165580. lajstromszámú szabadalom • Eljárás poliriboinozinsav és poliribo- 2-tiocitidilsav származékok és e vegyületek fém és ammóniasóiból álló komplexeinek előállítására
5 165580 6 A specifikus vagy immunológiai véderők fokozódása például egy megerősödött antitest képződésen alapszik. Ez a hatás felhasználható a beoltási hatás javítására oltóanyagokkal való oltás esetén, amelyek sokszorozó képességgel rendelkező 5 kórokozót nem tartalmaznak. Az oltóanyaggal kiváltott antitest képződés A + B illetve ennek fém- vagy ammóniumsóinak egyidejű adagolásával hatékonyabbá tehető. Ezáltal kisebb oltóanyag mennyiségnél és ezzel csökkent 10 kockázat mellett azonos oltási eredmény érhető el, vagy azonos oltóanyag mennyiség mellett jobb oltóhatás érhető el. Különösen előnyös A+B komplex meglepő nagy stabilitása. A kétkomponensű komplexeknek is 100C°-ig nincs Tm értékük. (T m annak a hőmérsékletnek felel meg, ahol a komplex fele mennyisége ismét komponenseire elbomlik) és 24 órás kezelés után humánszérummal még hatékonynak bizonyul. 20 Az A+B, illetve ennek fém- vagy ammóniumsóinak előállításánál alkalmazott homo-polinukleotidek pentózfoszfátvázzal rendelkeznek, amelyben a pentőz ribóznak felel meg. Ezek a homopolinukleotidok bázisként hipoxantint vagy 2-tio- 25 citozint tartalmaznak. A homopolinukleotidokat önmagában ismert módon készítjük, például nukleozid-di- vagy nukleozid-tri-foszfátokat egy polimerizáló hatású enzimmel kezelünk. A + B, illetve ennek fém- vagy ammónium- 30 sóinak előállítása valamely I általános képletű A és valamely II általános képletű B komponensből önmagában ismert módszerekkel történhet, például mindkét homopolinukleotid vizes oldatát 10 és 95 C° közötti hőmérsékleten elkeverjük. Általában 35 ekkor szervetlen és/vagy szerves sók, előnyösen alkálifémhalogenidek, főként nátriumklorid hozzáadásával egy definiált ionerősséget állítunk be, amely előnyösen 0,001 és 1,0 között van. Az oldatok pH-értéke 5,0 és 11,5 között lehet, 40 előnyösen 6,5 és 11 közötti pH-értéken dolgozunk. Meghatározott pH-érték fenntartása érdekében többnyire a homopolinukleotidok pufferoldatával dolgozunk. Pufferanyagként például szerves vagy szervetlen alkálifémsókat, előnyösen 45 nátriumsókat, főként nátriumkakodilátot alkalmazunk. Pufferanyagként, illetve pufferkeverékekben alkalmas sóként alkalmazhatók még a következők: nátrium-acetát, kálium-dihidrogénfoszfát, di-nátrium-hidrogénfoszfát, kálium- 50 hidrogéntartarát, vagy nátrium-citrát, valamint például a trisz-(hidroximetil)-aminometán/Ha. Adott esetben a pufferanyagokhoz szerves, vízzel elegyedő oldószereket például egy vagy többértékű alkoholokat, mint metanolt, propanolt, 55 etilénglikolt vagy glicerint, vagy például aprotonos dipoláros oldószereket, mint dimetilszulfoxidot, formamidot vagy dimetilformamidot adagolunk. A kívánt és a komplexképzés szempontjából előnyös ionerősség kialakítása céljából egyenlő 60 térfogatú oldatokat elkeverünk, amelyek előnyösen a bázisokra számítva azonos koncentrációjú komponenseket tartalmaznak és mindenkor a kívánt ionerősséggel rendelkeznek. Emmelett azonban különböző koncentrációjú és különbözően nagy 65 térfogatú oldatok különböző ionerősséggel olyan formában elkeverhetők, hogy a reakciókeveréknek végül a kívánt ionerőssége legyen. Arra kell ügyelnünk, hogy ebben az esetben is a bázisokra számítva a két komponens azonos mólszámmal legyen a reakciókeverékben jelen. A komplexképzésnél azonban a két komponensből különböző moláris mennyiségeket is alkalmazhatunk, mivel a képződő kétkomponensű komplex jellege lényegében független a komponensek mólarányától és ezt főként a reakcióközeg ionerőssége és pH-értéke határozza meg. A + B illetve ennek fém- vagy ammóniumsóinak előállítására alkalmas másik eljárás azzal jellemezhető, hogy az egyik komponenst a másik komponenst tartalmazó reakciókeverékben állítjuk elő. Például A komponens és poliribo-2,4-ditiouridilsav vizes oldatába az utóbbi homopolinukleotidot szulfitionokkal és/vagy biszulfitionokkal való kezeléssel egy oxidálószer, mint molekuláris oxigén jelenlétében, előnyösen 4,5 és 9, főként 7 pH-értéken poliribo-4-szuífo-2-tioüridilsawá alakíthatjuk át és az utóbbit ammóniával és/vagy ammóniumionokkal való kezelés útján, előnyösen 7 és 10 közötti, főként 8,5 pH-értéken a B komponenssé alakítjuk át, amelyet azonnal vagy a szükséges ionerősség, illetve egy alkalmas pH-érték beállítása után a második, a reakciókeverékben már jelenlevő komponenssel a találmány szerinti két komponensből álló komplexet adja. Szulfit-ionként, illetve biszulfition-forrásként előnyösen alkálifém-szulfitok és/vagy hidrogénszulfitok, előnyösen nátriumszulfit alkalmazható. Ammóniumion-forrásként ammóniumsókat, előnyösen ammóniumhalogenideket, főként ammóniumkloridot alkalmazunk. Egy további eljárás a komplex előállítására abban áll, hogy az egyik komponenst homopolinukleotid alakjában tartalmazó, a másik komponenst azonban monomer nukleozid-di- vagy -trifoszfát alakjában tartalmazó vizes oldatot egy polimerizáló enzimmel hozzuk össze. Az utóbbi esetben is a második komponenst in situ állítjuk elő, és emmelett lényegtelen, hogy a monomert nukleozid-foszfátok például hidrogénhíd-kötésekkel a már kialakult polimer komponensekkel asszociálódva vannak vagy nincsenek. Mivel a gerincesek fiziológiai rendszerének pufferkapacitása és sótartalma egy meghatározott pH-értéket, valamint egy meghatározott ionerősséget szab meg, így tág határok között nincs döntő jelentősége annak, milyen körülmények között történt A+B komplex előállítása. A hatást általában a fiziológiai feltételek mellett legstabilabb komplex idézi elő. Adott esetben más komplexek is, amelyeket nem fiziológiás körülmények mellett állítottunk elő, csak az állati szervezetben vagy a fiziológiás körülmények mellett tartott sejttenyészetben rendeződnek át a hatásos komplex-szé. A védőhatás gyakran elérhető azáltal is, ha mindkét homopolinukleotidot külön-külön ada-3
