174033. lajstromszámú szabadalom • Eljárás intenzív, ketceces báránynevelésre
3 174033 4 A két megoldás közös hátrányaként viszont azt kell megemlíteni, hogy a csoportos tartásban az éppen táplálkozó állatok mindig zavarják az éppen pihenőket, tehát sem az állomány gyarapodása, sem a takarmányhasznosítás nem felelhet meg az igényeknek. Az intenzív tartás gyakorlati megoldását az előbbieken kívül még az a sajátos körülmény is megnehezíti, hogy az anyajuh biológiailag általában egy, legfeljebb két bárány nevelésére képes, így az esetleges ikerellésekből származó „többletet” mesterségesen kell felnevelni. Minthogy ikerellésből eleve kisebb súlyú, tehát gyengébb egyedek származnak, tartásnál a jelenlegi körülmények között jelentős, olykor 15-20%-ra tehető elhullással kell számolni a mesterségesen nevelt bárányok esetében. Könnyen belátható ennek jelentősége, ha a szaporább, tehát a hústermelés szempontjából kedvezőbb fajták tenyésztéséről van szó, ahol általános az ikerellés, sőt nem ritkák a hármas ikrek sem. A mesterséges nevelés nehézségeit tovább fokozza még az a körülmény is, hogy ellátásuk és gondozásuk az ismert technológia feltételei között aligha oldható meg munkaerő, elsősorban az újszülöttekhez szükséges szakképzett munkaerő hiányában. Az intenzív tartásnak a kiszolgálás oldalán jelentkező problémája ugyanis az, hogy az egy-egy hodályba csoportosan betelepített több száz, esetleg ezer állat takarmányozása és kitrágyázása rendkívül munkaigényes, továbbá még részben is csak nehezen és igen drágán gépesíthető. Ez utóbbi probléma megoldására a társszakterületeken, elsősorban a baromfitenyésztésben a ketreces tartást alkalmazzák. Ennek megvalósítására többszintes, automatizált önetetőkkel, önitatókkal és trágyakihordó szerkezetekkel ellátott ketreceket dolgoztak ki, melyeket ipari méretek között klimatizált épületekben helyeznek el. Egy ilyen megoldást ismertet a többi között a 157 157 számú magyar szabadalmi leírás. A fentiekben ismertetett nehézségek illetve hátrányok azt eredményezték, hogy hiába tisztázta az állattenyésztés tudománya az intenzív tartás további zootechnikai alapfeltételeit, nevezetesen második alapfeltételként a biológiailag teljes takarmányozás lehetőségét, valamint harmadik alapfeltételként - egyben legáltalánosabb feltételként - valamilyen meghatározott és minden körülmények között szigorúan betartandó tartási technológia alkalmazásának szükségszerűségét, ezek szintézisét ipari méretekben eddig nem sikerült megvalósítani. A találmány feladata az intenzív, főként nagyüzemi ketreces báránynevelés megvalósítására alkalmas megoldás kidolgozása. A találmány szerinti megoldás alapváltozatánál e feladat megoldására a megszületett bárányokat az intenzív tartás önmagukban ismert zootechnikai feltételei között egyesével vagy kettesével rácspadozatos ketrecbe telepítjük, majd 40-45 napos korukig folyékony vagy szilárd tej pótlón, ezt követően pedig granulált tápon tartjuk. A tökéletesített változatnál az ellés után a bárányok mintegy 20%-át azonnal, de legkésőbb 2 napon belül, míg a többit 15—25 napon belül elválasztjuk az anyaállatoktól és legfeljebb 8bárány/m2 telepítéssel fémrácsos ketrecbe telepítjük. A találmányt a továbbiakban részletesen ismertetjük. 1. példa Kísérleteinket egy 48 férőhelyes, kétszintes kísérleti ketrecegységben végeztük el, ahol az egyes ketrecek 900 x 900 x 1000 mm befogadó méretű, fekvőhelyzetű négyzetes oszlop alakjában voltak kiképezve. Határoló felületük 5 mm átmérőjű rudakból hegesztett rácsszerkezet, padozatuk pedig fából készített rácspadló. A szerkezet korróziójának gátlására minden elemet védőbevonattal láttunk el, így azok részben tűzben horganyzottak, részben pedig korróziógátló vegyszerrel kezeltek voltak. A ketrecegységet központi ivóvíztartályról és tejtartályról vagy szilárd granulált táp feladására alkalmas garatról táplált ismert, kereskedelmi forgalomban kapható önitatókkal és önetetőkkel, továbbá trágyakihordó szerkezettel láttuk el. Az önitatókat és önetetőket függőlegesen eltolhatóan, célszerűen a rácspadozat szintjétől számítva 250—500 mm között eltolhatóan építettük be. A központi tej- és ivóvíztartály feladata az állandó utánpótlás mellett e folyadékok legalább kismértékű temperálása. A központi tartály hálózatára kapcsolt „önitatók” a juhászaiban alkalmazott hasított gumiszopókák voltak, melyeknek számát úgy kell megválasztani, hogy célszerűen minden állatra jusson egy gumiszopóka. A rácspadozat alatt a trágya és a vizelet felfogására elhelyezett 1% lejtésű vályúba trágyaszánokat építettünk be és szakaszosan működtettük. Lehetőségeinknek megfelelően a betelepítést 14-29 kg állatokkal végeztük, mimellett egy részüket kontrollként mélyalmon tartottuk. A kísérlet során az átlagos napi súlygyarapodás 290 gr volt a kontroll állomány 230 gr fejlődésével szemben, miközben ketrecben a takarmányért ékesülés mintegy 20%-kal múlta felül a mélyalmon tartott állatokét. Az állatokat egyrészt granulált táppal etettük, másrészt végig ugyanabban a ketrecben tartottuk. Az első kísérlet legfontosabb kérdése az volt, hogy az állatokat egyesével-kettesével, teljesen zárt ketrecben, rácspadozaton egyáltalán lehet-e tartani? Erre egyértelműen pozitív választ kaptunk. Ezenkivül nagyságrenddel csökkent a kiszolgáláshoz szükséges élőmunka, melynek eredményeként a ketreces nevelés egy szakképzett munkaerő mellett női munkával is megoldható. A kísérlet gépészeti tapasztalatait az újabb ketrecegység építésénél hasznosítottuk. 2. példa Lényegében az 1. példa szerinti ketrecegység javított változatával dolgoztunk, melyben a két 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 2
