166362. lajstromszámú szabadalom • Eljárás háziállatok fertőzéses méhbetegségeinek gyógyítására és/vagy megelőzésére szolgáló készítmények előállítására

3 166362 4 ges napok számára csökkentik oly módon, hogy elhárítják azokat a károsító tényezőket, amelyek a regenerálódás idejét meghosszabbíthatják. A károsító tényezők egy része a megelőző ellessél függ össze. Ilyenkor ugyanis az állatok szülőapparátusa a külvilágból olyan mikroorganizmusokkal fertőződik, amelyek előbb akut, később krónikus betegségeket okozhatnak, s ezek a megtermékenyítést megakadályozzák. Ezt az állapotot összefoglalóan időszakos meddőségnek nevezik. Az elles (fialás) miatt legyengült szervezetű anyaállat a fertőzést nem képes idejében leküzdeni és a fertőző kórokozókat a szervezetéből eltávolítani, ezért metritis, pyometra, sárgatest visszamaradás következik be. A méhben visszamaradó magzatburok részecskék, a vér és váladékok jó táptalaj a mikroorganizmusok számára. A méhnyak az elles (fialás) után napokig petyhüdt marad és lehetővé teszi, hogy a baktériumok a méhbe hatoljanak. Ennek következtében sok esetben súlyos méhfertőzés következik be. A kóros folyamatok gyakran véglegesen meddővé teszik az állatokat, ezeket ki kell selejtezni, bár még több ízben alkalmasak lettek volna megtermékenyítésre és szaporodásra. A puerpaerális bántalmak és következményeik káros hatását példaképpen részletesen a szarvasmarhatenyésztés vonatkozásában ismertetjük. A tehenek optimális ellesi forgója 350—380 nap (Merck, Veterinary Manual, Third Edition, Rahway, 1967, 828. old.). Hazai viszonyok között az ellesi forgó átlagosan 450 nap, vagyis 70—100 nappal hosszabb az optimálisnál. A nagyüzemi szarvasmarha tenyésztő gazdaságokban a teheneket mesterségesen termékenyítik. A mesterséges termékenyítési hálózatban szerzett tapasztalatok szerint a tehenek 40%-át az időszakos meddőség miatt méhkezelésben kell részesíteni. A tehenenként alkalmazott kezelések száma átlagosan 3,5, minthogy a krónikus kórlefolyás (metritis) tünetei általában nem kifejezettek és a beteg tehén megtermékenyítését többször egymásután megkísérlik. A tehenek elles utáni méhfertőzését előidéző mikroorganizmusok az állatok környezetében állandóan jelen vannak, nem egy közülük a bél flórában fordul elő. A legfontosabb patogén mikroorganizmusok, melyek a méhet károsítják: a Staphylococcus pyogenes és aureus, a Streptococcusok, a Listeria monocytogenes, a Corynebacterium pyogenes, a Bacillus subtilis, a Bacillus licheniformis, az Escherichia coli, a Brucella abortus, a Pseudomonas aeruginosa, a Proteus vulgaris, továbbá patogén gombák, mint Candida albicans stb. Ezenkívül a Mycoplasma bovigenitaliumot is olyan mikroorganizmusnak tartják, amely terméketlenséget okozhat. (Hoare, M.; Vet. Rec. 85, 351—355,1969). Ismeretes, hogy parenterálisan adott antibiotikumok a vérpályában szétoszlanak és a méh véredényeiben is megjelennek. Súlyos esetekben a méhfertőződésekkel kapcsolatban szükség lehet az antibiotikumok parenterális alkalmazására, különösen akkor, ha a kórokozó mikroorganizmusok már a vérpályába hatoltak és generalizált fertőzést okoztak. Szokás szerint a méhkezelések során az antibiotikumokat és egyéb antibakteriális hatóanyagokat legtöbbször helyileg, a méhben alkalmazzák. Az alkalmazott antibiotikumnak, vagy antibiotikum kombinációnak a