171805. lajstromszámú szabadalom • Eljárás 1-(p-metil-szulfinil-benzilidén)- 2-metil-5- fluor-indenil- 3-ecetsav előállítására

9 171805 10 va általában körülbelül 1-2 mól, előnyösen körülbelül 1,5 mól aldehidet használunk fel. A reakció katalitikus mennyiségű bázis jelenlétében is végbemegy, az elegyhez azonban az indén-vegyülettel ekvimoláris, sőt annál nagyobb mennyiségű bázist is adhatunk. Bázisként például alkálifém- és alkáliföldfém-hidroxidokat vagy -(1—5 szénatomos)-alkoxidokat (igy nátriumhidroxidot, kálium-metoxidot, kálium-terc-butoxidot), tetra-(l—6 szénatomos alkil)-ammónium-hidroxidokat, benzil-tri-(1—5 szénatomos alkil)-ammónium-hidroxidokat (így benzil-trimetil-ammónium-hidroxidot) vagy alkálifém-hidrideket használhatunk fel. Oldószerként poláros oldószereket, így dimetoxietánt, metanolt, piridint vagy dimetilformamidot, vagy nem-poláros oldószereket, így benzolt, toluolt vagy xilolt alkalmazhatunk. A reakcióban kapott benzilidén-indénrecetsav-sót a reakcióelegy feldolgozása során alakítjuk át a szabad savvá. A sav felszabadítását ismert módon végezzük, például úgy, hogy a reakcióelegyhez erős szerves savat (így p-toluolszulfonsavat vagy trifluorecetsavat) vagy ásványi savat (így sósavat vagy kénsavat) adunk. A sav felszabadítására előnyösen sósavat használunk fel. Ha a fent ismertetett kondenzációs reakcióban reagensként p-metiltio-benzaldehidet alkalmaztunk, a kapott termék metiltio-csoportját metilszulfinil-csoporttá kell oxidálnunk. Oxidálószerként például hidrogénperoxidot, bázikus perjodátokat és hipohalogeniteket (előnyösen alkálifém- vagy alkáliföldfém-perjodátokat vagy -hipohalogeniteket) vagy szerves persavakat, így perecetsavat vagy monoperftálsavat használhatunk fel. Különösen előnyös oxidálószernek bizonyult a hidrogénperoxid. A reakciót előnyösen oldószer jelenlétében hajtjuk végre. Oldószerként például 1—5 szénatomos alkánkarbonsavakat (így ecetsavat), halogénezett szénhidrogéneket (így kloroformot vagy 1,2-diklóretánt), étereket (így dioxánt), 1—5 szénatomos alkanolokat (így izopropanolt) vagy a felsorolt oldószerek elegyeit alkalmazhatjuk. 1 mól metiltio-vegyületre vonatkoztatva általában 0,5—10, előnyösen 0,8—1,5 mól oxidálószert használunk fel. A reakcióidő és a hőmérséklet nem döntő jelentőségű tényező. A reakciót általában akkor állítjuk le, amikor az átalakulás lényegében teljessé vált. A reakció során alkalmazandó nyomás szintén nem döntő jelentőségű tényező; a reakciót általában nyílt rendszerben, atmoszferikus nyomáson hajtjuk végre. Az utolsóként felsorolt három reakciólépést, azaz az indanon-vegyület redukálását, az indanol-vegyület dehidratálását és az aldehiddel végzett kondenzációt azonos reakcióedényben, a közbenső termékek elkülönítése nélkül is végrehajthatjuk. Mindhárom lépést bázikus közegben hajthatjuk végre, eljárhatunk azonban úgy is, hogy a dehidratálás előtt az elegyet megsavanyítjuk, majd a kapott elegyhez újból bázist adunk. A találmány szerinti eljárást az oltalmi kör korlátozása nélkül az alábbi példákban részletesen ismertetjük. 