174132. lajstromszámú szabadalom • Eljárás N-(6-hidroxi-2-bentiazolil) -N'-fenil-(vagy szubsztituált fenil) -karbamidok előállítására

5 174132 6 Az (I) általános képletnek megfelelő vegyületek magas forráspontú, fehér, kristályos szilárd anyagok és a következő két szintetikus módszerrel állít­hatók elő. Mindkét módszernél a kiindulási anyag a 2-amino-6-hidroxi-benzotiazol, amelyet úgy ka­punk, hogy kinont tiokarbamiddal kondenzálunk a J. Org. Chem. 35, 4103 (1970) folyóiratban leírt módon, vagy úgy állítunk elő, hogy 2-amino-6-met­­oxi-benzotiazolt demetilezünk a J. Hetero. Chem. 10, 769 (1973) folyóiratban ismertetett módon. Az első szintézisben egy karbamát-csoportot ala­kítunk ki a benzotiazol 2-amino-csoportjából vala­mely fenilkloroformáttal, például p-nitrofenil-kloro­­formáttal. A karbamátot ezután trimetilszililklorid­­dal reagáltatjuk Greber és Kricheldorf Angew. Chem. Internat. Edit., 7, 941 (1968) folyóiratban ismertetett módszere szerint. A trimetilszililcsoport­­nak kettős szerepe van ebben a folyamatban. Első­sorban átalakítja a p-nitrofenilkarbamát-csoportot egy izocianát-csoporttá Greber és Kricheldorf idé­zett cikkének megfelelően. Ezenkívül a trimetilszi­­lil-csoport védőcsoportként is hat a benzotiazol-rész szabad hidroxil-csoportján, így megakadályozza a szabad hidroxil-csoport és a tiazol-részen képződött izocianátcsoport közötti reakciót. Az így előállított (6-hidroxi-benzotiazolil-2)-izocianátot ezután köny­­nyen reagáltatjuk anilinnel vagy valamely megfele­lően helyettesített anilinnel karbamid kialakítása végett. Víznek a reakcióelegyhez való hozzáadása a trimetilszilil-csoport hidrolízisét segíti elő és így az (I) általános képletnek megfelelő vegyületeket kap­juk. E szintézis lépéseit teljes egészében az 1/ reakcióvázlaton mutatjuk be. Ebben a reakciófolya­matban a klórhangyasav-fenil-észtert a p-nitro-szár­­mazék képviseli. Természetesen más kloroformáto­­kat is használhatunk karbamátok kialakítására az amino-hidroxi-benzotiazolokkal való reakcióban, így például a helyettesítetlen fenilkloroformátot vagy tolilkloroformátot. Ezekkel a más kloroformátokkal előállított karbamátok azonban magasabb reakció­­hőmérsékleteket és/vagy hosszabb reakcióidőket igényelnek a trimetilszilil-vegyületnek benzotiazolil­­-izocianáttá való lebontására. Az 1/ reakcióvázlaton a szililezést trimetilszililklorid használatán mutatjuk be, de — ahogy Greber és Kricheldorf említett cikkéből kivehető — mono- vagy bisz-(trimetilszi­­lil)-acetamid is használható a szililezett származék előállítására. A második szintetikus módszer (I) általános képletű vegyületek előállítására abban áll, hogy 1—2 mc' (egészen 100%-ig terjedő moláris felesleg) fenilizocianátot (R-C6 H4 -NCO) 2-amino-6-hidroxi­­-benzotiazollal reagáltatunk olyan reakcióelegy elő­állítása érdekében, amely (III) általános képletű 6-karbamoiloxi-származékot és bizonyos mennyi­ségű (I) általános képletű vegyületet tartalmaz. Az így előállított (III) általános képletnek megfelelő N-(6-fenilkarbamoil-oxi-2-benzotiazolil)-N’-fenil-karb­­amidot valamely közömbös oldószerben 100 C alatti hőmérsékleten valamely bázissal kezeljük mindaddig, ameddig az a benzotiazolilkarbamid 6-fenilkarbamoiloxi-csoportja nem hidrolizálódik az (I) általános képletnek megfelelő OH-csoporttá. Az izocianát-reakcióban keletkezett 