171233. lajstromszámú szabadalom • Eljárás antibiotikus hatású figaroesav komplex előállítására

171233 7 8 A C—31,751 jelzésű törzs a sejtfalban mezo-diami­nopimelinsavat (mezo-D AP) tartalmaz jellegzetes amino­sav-komponensként. Nincs jelen diagnosztikai szén­hidrát. Összefoglalva a fenti jellemzőket megállapíthatjuk, hogy a C—31,751 jelzésű törzs rózsaszín (halványrózsa­szín) légmicéliumot és gömbalakú sporangiumot képez. A sporangiumhordozó nem mozgékony. A sporangi­umhordozó rövid, hossza általában 10 \i alatti. A szubsztrát micélium tömegének színe narancs- és ibo­lyaszín közötti. Jól látható, diffundálásra képes színe­zék (beleértve a melanint) nem képződik. A növekedés­hez csaknem az összes szokásos szénhidrátot haszno­sítja. A törzs sejtfala mezo-diaminopimelinsavat tar­talmaz, azonban nem tartalmaz diagnosztikai cukor­komponenst. Ezek a fő jellemzők azt jelzik, hogy a C—31,751 jel­zésű törzs a Streptosporangium genushoz tartozik. Nonomura H. és Ohara Y. a Streptosporangium fajok taxonómiai osztályozásában [J. Ferment. Technol. 47 (11): 701—709. (1969.) és 52 (2): 71—77. (1974.)] 16 fajt ír le. Ezek közül 8 fajnak van rózsaszínes lég­micéliuma és rövid sporangiumhordozója; ezek az alábbiak: Streptosporangium rubrum, Potekina 1965., S. longisporum, Schaffer 1969., S. roseum, Couch 1955., S. amethystogenes, Nonomura és Ohara I960., S. amethystogenes var. nonreducens, Prauser és Ec­kerdt 1967., S. vulgare, Nonomura és Ohara I960., S. pseudovulgare, Nonomura és Ohara 1969. és S. non­diastaticum, Nonomura és Ohara 1969. Ezután adták hozzá ugyanehhez a faj-csoporthoz a S. violaceochro­mogenes MK—49-et (49—42896 számú japán szaba­dalmi leírás). A C—31,751 jelzésű törzs abban tér el a Strepto­sporangium amethystogenes, S. roseum és S. vulgare fajtörzsétől, hogy 42 °C-on növekszik, a S. longispo­rum fajtörzseitől, hogy spórája gömbalakú, a S. nondi­astaticum faj törzseitől, hogy hasznosítja a ramnózt, inozitot és a keményítőt, a S. pseudovulgare faj tör­zseitől pedig abban, hogy hasznosítja a ramnózt és ioni­zitot és szubsztrát micéliuma narancs vagy vöröses bí­bor színű. A S. violaceochromogenes faj törzsei ab­ban különböznek a C—31,751 jelzésű törzstől, hogy szubsztrát micéliumuk színtelen vagy aranyszínű, és az inozitot és ramnózt nem hasznosítja vagy kétséges ezek hasznosítása. A C—31,751 jelzésű törzs számos jellem­zője megegyezik a Potekina L. L. által leírt Streptospo­rangium rubrum törzs jellemzőivel [Mikrobiologija, 34, 292. (1962)], így a légmicélium tömegének színe, a szubsztrát micélium színe, az oldható színezék és a spó­raalak. A S. rubrum jelenleg elérhető leírása azonban nem elegendő ahhoz, hogy határozott következtetést vonjunk le a két mikroorganizmus azonosságára vonat­kozóan, ezért addig, amíg további adatok nem lesznek elérhetők, a C—31,751 jelzésű törzset a Streptosporan­gium meg nem határozott fajához tartozónak tekintjük. A találmány szerinti eljárásban elvileg minden olyan figaroesavat termelő Streptosporangium törzs alkalmaz­ható, amely az ATCC 31129 szám alatt letétbe helye­zett törzs jellemzőit mutatja, beleértve a mikroorganiz mus olyan mutánsait is, amelyek figaroesav-komplexet termelnek. Ezeket a mutánsokat különböző módokon állíthatjuk elő, így röntgen- vagy ultraibolya-besugár­zással, mustárnitrogénnel, aktinofágokkal és hasonlók­kal. A figaroesav-komplexet a találmány értelmében úgy állítjuk elő, hogy a figaroesav-komplexet termelő Strep­tosporangium ATCC 31129 törzs szubmerz, levegőzte­tett körülmények között tenyésztjük vizes táptalajban. 