fertőző mikroorganizmusokat vagy el kell pusztítania, vagy életfeltételeiket olyan mértékben kell csökkentenie, hogy a beteg állat saját védekező eszközeivel a fertőzést és annak következményeit teljesen le tudja küzdeni. A méhkezelések során tapasztalt fertőzések nagyon ritkán homogén kórokozó-mikroorganizmus populációk, sokkal gyakoribb a fertőzések hetero-5 genitása. Ha a fertőző populáció heterogén, akkor a kombinációban alkalmazott antibiotikumok a populáció különböző összetevőire fejtenek ki hatást. A vegyes populációja fertőződés terjedésének és tartós fennmaradásának megakadályozása végett a kombi-10 nációnak olyannak kell lennie, hogy az antibiotikumok alkalmazásának hatására az R-faktor gyors, járványszerű terjedése a heterogén populáció körében ne következhessek be. Az R-faktor a mikroorganizmusok között az átoltható 15 antibiotikum rezisztenciát közvetítő örökítő (genetikai) egység. Erre vonatkozó adatok találhatók többek között: Novick, R. P.; Bact. Rev. 33, 210—263, 1969 — Anderson, E. S.; Annual Rev. Microb. 22, 131—180, 1968 — Lebek, G.; Schweiz. Med. Wsch. 99, 397—404, 20 1969. c. közleményekben. Az R-faktor két részből tevődik össze: a transzfer(vagy sex-) faktorból és a rezisztencia determinánsból. Mindkét alkatrész dezoxiribonukleinsav, a baktériumok citoplazmájában helyezkedik el és a kromoszómától füg-25 getlenül szaporodik. A két komponens jellegzetes információt tartalmaz és közvetít: a rezisztencia determináns a mikroorganizmusoknak az antibiotikumokkal szembeni rezisztenciájára vonatkozó információt, a transfer(sex-) faktor a rezisztencia terjedésére vonatkozó infor-30 mációt. A két komponens szoros kölcsönhatása után keletkezett R-faktor nagy sebességgel replikálódik és a rezisztenciát robbanásszerűen terjeszti valamely populációban. Ehhez meghatározott ideig tartó szoros sejtérintkezés szükséges. Az esetek legnagyobb részében a 35 rezisztencia determináns nem egy, hanem több, kémiailag és hatásspektrumra nézve különböző antibiotikum iránti rezisztenciára vonatkozó információt közvetít. Az R-faktor plazmahídon történő átadásával közvetített rezisztencia a Gram-negatív bélbaktériumokra 40 jellegzetes tulajdonság, különböző genusok körére terjed ki, mint az Escherichia, Shigella, Salmonella, Pasteurella, Proteus, Pseudomonas és Vibrio. Az átoltható rezisztencia kialakulásában az első lépés az antibiotikumok alkalmazása. Az R-faktor megjelené-45 se az antibiotikumok alkalmazásának következménye. Ezért az antibiotikumok állatgyógyászati alkalmazásában célszerű módon úgy kell eljárni, hogy a rezisztencia determináns és a transfer-(sex) faktor összekapcsolódása gátolva legyen. Ismeretesek már ilyen anyagok, pl. az 50 akridin származékok (lásd 1. és 2. ábrákat). Az akridinszármazékok segítségével az Escherichia coli és Shigella tenyészetek halmozott antibiotikum rezisztenciáját laboratóriumi feltételek között korlátoz-55 ták oly módon, hogy a tenyészetet akridin tartalmú táptalajon tartották. (Mitsuhashi, S. és társai, Nature 189, 947, 1961.) A fenti közlemény a gyakorlati terápiás alkalmazásról semmit nem mond. 60 Az akridin vegyületek kis koncentrációban fokozzák az R-faktor összetevőinek szegregációját és ezáltal növelik a baktériumtenyészetek R-faktor tartalmának csökkenési sebességét: 65 Watanabe, T.; Fukasawa, T.; Bact. 81, 679, 1961. 2