6-fenilkarbamoil­­oxi-vegyületet a 6-hidroxi-származékká vagy az ere­deti reakcióelegyben, vagy egy elkülönített reakció­­lépésben hidrolizálhatjuk, amikoris a 6-hidroxi-cso­­port fenolos jellege előnyös a bázisban való oldás­nál. A bázisban oldhatatlan vegyületet elkülönítjük és utána hidrolizáljuk. Mindenesetre előnyös, ha a hidrolizálási lépést elkülönített reakcióelegyben vé­gezzük. A már jelenlevő (I) általános képletű 6-hidroxi-karbamid-vegyületre a jellegzetes hidroli­zálási körülmények nem károsak. A fenilizocianát (R C6 H4 —NCO) és a 2-amino­­-6-hidroxi-benzol közötti reakcióban a benzotiazol 2-amino-csoportja sokkal gyorsabban reagál, mint a 6-hidroxi-csoport. így egyetlen mólnyi fenilizocia­­náttal való reakció esetén a fő reakciótermék az N-(6-hidroxi-2-benzotiazolil)-N,-fenil-karbamid lesz. A hidroxil-csoport és a fenilizocianát közötti reak­ció is azonban mérhető reakciósebességgel megy végbe. Egyetlen mólnyi izocianát használata esetén a fő reakciótermék az (I) általános képletű karb­amid, de jelen lesz még 2-amino-6-karbamoiloxi­­-benzotiazol, N-(6-karbamoiloxi-2-benzotiazolil)-N’­­-fenil-karbamid is és reagálatlan 2-amino-6-hidroxi­­-benzotiazol kiindulási anyag is. Elegendő fenilizo­cianátot vagy helyettesített fenilizocianátot kell al­kalmazni ahhoz, hogy a benzotiazol 2-amino-cso­portja reagáljon a megfelelő karbamid előállítása érdekében, előnyösen 25—100súly% izocianátot al­kalmazunk a sztöchiometrikus mennyiségre vonat­koztatva. 100%-nál nagyobb sztöchiometrikus feles­leg alkalmazására (2 mól egy mól aminobenzotia­­zolra számítva) nincs szükség, mivel 2 mól fenilizo­­cianáttal (vagy helyettesített fenilizocianáttal) az összes benzotiazol átalakítható a (III) általános képletnek megfelelő 6-karbamoiloxi-karbamiddá. Amennyiben 2 mólnál kevesebb, de 1 mólnál több izocianátot használunk 1 mól benzotiazolra, a reak­cióelegy mind 6-hidroxi-, mind pedig 6-karbamoil­­oxi-származékokat tartalmaz. Egyes esetekben an­nak érdekében, hogy megfelelő mennyiségű kívánt 6-hidroxi-vegyületet kapjunk, arra van szükség, hogy az izocianát-reakcióban képződött 6-karba­­moiloxi-származékot elhidrolizáljuk valamely bázis segítségével, közömbös oldószerben 100° C alatti hőmérsékleten. A hidrolízist addig folytatjuk, ameddig lényegében az összes 6-karbamoiloxi-ve­­gyület a kívánt (I) általános képletű 6-hidroxi-ve­­gyületté nem alakul. Használható közömbös oldó­szerek a víz és a rövidszénláncú alkanolok, elő­nyösen a metanol és az etanol. A fenti reakció során használható megfelelő bázisok az alkálifém­­hidroxidok, így a kálium- vagy a nátriumhidroxid, alkálifémalkoholátok, így a káliumetilát, nátrium­­metilát és hasonlók, alkálifémkarbonátok, így ká­lium- és nátriumkarbonát, ammóniumhidroxid és helyettesített ammóniumhidroxidok, így a trietil­­ammóniumhidroxid, trimetilammóniumhidroxid és hasonlók. A reakciót szokásosan az oldószer vissza­­folyatási hőmérsékletén, például metanol esetében 65° C-on, víz esetén pedig 100° C-on, végezzük. Mint ismeretes, minél magasabb a visszafolyatási hőmérséklet, annál rövidebb időre van szükség a hidrolízis teljessé tételére. Hasonlóan fontos a bázis­nak a közömbös oldószerben való oldhatósága, az alkálifémhidroxidok jobb oldhatóságuk miatt alkal­masabbak, mint a karbonátok. Hidroxidok alkal­5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom