173812. lajstromszámú szabadalom • Dekódoló áramkör frekvenciakeverék szétválasztásához
3 173812 4 Ismert olyan eljárás is, hogy a logikai 1-hez az fi, a logikai nullához az f2 frekvenciájú T időtartamú hangfrekvenciás impulzust rendelik. Tehát az U(fj) jel U maximális amplitúdójú ÉS U(f2)U maximális amplitúdójú. Logikai függvényként leírva ez azt jelenti, hogy a logikai 1-hez az U (fi) • U (f2) a logikai 0-hoz az U (fi) • U (f2) jeleket rendelik. A mágneses pályáról kiolvasott jelet ft és f2 frekvenciákra hangolt sávszűrőkkel választják szét. A demodulált jelek összehasonlításával történik a kiolvasott jel logikai értékének meghatározása. Ezzel az eljárással az adatrögzítés megbízhatósága megfelelő mértékű lehet. Az n számú bit egy mágneses pályán történő rögzítéséhez azonban 2n számú egymástól különböző frekvenciájú jel felhasználása szükséges. Ennek az a következménye, hogy a rendelkezésre álló átviteli sávban n elhelyezhető fj, f2 . . . f„ frekvenciájú jel csakszámú kétértékű logikai változó kódolására elegendő. Továbbá, változatlan információ mennyiség biztosítására kétszeresére nő mind a kódoló, mind a dekódoló áramkörök száma és a rögzítéshez szükséges mágneses pályák száma. Egy példaképpeni kivitelt a találmányi bejelentés szerinti megoldásra az alábbiakban ismertetünk: A találmányi bejelentés szerinti megoldás mindkét ismertetett módszer előnyeit egyesíti. Az n számú kétértékű logikai változó kódolásához csak n + 1 számú különböző frekvenciájú jelet használ, nagy adatátviteli megbízhatósággal. A kódolási eljárás lényege az, hogy egy logikai változó esetén a logikai 1 értékhez az U (fj ) • U (f7) a logikai 0 értékhez az U (fj ) • U (f2) termeknek megfelelő jelet rendeljük. Ez azt jelenti, hogy az fj frekvenciájú jel mindig jelen van a jelkeverékben, míg f2 frekvenciájú jel csak akkor, ha a kódolandó bit logikai értéke egy (vagy nulla). n számú bit kódolásakor az egy-egy bithez rendelt két frekvencia közül az egyik mindig jelen van. Ebből következik, hogy ez mindegyik bitre közös lehet, n számú bit kódolásához tehát n + 1 frekvencia felhasználása elegendő úgy, hogy az i-edik bit logikai 1 értékéhez azu(fn + 1) • U (fj) logikai 0 értékéhez az U (fn + j) • U (fj) függvényeket rendeljük, ahol i = 1, 2, . . . n A mozgó mágneses rétegre a bitenként keletkező jelek lineáris összege kerül. A dekódolás első fázisában a mágneses pályáról kiolvasott jelkeveréket az f,, f2, fn, fn +1 frekvenciákra hangolt sávszűrők szétválasztják. Az fi, f2 . . . fn frekvenciák a (demodulált) kimeneteken a felírt bit logikai értékének megfelelő U(j) vagy Uzaj amplitúdójú feszültségimpulzus keletkezik, míg az fn + ! frekvencia a (demodulált) kimeneten minden esetben U(i) amplitúdójú a feszültség impulzus. Ebből következik a dekódolás eljárás lényege, amely csatornánként végzi el a kiértékelést úgy, hogy ha Uj— A • Un + 1 > 0 a dekódolt jel logikai értéke 1 ha Uj—A • Un + ! < 0 a dekódolt jel logikai értéke 0 vagy ha Uj—B/U; + Un + 1 / > 0 a dekódolt jel logikai értéke 1 ha Uj-B/uj + Un + J / < 0 a dekódolt jel logikai értéke 0 ahol: i= 1, 2, ... n A < 1, B < 1 súlyozó tényezők Uj = U(j ), ha az f; frekvenciájú jel szerepel a jelkeverékben és Uj = U(o), = U2aj, ha fj nem szerepel a jelkeverékben. Un + i=lJ(i) és U(D>Uzaj minden esetben igaz, viszonylag kis jósági tényezőjű sávszűrők alkalmazása esetén is. A kivonás eredménye tehát pozitív előjelű analóg impulzus, ha logikai 1-et és negatív előjelű, ha logikai nullát rögzítettek. Digitális alkalmazásokhoz ezt a jelet diszkriminálni és formálni kell. A döntési séma úgy módosul, hogy ha Uj—A • Un + j > Ud, a döntés eredménye logikai 1 ha Uj-A • Un + i < Ud, a döntés eredménye logikai 0 vagy ha Uj-B/Uj + U„ + j / > Ud, a döntés eredménye logikai 1 ha Uj-B/Uj + Un + ,/<Ud, a döntés eredménye logikai 0 ahol Ud a diszkriminációs szint. Példaként vizsgáljuk meg azt az esetet, amikor Uzaj = 0,25U(1), U(i) = l V és A = 0,5 U(j)—0,5 • U(j) = 1—0,5 = 0,5 v (az előjel pozitív) a döntés eredménye logikai 1. Uzaj A • U(i) = 0,25 • U(i) 0,5 • Ua)= 0,25-0,5 = = -0,25 V (az előjel negatív), a döntés eredménye logikai nulla. Egy másik példaképpeni kivitelt az alábbiakban ismertetünk: Nagy megbízhatósággal állítható vissza az n + 1 frekvencia felhasználásával kódolt n számú bit logikai értéke akkor is, ha az f„ + 2 frekvenciájú jel amplitúdó annyi egység, amennyi az n számú bites kódban előforduló nullák száma. Az i-edik bitre a kódolás a már ismertetett gondolatmenet szerint dyan, hogy 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 2
