171139. lajstromszámú szabadalom • Eljárás kölcsönös specifikus kötésre hajlamos anyagok kvantitatív meghatározására

5 171139 6 módozat van. Az egyensúlyi módszer azon alapul, hogy a specifikus kötésre hajlamos partner korlátozott mennyiségével mind a meghatározandó anyag, mind annak jelzett változata kötésbe igyekszik lépni. A telítéses módszer alapja az, hogy a specifikus kötésre hajlamos partner egy adott mennyiségének egy része először a meghatározni kívánt anyaggal, majd a partner nem megkötött része a meghatározni kívánt anyag jelzett változatának egy adott mennyiségével reagál. A közvetlen módszer azon alapul, hogy a specifikus kötésre hajlamos partner egy adott mennyiségéhez a meghatározni kívánt anyagot hozzáadjuk, majd beadagoljuk a specifikus kötésre hajlamos partner jelzett változatát feleslegben abból a célból, hogy a jelzett változattal kössük meg a már megkötött meghatározandó anyagot. Mindezek a módszerek lehetővé tesznek kvantitatív meghatározást a jelzett komponens megkötött mennyiségét figyelembe vevő számítások alapján. Nem szükséges azonban a fenti módszerek egyikében sem (vagy egyetlen specifikus lépés esetében sem) a reakció teljes végbemenését vagy az egyensúlyi állapot beállását megvárni. Ha az oldhatatlanná tett specifikus kötésre hajlamos partner és a jelzett komponens mennyiségét, a minta nagyságát és a megfelelő kontaktidőt alkalmasan választjuk meg, akkor a jelzett komponens a mátrixhoz kötődik, éspedig annak függvényében, hogy mekkora a meghatározandó anyag abszolút mennyisége vagy koncentrációja. Ha telítéses módszerrel dolgozunk, akkor jelzett komponensként a meghatározandó anyag jelzett változatát használjuk, és a korábban említett (a) lépést úgy foganatosítjuk, hogy (a.l) a mátrixot a meghatározandó anyaggal érintkeztetjük előnyösen a meghatározandó anyagot tartalmazó folyadékminta egy előre meghatározott mennyiségével, ahol a mátrixhoz kötött specifikus kötésre hajlamos partner mennyiségét feleslegben vesszük ahhoz a mennyiségéhez képest, amely képes a meghatározandó anyagot megkötni azon idő alatt, amikor a meghatározandó anyag és a mátrix egymással érintkezésben vannak, miáltal a mátrixon legalább néhány kötésbe nem lépett hely marad, majd (a.2) a mátrixot a jelzett komponens egy előre meghatározott mennyiségével érintkeztetjük annak érdekében, hogy a mátrixhoz kapcsolt, de még kötésbe nem lépett specifikus kötésre hajlamos partner egy részét vagy teljes mennyiségét megkössük. Előnyösen a mátrix és a meghatározandó anyag, valamint a mátrix és a jelzett komponens kontaktidejét egy előre meghatározott időtartamra meghosszabbítjuk, amikor is ezek az időtartamok azonosak vagy eltérőek lehetnek, és nagyságuk előnyösen 15 perc és 12 óra között változik. Bár nem feltétlenül szükséges, de a fentiekben ismertetett telítéses meghatározási módszer az (a.l) és (a.2) lépések között egy további műveleti lépésből is állhat, amely lépés abban áll, hogy az oszlopot olyan eluáló folyadékkal hozzuk érintkezésbe, amely képes az oszlopból eluálni a vizsgált folyadékmintából az oszlopba került és kötésbe nem lépett meghatározandó anyag lényegében teljes mennyiségét. Ez az eluáló folyadék általában azonos a (b) lépésben alkalmazott folyadékkal. Ez a műveleti lépés azonban általában elhagyható, minthogy maga a referenciaminta hat 5 eluáló folyadékként azáltal, hogy az oszlopból a folyadékmintából az oszlopba került és meg nem kötött meghatározandó anyag lényegében teljes mennyiségét fizikai úton eltávolítja. 10 Ha egyensúlyi meghatározási módszerrel dolgozunk, akkor jelzett komponensként a meghatározandó anyag egy jelzett változatát használjuk, és az (a) lépést úgy foganatosítjuk, hogy a mátrixot a meghatározandó anyagból és a jelzett 15 komponensből álló eleggyel érintkeztetjük, amikor is a mátrixhoz kötött specifikus kötésre hajlamos partner mennyiségét úgy választjuk meg, hogy az feleslegben legyen a specifikus kötésre hajlamos partner azon mennyiségéhez képest, amely képes 20 mind a meghatározandó anyaggal, mind a jelzett komponenssel reagálni azon idő alatt, amikor a mátrix és az említett keverék egymással érintkezik, vagy (a.l) a mátrixot a jelzett komponens előre meghatározott mennyiségével érintkeztetjük, amikor 25 is a jelzett komponenst feleslegben használjuk ahhoz a mennyiséghez képest, amely képes a mátrixhoz rögzített specifikus kötésre hajlamos partnerrel teljes mértékben reakcióba lépni akkor, amikor a mátrix és a jelzett komponens egymással 30 érintkezik, majd (a.2) a mátrixot a meghatározandó anyaggal érintkeztetjük, előnyösen egy folyékony minta előre meghatározott mennyiségének formájában, miáltal a meghatározandó anyag helyettesíti a mátrixhoz rögzített specifikus kötésre 35 hajlamos partnerhez kötött jelzett komponens egy részét. Ezért az (a.l) lépésben a mátrixhoz kötődő jelzett komponens mennyisége feleslegben kell, hogy legyen a jelzett komponens ahhoz a mennyiségéhez képest, amelyet az (a.2) lépésben a 40 rendszerbe adott meghatározandó anyag helyettesíteni képes azon idő alatt, amikor a meghatározandó anyag és a mátrix érintkezik. Mindkét esetben a mátrix és a meghatározandó anyag, illetve a mátrix és a jelzett komponens kontakt-45 idejét előnyösen egy előre meghatározott időre meghosszabbítjuk, amikor is ezek az időtartamok azonosak vagy eltérőek lehetnek, és nagyságuk előnyösen 15 perc és 12 óra között változik. 50 Ha közvetlen meghatározási módszerrel dolgozunk, akkor jelzett komponensként a meghatározandó anyaghoz tartozó, specifikus kötésre hajlamos partner jelzett formáját használjuk, és az (a) lépést úgy foganatosítjuk, hogy (a.l) a 55 mátrixot a meghatározandó anyaggal, illetve előnyösen az azt tartalmazó folyadékminta egy előre meghatározott mennyiségével érintkeztetjük, amikor is a mátrixhoz rögzített specifikus kötésre hajlamos partner mennyiségét feleslegben vesszük a 60 specifikus kötésre hajlamos partner azon mennyiségéhez képest, amely a meghatározandó anyag és a mátrix érintkezésének ideje alatt képes megkötni a meghatározandó anyagot, majd (a.2) a mátrixot a jelzett komponens egy előre meghatározott 65 mennyiségével érintkeztetjük a mátrixhoz rögzített 3