1. példa y-Karbonilklorid-y-valeroIakton előállítása 12,0 g (0,832 mól) y-karboxi-y-valerolakton és 12,0 g (1,01 mól) desztillált tionilklorid keverékéhez 5 csepp dimetilformamidot adunk, majd a reakcióelegyet a gázfejlődés megszűnéséig (körülbelül 6 órán át) 50 C°-on tartjuk. A reagálatlan tionilkloridot vákuumban lepároljuk, majd a terméket desztilláljuk. Színtelen, folyékony y-karbonilklorid-y-valerolaktont kapunk; fp.: 5 85—86C70,9Hgmm. Hasonló eredményhez jutunk, ha a fenti eljárásban tionilklorid helyett ekvivalens mennyiségű foszfortrikloridot. foszforpentakloridot vagy karbonilkloridot használunk fel. 10 Ha a fenti eljárásban tionilklorid helyett ekvivalens; mennyiségű foszfortribromidot, foszforpentabromidot, karbonilbromidot vagy tionilbromidot használunk fel, termékként y-karbonilbromid-y-valerolaktont kapunk. 15 2. példa y-(p-Fluor-benzoil)-y-valerolakton előállítása 20 147 g (1,10 mól) alumíniumklorid 138 g (1,43 mól) fluorbenzollal készített, 12—15 C°-os szuszpenziójába keverés közben 77,8 g (0,478 mól) y-karbonilklorid-y-valerolaktont csepegtetünk. Az adagolás után a szuszpenziót 1 órán át 12—15 C°-on, majd 15 órán át szoba-25 hőmérsékleten keverjük. A zavaros elegyet 10 C°-ra hűtjük, és 100 ml dietilétert adunk hozzá. A kapott oldatot jég és sósav keverékébe öntjük, további mennyiségű dietilétert adunk hozzá, és a két fázist elválasztjuk egymástól. A vizes fázist dietiléterrel extraháljuk. Az éteres 30 fázisokat egyesítjük, 2 mólos vizes sósavoldattal, vízzel, telített, vizes nátriumhidrogénkarbonát-oldattal (kétszer), majd ismét vízzel mossuk, szárítjuk, végül bepároljuk. A kapott nedves, sárga, szilárd maradékot 100 ml 35 45 C°-os izopropanolban oldjuk, az oldatot 5 C°-ra hűtjük, oltókristályt adunk hozzá, és 2 órán át 5 C°-on állni hagyjuk. Ezután az oldathoz 100 ml hexánt adunk, és az elegyet további 1 órán át 5 C°-on állni hagyjuk. A kivált kristályokat leszűrjük, 60 ml 1:1 arányú 40 izopropanol: hexán eleggyel, majd 60 ml hexánnal mossuk, végül vákuumban szárítjuk. 48,5—50 C°-on olvadó, fehér, szilárd terméket kapunk. Az anyalúgot 75 ml izopropanollal hígítjuk, és az oldatot hűtőszekrénybe helyezzük. A termék olajos fázis 45 formájában kiválik. A kétfázisú rendszerhez oltókristályt adunk, és az elegyet 3 napon át állni hagyjuk. A kivált kristályokat leszűrjük, 1: 1 arányú izopropanol : hexán eleggyel háromszor, majd hexánnal kétszer mossuk, végül szárítjuk. További mennyiségű fehér, 50 szilárd terméket kapunk. Hasonló eredményekhez jutunk, ha a fenti eljárásban alumíniumklorid helyett ekvivalens mennyiségű alumíniumbromidot használunk fel. 55 3. példa y-(p-Fluor-benzoil)-y-valerolakton előállítása 60 0,5 mól fluorbenzol és 0,2 mól kénsav 80 C°-os elegyéhez részletekben 0,2 mól y-karboxi-y-valerolaktont adunk. A reakcióelegyet további 1 órán át 80 C°-on tartjuk, majd 10 C°-ra hűtjük, és 100 ml éterrel hígítjuk. Az elegyet jégre öntjük, és további 100 ml étert adunk 65 hozzá. A fázisokat elválasztjuk egymástól, és a vizes 5