztikát alkotják. A 2. ábrán látható diagram időskálája valamivel több, mint négy másodperc teijedelmű. A 40 és 42 görbeszakaszokból álló sötét kisülési karakterisztika eléggé laposnak látszik, de a felhasználás szempontjából mégis túlzottan eső jellegű. Ugyanezen diagram 34 görbeszakasza pedig a feltöltődés viszonylagos lassúságára enged következtetni. Az időtartomány második fontos része a 2,3 és 3,3 másodperces 30 és 44 idővonalak közé esik. Ebben a periódusban az elektrofényképező eszközt valamilyen fény mintázattal (képpel) megvilágítjuk. Ez a periódus a 44 idővonalnál fejeződik be, és az ábrán a „MEGVILÁGÍTÁS” felirattal láttuk el. Ebben a periódusban a fénymintázat fotonjainak hatására az elektronok elvándorolnak a 10 elektrofényképező eszköz felületéről. A legerősebb fény, amely a legtöbb fotont bocsát a felületre, a leggyorsabb kisülést idézi elő a 46 görbeszakasz mentén, amelyet világos kisülési görbének nevezünk. Megjegyezzük, hogy ez sem eléggé meredek, és ezért a kisülés nem teljes. A visszamaradó töltés miatt a megvilágítás megszűnése után a 46 görbeszakasz a 48 vonalban folytatódik, amely kb. 35 voltos felületi potenciálnak felel meg. Az eddigi elektrofényképező eszközöknél ez egy tipikus értéknek számít. A felvenni kívánt kép különbözőképpen árnyalt részeinek megfelelő közbenső intenzitású megvilágításokat a példaképpen a 46’, 46” és 46”’ görbeszakaszokkal ábrázolt világos kisülési görbék képviselik. A megvilágítás megszűnése (a zár becsukódása) után az említett görbeszakaszok a visszamaradt töltések mennyiségének megfelelő szinten kezdődő sötét kisülési görbeszakaszokban folytatódnak. Ezek a 42’, 42” és 42’” görbeszakaszok már 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 3
