170811. lajstromszámú szabadalom • Eljárás 3-cefém-3-szulfonsavészterek előállítására

s mm 6 Az ozonollzist előnyösen — 80 C° és — 50 C° közötti hőmérsékleten végezzük. Ha az előzőekben megadott meghatározási módszerek egyike szerint az ozonid-keletkezés befejeződött, a reak­cióelegyben jelenlevő fölös mennyiségű ózont nitrogén vagy oxigén átáramoltatásával eltávolítjuk. A fölös ózon eltávolítása után enyhe redukálószert, nátriumhidrogénszulíitot, kéndioxidot vagy trimetilfosz­fitot adunk a reakcióelegyhez, amikor az ozonid bom­lik és 3-hidroxi-3-cefém-4-karbonsavésztert kapunk. Az ozonid bontását úgy végezzük, hogy fölös mennyiségű redukálószert adunk a reakcióelegyhez, majd —80 C° és 0 C° közötti hőmérsékleten addig keverjük, míg a ká­liumjodid-keményítős-vizsgálat negatív eredménnyel zá­rul. Az ozonid-köztes termék hasítását előnyösen gázhal­mazállapotú kéndioxiddal végezzük. Ezen redukálószer használata azért előnyös, mert a következő elkülönítési lépések közben teljes mértékben elpárolog a reakció­elegyből, így nem nehezíti meg a reakciótermék izolá­lását. A 7-acilamído-3-hidroxi-3-cefém-4-karbonsavészter elkülönítésére először desztilláljuk a reakcióelegyet, a száraz desztillációs maradékból pedig extraháljuk a ter­méket. Az N-acilezett 3-hidroxi-3-cefémésztereknek a hasítás foganatosítására készített reakcióelegy szerves oldószeres fázisából való elkülönítésére úgy is eljárha­tunk, hogy elkülönítjük a folyékony fázist a nem oldódó terméktől, majd mossuk és vízmentesítjük, végül desz­tilláljuk a szerves oldószeres oldatot, amiután desztillá­ciós maradékként megkapjuk a 3-hidroxiésztereket. A 3-hidroxi-alapvegyület észter-származéka, egy 7--amino-3-hidroxi-3-cefém-4-karbonsavas észter sóként, például hidrogénkloridos vagy hidrogénbromidos só­ként különíthető el a legkönnyebben. Ha a 7-amino-3-exometilén-cefám-4-karbonsav egy észterét (ejy olyan [XIII] általános képletű vegyület, ahol R hidrogénatom) ozonizáljuk, úgy előnyösen só­ként használjuk a vegyületet, például hidrogénkloridos vagy p-toluolszulfonsavas sójaként. A 3-exometilén-cefámészter kiindulási anyagok előál­lítására úgy járunk el, hogy ismert módszerek szerint egy 7-acilamido-cefalosporánsavat egy kénatomot tar­talmazó nukleofil reagenssel reagáltatunk, amikor a ce­falosporánsav acetoxicsoportja nukleofil csoporttal cse­rélődik ki és 7-acilamido-3-tioszubsztituált-metil-3-ce­fém-4-karbonsavat kapunk. A 3-tioszubsztituált-cefém­-származékot ezután Raney-nikkel jelenlétében hidro­génnel, vagy dimetilformamid jelenlétében cinkkel és hangyasavval redukáljuk, amikor 3-exometilén-cefám­savat kapunk. így például a 7-fenilacetamido'cefalos­poránsavat kálium-etilxantáttal reagáltatjuk, amikor 7-fenil-acetamido-3-etoxi-tiokarbonil-tiometil-3-ceférn­-4-karbonsavat kapunk, amit dimetilformamid jelenlé­tében cinkkel és hangyasavval redukálva a XV képletű 7-fenilacetamido-3-exometilén-cefám-4-karbonsavat kapjuk. A fentiekben megadottakhoz hasonlóan, a XVI kép­letű 3-exometilén-cefám alapvegyület előállítására úgy járunk el, hogy egy 7-acilamido-3-exometilén-cefám-4--karbonsavésztert metilénkloridos reakcióelegyben, pi­ridin jelenlétében foszforpentakloriddal reagáltatunk, amikór egy iminoklorid köztes terméket kapunk. Az iminokloridot hideg metanollal reagáltatjuk, így imino­éter keletkezik. Az iminoétert könnyen hidrolizáljuk, amikor 7-amino-3-exometilén-cefám-4-karborisavésztéf* -hidrogénkloridot kapunk. Az