174723. lajstromszámú szabadalom • Kihozatalmérő berendezés mezőgazdasági betakarító- és/vagy feldolgozó géphez, különösen arató-cséplőgéphez
3 174723 4 Ezeknél az ismert mérőberendezéseknél a veszteségbe menő vagy sérült szemek mennyisége időegységenként van megadva. A veszendőbe ment vagy sérült termények mennyisége azonban egy betakarító- vagy feldolgozógépnél nem az időre, hanem elsősorban más értékekre vonatkoztatva ítélhető meg jól. Ebből következik, hogy mérő-, szabályozó- és kijelzőberendezéseknél nem célszerű alapértékként az időt megválasztani. A találmány feladata betakarító- vagy feldolgozógépek optimális teljesítményének meghatározására való hatékony módszer és berendezés kidolgozása. A találmány szerint ezt a feladatot azzal oldjuk meg, hogy a találmány szerinti mezőgazdasági gépnek a sérült vagy a veszendőbemenő termény térfogat-, súlyegységben mért vagy megszámlált mennyiségét egy adott alapértékkel összehasonlító berendezése van. A találmány egyik lényeges ismertető jele az, hogy a mezőgazdasági gép összehasonlító berendezésében egy a mért veszteségérték és az alapérték arányát meghatározó osztóberendezése van. A találmány egy további lényeges jellemzője az, hogy összehasonlító berendezésének alapértéke a kinyert vagy a teljes betakarított ill. a feldolgozott termények térfogata, súlya vagy darabszáma. Ha pl. 15 kg a szemveszteség 3 000 kg learatása közben, akkor a fajlagos szemveszteség (veszteségi fok) 0,5%. További lehetőségként pl. a megmunkált vagy a learatott földfelszínt is lehet alapértékként használni. Ha pl. 40 kg a szemveszteség két hektár szántóterület learatása közben, akkor a fajlagos szemveszteség 20 kg/ha. A szemveszteség ilyen nem időegységre, hanem a kinyert szemmennyiségre vagy a földterület mértékére vonatkoztatása több előnnyel jár. Egyrészt a fajlagos szemveszteség, különösen a felületegységre vonatkoztatott, könnyen meghatározható úgy, hogy az arató-cséplőgép áthaladása után, a földre, egy hevederre vagy egy tartályba hullott szemek mennyiségét meghatározzák és a megtett út ill. a munkasáv szélességének függvényében felületegységre számítják át. A fajlagos szemveszteség megengedhető értékére pedig, a kívánalmaknak megfelelő nagy felületi teljesítményre és a lehetőleg csekély veszteségre való törekvés alapján, az elérhető gazdaságossági optimum képzésére egy szokványos, kompromisszumos érték van kialakítva. Másrészt a mondottak szerint a munkafolyamatok, különösen az utazósebesség és ezzel az anyagátfolyás szabályozása csak a fajlagos és nem az időrevonatkoztatott szemveszteségre nagyon hasznos. Ha mind a szemáramot, mind a veszteségáramot mérjük, a mérési hibák csökkennek, mivel természetszerűleg az eltérő nedvességtartalom, ideganyag-tartalom és hasonlók okozta hibafonások mindkét áramban azonos mértékben lépnek fel. Ha mindkét anyagáramot azonos berendezéssel mérjük, akkor az ilyen mérési módszer az ismertekkel szemben pontosabb mérést eredményez. A találmány további lényeges ismertetőjegyei a leírásból, a rajzból és a szabadalmi igénypontokból érthetők meg. Az arató-cséplőgép hosszmetszetét ábrázoló rajzon a találmány szerinti összehasonlító berendezés egy példakénti kiviteli alakját ábrázoltuk, mely a következőkben ismertetendő realizálási lehetőségeknek megfelelően van részletesen leírva. A sérült vagy veszteségbemenő termény, röviden a veszteség vagy a veszteségáram önmagukban ismert mérőberendezésekkel meghatározott mennyiségének vagy áramának (mint időegységre vonatkoztatott mennyiségnek) egy alapértékhez való viszonyítására két módszer, az analóg és a digitális jöhet számításba. Analóg eljárásoknál a veszteségmennyiségeket vagy -áramokat és az alapértékeket analóg fizikai mennyiségekkel, célszerűen elektromos feszültséggel képezik le, és ezeket egy hányadosképzőbe vezetik. A veszteségek analóg elektromos mértékegységekké való átalakítására különböző mérőfejek alkalmasak. Így mennyiségmeghatározásra pl. kapacitív vagy fotoelektromos letapogatással működő töltésmérőberendezések éppenúgy alkalmasak mint a mérlegek. Anyagáramok pl. elektroakusztikus vagy kapacitív és fotoelektromos átalakítókkal határozhatók meg. Ha alapértékként a nyert összes termény mennyiségét vagy anyagáramát választjuk meg a kívánt jeladót a fent említettek szerint lehet kiválasztani. Ezenkívül durvább módszerek is alkalmazhatók, mivel itt a mennyiségek vagy az anyagáramok természetszerűleg sokkal nagyobbak, mint a veszteségoldalon. így lehet pl. átfolyásmérésre mérőturbinákat vagy cellás mérőkerekeket javasolni, melyeket a folyadéknak mérésére alkalmas kivitelekből átalakítva lehet ebben az esetben alkalmazni. Amennyiben alapértéknek a learatott földterületet választjuk meg, úgy ismert, a gép futó- vagy hajtó- vagy mérőkerekeivel összekapcsolt út- vagy sebességmérőket lehet beépíteni. Ennél azonban feltételezzük, hogy a munkaszélesség állandó. Ha ez a feltétel nincs teljesítve, akkor egy külön jeladóval kell a mindenkori munkaszélességet megadni és ezt az út- vagy a sebességértékkel külön-külön beszorozva analóg a kapott mértékegység a megmunkált szántóterülettel ill. a felületi teljesítménnyel. Azért, hogy a fajlagos veszteségeket %-ban kifejezve kapjuk meg a veszteségmennyiségét vagy -áramát a kinyert terménymennyiséggel vagy -árammal osztjuk fel. A felületre vonatkoztatott fajlagos veszteségeket (pl. kg/ha mértékegységben kifejezve) a veszteségmennyiségnek a szántóterülettel való vagy a veszteségáramnak a felületi teljesítménnyel való elosztásával kapjuk meg. Amennyiben az összes mérési eredmények elektromos feszültség formájában adottak, akkor hányadosképzésre pl. műveleti erősítő vagy hányadosmérő (lengőtekercses műszer) használható. A kapott feszültség ill. kimenő jel a fajlagos veszteséggel arányos. Digitális eljárásnál a fent leírt mérőlánc bármelyik helyén arányos jelek helyett egy adott határérték túl- vagy alálépésjeleket kapunk és továbbítunk. Az ilyen berendezés végén akusztikus vagy optikai jelzőberendezést lehet csatlakoztatni és ez a legegyszerűbb hang- vagy fényjellel jelzi, hogy a veszteségek az előre megadott határt 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 2
