165861. lajstromszámú szabadalom • Szerkezet csatlakozószerelvényhez áramvezetők csavar nélküli rögzítésére
MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG ORSZÁGOS TALÁLMÁNYI HIVATAL SZABADALMI LEÍRÁS Szolgálati találmány Bejelentés napja: 1972. VI. 5. (VI-878) Közzététel napja: 1974. VI. 28. Megjelent: 1976. VIII. 31. 165861 Nemzetközi osztályozás: H 01 r 9/12 Feltalálók: VARGA Ferenc oki. villamosmérnök, Budapest 70% DANI Gábor oszt. vezető, Budapest 20% KRAJCSOVICS István üzemmérnök, Szentendre, 10% Tulajdonos: Villamos Berendezés és Készülék Művek, Budapest Szerkezet csatlakozó szerelvényhez, áramvezetők csavar nélküli rögzítésére 1 A találmány tárgya olyan szerkezet, melynek segítségével csatlakozó szerelvényekben, előnyösen sorozatkapcsoknál, lehetőség van az áramvezetők csavar nélküli rögzítésére. Minthogy az áramvezetők megbízható csatlakoz- 5 tatásánál elegendően nagy felületen kielégítő érintkező nyomást kell kifejteni, a szerelvények többnyire külön érintkező eleme(ke)t tartalmaznak, mely(ek)hez betételem(ek) szorítja (szorítják) az áramvezetőket. A megbízható működéshez szükséges, hogy 10 az üzemi feltételek közötti erőhatások fellépése (pl. rázás, hőhatások stb.), s különösen az áramvezető tengelyirányú húzóigénybevétele esetén a szorítóerő megmaradjon, az áramvezető ne tudjon a szerelvényből kicsúszni, sőt még a felületek közötti átmeneti 15 ellenállás se növekedjék. Éppen ezért szabvány írja elő, milyen húzóerővel szemben kell megmaradnia a megbízható csatlakozásnak és rögzítésnek, ugyanakkor a készülékvizsgálatnál előírt rázóigénybevétel a csatlakozó szerelvényeknél esetleg meglevő hiányos- 20 Ságokat is felfedi. A csatlakozó szerelvényeknél a szorítóerőt többnyire szorító csavarok alkalmazásával biztosítják. Kétségtelen előnye a csavarnak az ugyancsak alkalmazott rugós szorítással szemben az, hogy a szorítóerő 25 irányába ható ellenerővel nem bontható meg, míg a rugós szorításnál a szorítóerő és a bontóerő iránya egyező, csak értelme ellentétes. így a rugós szorításnál az önbontás csak a szorítóerő megnövelésével kerülhető el, ugyanakkor mind az áramvezető behelyezé- 30 sekor, mind kivételekor a megfogást biztosító teljes rugóerőt kell legyőzni. Hátránya viszont a csavaros szorításnak, hogy összetett erő esetén (rázás, hőhatások stb.) a csavar meglazulása mégis bekövetkezhet, s ilyenkor nincs^neg a szorítóerő önműködő helyreállítása, mint pl. a rugós szorításnál — sőt a szorítóerő gyengülésével a lazulás folyamatosan gyorsul. Szokás ezért a két megoldást kombinálni, csavarral szorítani rugalmas elemet, miáltal a csavarral állítjuk be a szorítóerő durva mértékét, a rugó pedig finomszabályozásszerűen állítja be a mindenkori optimális szorítóerőt. A kombinált módszer kétségtelenül lehetővé teszi megbízhatóbb megoldások kialakítását, de a technológiai igény, a költség lényegesen megnő, különösen ha jelentős szorítóerőkről, illetve jelentős mértékben eltérő áramvezető szelvényekről van szó — főképpen, mert bonyolultan kell kiképezni az alkatrészeket. Ezért a gyakorlatban számos megoldás terjedt el, melyeknél csak vagy csavaros, vagy rugalmas szorítást alkalmaznak. A rugalmas szorító szerkezetek egy részénél a csatlakozó szerelvény házában — egymás mellett vagy két szembenfekvő oldalon — két nyílás van kialakítva az áramvezetők végeinek befogadására, s a nyílások mögött olyan üreg(ek) van(nak), mely(ek)ben spirálrugók helyezkednek el, s az egyik spirálrugó az egyik nyílás felé, a másik spirálrugó a másik nyílás felé szorít egy-egy betételemet (esetleg közvetlenül az érintkezőelemet). Ha most be akarjuk helyezni az 165861 1