észtercsoport hasításával ezután előállítjuk a 3-exometilén-cefám-alapvegyületet. A 3-exometilén-cefám-alapvegyület észtere a 7-acil­amido-3-exometilén-cefám-4-karbonsavas észter előállí­tására egy karbonsav megfelelő származékával acilez­hető, míg az acilezett észter ozonizálással átalakítható a XII általános képletű 3-hidroxi-észter kiindulási vegyü­letté. Űgy is eljárhatunk, hogy a 3-hidroxi-7-amino-3--cefém-alapvegyület egy észter-származékát vízmentes reakcióelegyben acilezzük, amikor megkapjuk a 7-acila­mido-3-cefém-4-karbonsavésztert. Ezen alapvegyület acilezését a 7-amino-cefalosporánsav acilezésekor hasz­nált reakciókörülmények között végezzük. A 7-amino-3--hidroxi-3-cefémészter acilezését ugyanakkor előnyösen vizes reakcióelegyben, például vizes acetonban vagy vi­zes acetonitrilben végezzük. A találmány szerinti eljárással előállított általános képletű (ahol R1 észterképző csoport) 7-acilamido-3--alkil- vagy -fenilszulfoniloxi-3-cefém-4-karbonsav-ész­tereket a szabad savként létező antibiotikumok előállí­tásakor köztes termékként használjuk. Az R1 olyan is­mert észtercsoportokat jelent, amely csoportokat általá­nosan használnak a cefalosporin molekula 4-es szén­atomjához kötődő karboxilcsoport védelmére, miköz­ben a molekula más csoportjait reagáltatják. Ezek az észterképzőcsoportok a szabad sav előállítására ismert eljárásokkal vagy hidrolízissel könnyen hasíthatok. A p-nitrofenil-csoport például palládiumot tartalmazó szénpor jelenlétében katalitikus hidrogenolízissel távo­lítható el. A difenilmetilcsoport (benzhidrilcsoport) ha­sítására az észtert anizolban, 10 C° hőmérsékleten tri­fluorecetsavval kezeljük; a p-metoxibenzil-csoport hasí­tását trifluorecetsavval 10 C° hőmérsékleten végezzük [J. Org. Chem. 36, 1259 (1971)]; a 2,2,2-triklóretil-cso­portot cink és sav jelenlétében [J. Am. Chem. Soc, 88, 852 (1966)]; a benzilcsoportot palládiummal kivite­lezett katalitikus hidrogenolízissel [J. Org. Chem. 27, 1381 (1962)] és a terc-butil-csoportot a J. Org. Chem. 31, AAA (1966) kötetében megadott eljárással távolít­juk el. A fenti 3-szulfónsavésztereknek a találmány szerinti eljárással való előállítása közben esetenként igen kis mennyiségben 2-cefém-izomer is keletkezik. A tozilsav­észterek (toluolszulfonsavészterek) előállításakor álta­lában nagyobb mennyiségű 2-cefém-izomer keletkezik, mint az alkilszulfonsavas észterek előállításakor. Abban az esetben, ha a 2-cefém-3-szulfonsavészter a szulfoni­lezés során jelentős mennyiségben keletkezik, a 2- és 3-cefém-szulfonátokat szilikagéllel kivitelezett kroma­tográfiával választhatjuk szét. Előnyösen azonban úgy járunk el, hogy az izomer keveréket egy persavval, pél­dául m-klórperbenzoesavval vagy perecetsavval oxidál­juk, amikor az izomerek szulfoxidjait kapjuk. Ahogy az a vegyészek között ismert, egy 2-cefém-származék szulfoxiddá alakulása együtt jár a 3-cefém-izomer má­dosulat keletkezésével [J. Am. Chem. Soc, 35, 2430 (1970)]. A 3-cefém-3-szulfonsavészter szulfoxid-szár­mazékát ezután például egy foszforhalogeniddel, mint például foszfortrikloriddal szulfiddá redukáljuk. Ezek szerint a szükséges 3-cefém-szulfonsavészter mellett jelenlevő bármely 2-cefém-izomer termék átalakítható a megfelelő 3-cefém-izomerré. A találmány szerinti eljárással előállított I általános képletű 7-acilamido-3-cefém-3-szulfonsavészterek, ahol 10 15 20 25 30 35 40 45 50 ,55 60 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom