172427. lajstromszámú szabadalom • Húzódob szerkezet vékony fémhuzalokat előállító gépekhez

3 172427 4 növekednek a beruházási költségek is, mert a hul­lámvonalban és két sorban elrendezett dobokhoz kétszeres költség szükséges, ugyanakkor a vezető­tárcsák beszerelésének költségei is megduplázódnak a hajtómotorok költségeivel együtt. A találmány szerinti megoldásnak megfelelő hu­zalkészítő berendezés révén azt a célt kívánjuk elérni, hogy csúszórendszerű húzódobos huzal­készítő gépet konstruáljunk, mellyel igen vékony huzalokat is lehet előállítani, anélkül, hogy a ko­rábban említett, hagyományos húzódobokkal felsze­relt gépek hibái jelentkeznének Célunk továbbá az is, hogy a találmány szerinti huzalkészítő gépek számára olyan húzódobot ké­szítsünk, amelynek segítségével lehetővé válik az, hogy az átfogási szög csökkenjen abban a mérték­ben, ahogyan az egyes húzódobokról lekerülő hu­zal átmérője is csökken. További célunk az, hogy a javított kivitelű huzaikészítö gépekhez olyan húzódob-rendszert ala­kítsunk ki, ami lehetővé teszi a gazdaságos hely­­kihasználást, illetve lényegesen csökkenthető a gép által elfoglalt hely, ennél az elrendezésnél a húzó­tengelyekre ható erő mértékét is csökkenthetjük. A húzódobok különálló dobok, amelyek külön ten­gelyekre vannak szerelve. Az elrendezés lehetővé teszi azt is, hogy egymással kicserélhető, azonos átmérőjű húzódobokat alkalmazzunk és a huzalt már az első húzási fokozatban (amikor a huzalát­mérő viszonylag nagy) a dobra fel lehet tekerni. A találmány szerinti húzódobokból álló elren­dezés egy olyan rögzítőállványon van, amelyre több. forgómozgást végző húzódob van felszerelve. Ivekre a dobokra tekeredik fel a huzal. A dobok tengelye egymástól megfelelő távolságban van el­helyezve és egymással párhuzamosak. Két-két, egy­mást követő húzódob között van egy húzókő, amelyen keresztül a huzal áthalad és közben elvé­konyodik. Mindegyik húzódob gyorsabban forog, mint az előtte levő. s e forgási sebesség arányos a huzal meghosszabbodásával, ami a huzal átmérő­jének csökkenéséből ered. A húzódobokból álló rendszert az jellemzi, hogy a dobok csigavonalban helyezkednek el. Ez az elrendezési mód lehetővé teszi azt is, hogy a huzal átfogási szöge mindig kisebb legyen 360°-nál. Az átfogási szög ezenkívül folyamatosan csökken, a huzal átmérőjének csökkenése függvé­nyében. mive! a huzalt bevezető nyílás a csigavonal külső szélén van. úgyhogy a huzal az utolsó húzó­dobon még kifogástalanul tud csúszni. A huzal mindig azonos hányban tekeredik fel. úgyhogy az átfogási szög biztosítása érdekében nincs szükség vezetőtárcsákra sem. Ennek következtében a beren­dezés gyártást költségei is kisebbek a hagyományos gépek gyártási költségeinél és a helykihasználás is gazdaságosabb, vagyis kisebb helyre van szükség a gép felállításához. A találmány szerinti megoldásnak megfelelő hu­zalkészítő gép kiválóan alkalmas igen vékony hu­zalok gyártására. Ezt a húzódobok találmányunk szerinti elrendezése biztosítja. > A találmány szerinti huzalkészítő gépet és a csúszórendszerű dobok kialakítását a leíráshoz mel­lékelt rajzok és a rajzokok levő hivatkozási számok segítségével közelebbről is megmagyarázzuk. A raj­zokon az 1. ábra a huzalkészítő gépet oldalnézetben mu­tatja be. A 2. ábra a találmány szerinti húzódob-rendszert mutatja be kinagyított formában. A 3. ábra a 2. ábrán látható IV—IV metszővonal szerinti metszetrajz, mely két egymást követő hú­zódobok közötti szerkezeti elrendezést szemlélteti. Az alábbiakban a húzódob-rendszert írjuk le részletesen. A húzódob-rendszer egy olyan huzal­készítőgépbe van beépítve, amely áll egy olyan munkahelyből, ahol a huzal nyújtása történik, to­vábbá egy olyan munkahelyből, ahol a nyújtott huzalt izzítják, áll továbbá egy tekercselőberende­zésből, mely munkahelyek lényegében egymástól el vannak különítve. A teljes gépi berendezéshez tar­tozik még egy központi kenő és hűtőanyagszolgái­­tató berendezés. A jelen leírásban ismertetett húzódob-rendszert nem csak a találmány szerinti huzalkészítő gépbe lehet beszerelni. Kialakítása olyan, hogy egyéb hu­zalkészít őgépekben is lehet alkalmazni, függetlenül attól, hogy milyen a berendezés huzalizzítója és tekercselőberendezése. A 3. ábrából látható, hogy a húzódob-rendszer 14 húzódobokból áll. melyeknek húzótengelyei egymással párhuzamosak. A 14 húzódobok lénye­gében azonos síkban, egy csigavonal mentén van­nak elrendezve. A 3. ábrából az is látható, hogy két, egymást követő húzódob között foglal helyet az önmagában ismert 16 húzókő, melynek az a feladata, hogy a készítendő huzal átmérőjét lépés­ről lépésre. — vagyis az egyes húzási fokozatoknak megfelelően — csökkentse. A 16 húzóköveket csak vázlatosan ábrázoltuk. Célunk ezzel, az, hogy a rajzok érthetőségét nem befolyásoljuk, de azért is, mivel a húzókövek ön­magukban ismertek. A leírás további részében a „csigavonal” alatt bármilyen vonalat értünk, amely azonban egyszer, vagy többször egy megadott kö­zéppont körül irányát folytonosan változtatva, te­kercs alakban halad. A húzódoboknak csigavonal mentén történt el­helyezése révén lehetővé válik az, hogy a huzalnak a külső húzódobon levő átfogási szöge (ez a húzó­dob a csigavonal elején van) a belső, tehát a csigavonal végén levő húzódobokon állandóan csök­kenjék. A huzal átfogási szöge alatt azt a szöget értjük, amelynek csúcsa a húzódob középpontjában van, a szög nyílását pedig a huzalnak a húzódob palástján levő azon két érintési pontja határozza meg, ahol a dobra felfutó huzal és a dobról lefutó huzal a húzódobot érinti. Az átfogási szöget min­dig a huzal haladási irányában mérjük. A csiga­vonalban elrendezett 14 húzódobok körül meg­felelő elrendezésben helyezkednek el a 17 vezető­tárcsák, melyek lehetővé teszik azt, hogy a készí­tendő 15 huzal egy közbülső húzódobra tekeredjen 5 10 15 20 25 30 40 45 50 55 60 65

Next

/
Oldalképek
Tartalom