173751. lajstromszámú szabadalom • Eljárás új rifamicin-származékok előállítására
13 173751 14 A következő táblázatban a Pridham és Gottlieb [J. Bact. 56, 107, (1948)] módszere szerint vizsgált szénforrások hasznosítását mutatjuk be. 4. Táblázat N. mediterranea N. (D-2) Arabinóz + Xilóz + Glükóz Mannóz ++ Fruktóz ++ Laktóz + Szacharóz + Inozil H" Ramnóz + Raffinóz — Szalicil ± Mannit ++ Glicin + Szorbit — Na-szukcinát — Na-dtrát — Na-acetát — Inulin + Dulcit — Cellulóz — Maltóz ++ Galaktóz + Glicerin Fermentáció ++ A fermentáció lényegében abban áll, hogy Streptomyces mediterránéi említett mutánsainak egyikét valamely asszimilálható szénforrást és nitrogénforrást, valamint fontos ásványi sókat tartalmazó tápközegben addig tenyésztjük, amíg jelentős mennyiségű antibiotikus hatóanyag nem mutatható ki a közegben, majd a rifamicinokat extrahálással kinyerjük a közegből. Pontosabban ezeket a mutánsokat keverés közben és levegőztetett süllyesztett módon 25 °C és 37 °C közötti hőmérsékleten, előnyösen 28 °C-on tenyésztjük. Szénforrásként a következő szénhidrátokat és széntartalmú vegyületeket alkalmazhatjuk, glükóz, galaktóz, laktóz, szacharóz, maltóz, glicerin, mannit és hasonló anyagok. Használható nitrogénforrások a következők: aminosavak és elegyeik, peptidek, proteinek és ezek hidrolizátumai, így peptonok, élesztőkivonat, szójababliszt, kukoricalekvár, oldható halkivonat, húskivonatok, gabonamagvakból származó vizes frakciók. A fermentációt 180—220 óra alatt hajtjuk végre. Az indulási pH-t általában 6,4—6,6 értékre állítjuk be, amely a fermentáció végére 7,0-8,5 értékre növekszik. A legjobb eredményeket általában 200 órás fermentációnál kapjuk. A fermentáció végén a rifamidnokat a kővetkező módon izoláljuk: A fermentációs közeget 7,0—8,5 végső pH-nál szűrjük és a szűrletet gyorsan megsavanyítjuk, lehetőleg 5 pH alatti értékre, annak érdekében, hogy az antibiomediterranea (MM 18-6) N. mediterranea (M-36) Streptomyces mediterránéi (ME/83) +++ ++ +++ + ++ ++ +++ ++ ++ +++ ++ ++ +++ ++ ++ ± ++ +4* + ++ ++ + ++ ++ + + + +++ ++ ++ ± +— — —+ —— — — + —— — — +++ ++ + ++ ++ +++ +++ ++ +++ 35 tikus anyag stabilitását biztosítsuk. Az aktív anyagot valamely vízzel nem elegyedő oldószerrel, így kloroformmal, butanollal, etil-, propil-, butilvagy amilacetáttal, extraháljuk. A közeg és az oldószer közötti arány az oldószertől függően 40 változik, általában 2:1 és 10 :1 között mozog. A micélium még visszatart bizonyos mennyiségű mikrobiológiailag aktív anyagot, amelyet a micéliumból valamely vízzel nem elegyedő oldószerrel vonunk ki és ezt a kivonatot egyesítjük a 45 rifamicinek legnagyobb részét már tartalmazó szerves fázissal. Más változat szerint az aktívanyagnak a micéliumból való extrahálását valamely vízzel elegyedő oldószerrel, így acetonnal is végezhetjük. Ebben az esetben a folyadékot 50 szűrjük, az acetont vákuumban lepároljuk, a rifamicinokat vízzel nem elegyedő oldószerrel extraháljuk és az elkülönítési folyamatot a fent megadott módon végezzük. Mihelyt az antibiotikus hatású anyagot átvittük 55 az oldószerbe, ezt vákuumban szárazra pároljuk, előnyösen 30 °C alatti hőmérsékleten. Tisztítás 60 A nyers rifamicineket tartalmazó kivonatot kromatográfiásan tisztíthatjuk szilikagél oszlopon. A kromatografálás előtt előnyösen a nyers kivonatot 7,0—8.0 pH-jú foszfát-pufferben oldjuk és enyhe oxidálószerrel kezeljük. A puffer-oldatot 65 ezután valamely vízzel nem elegyedő oldószerrel 7