5 A mikroorganizmust asszimilálható szénforrást, pél­dául asszimilálható szénhidrátot tartalmazó táptalajon tenyésztjük. Előnyösen alkalmazható szénforrás például a laktóz, glicerin, szacharóz, gabonakeményítő, glükóz, mannóz és fruktóz. Ha a táptalajban szénforrásként 10 keményítőt alkalmazunk, kinyerés előtt amilázt adha­tunk a táptalajhoz, hogy elkerüljük az esetleges emul­zióképződést. A táptalajnak asszimilálható nitrogén­forrást is kell tartalmaznia, így például hallisztet, pep­tont, szójabablisztet, földimogyorólisztet, gyapotmag-15 lisztet és kukoricalekvárt. A táptalajhoz szervetlen táp­sókat is adhatunk; ezek a sók nátrium-, kálum-, am­mónium-, kalcium-, foszfát-, szulfát-, klorid-, bromid-, nitrát-, karbonát- és hasonló ionokat szolgáltató szo­kásos sók lehetnek. 20 A figaroesav-komplex előállítását bármely olyan hő­mérsékleten végezhetjük, amely elősegíti a mikroorga­nizmus megfelelő növekedését, azaz szobahőmérséklet és körülbelül 43 °C közötti hőmérsékleten; az eljárást előnyösen valósíthatjuk meg 27 °C körüli hőmérsékle-25 ten. Optimális hozamot általában körülbelül 170—210 óra inkubálási idő után érünk el. A közeg általában gyengén lúgos, a pontos pH-érték azonban az alkalma­zott közegtől függően változhat. A fermentációt meg­valósíthatjuk Erlenmeyer lombikokban és különböző 30 térfogatú laboratóriumi vagy ipari méretű fermentorok­ban. Ha az eljárást ipari méretű fermentorban valósít­juk meg, előnyös, ha vegetatív inokulumot állítunk elő a táptalajban oly módon, hogy a táptalajt a mikroorga­nizmus ferde agar kultúrájával vagy talaj kultúrájával 35 vagy pedig liofilizált kultúrájával inokuláljuk. Miután ily módon aktív inokulumot kaptunk, ezt aszeptikusán átvisszük az antibiotikum komplex nagyüzemi előállí­tására szolgáló fermentorba. A közeg, amelyben a ve­getatív inokulumot előállítjuk, azonos lehet azzal a kö-40 zeggel, amelyet a fermentorban alkalmazunk az új komplex előállítására, amennyiben az olyan, hogy a mikroorganizmus jól növekszik rajta, vagy attól eltérő is lehet. Amikor a fermentáció befejeződött, az antibiotikum 45 komplexet valamely alkalmas, vízzel nem elegyedő szerves oldószerrel végzett extrakcióval kinyerjük a táptalajból, a szerves extraktumot betöményítjük, és a komplexet a betöményített extraktum valamely alkal­mas antiszolvenssel végzett hígításával szilárd alakban 50 kicsapjuk. Az extrahálást vízzel nem elegyedő szerves oldószerekkel végezhetjük, amelyeknek polaritása a metilénklorid és az n-butanol polaritása között változ­hat, körülbelül 3,5 és 8,5 közötti pH-tartományban. A közbeeső polaritás-tartományba eső oldószerek, így 55 a ketonok és észterek az előnyösek, minthogy úgy talál­tuk, hogy azok szelektívebbek, mint az alkoholok, viszont elég polárisak ahhoz, hogy jó megosztást ér­jünk el. A különösen előnyös extraháló oldószerek pél­dái a metil-izobutil-keton és az etilacetát. A legelőnyö-60 sebb oldószer a metil-izobutil-keton. Az extrakciót ké­nyelmesen valósíthatjuk meg gyengén savas körülmé­nyek között, azaz a 4,0—5,0 pH-tartományban vala­mely ásványi sav, így sósav vagy kénsav hozzáadásával vagy pedig gyengén lúgos körülmények között, azaz 65 8,0—8,5 pH-tartományban. Maximális hozamot akkor 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom