165580. lajstromszámú szabadalom • Eljárás poliriboinozinsav és poliribo- 2-tiocitidilsav származékok és e vegyületek fém és ammóniasóiból álló komplexeinek előállítására

3 165580 4 A találmány szerinti eljárással elsősorban a különösen előnyösnek tartott kétkomponensű komplexek állíthatók elő. A találmány kiterjed továbbá olyan gyógyászati készítmények előállítására, amelyek valamely I általános képletű A komponensből —ahol R1; k és b értéke a fenti-, és valamely II általános képletű B komponensből —ahol m, R2 és n jelentése a fenti — ezek fém- vagy ammóniumsóiból álló kétkomponensű komplexből és adott esetben legalább egy szilárd, folyékony, félfolyékony és/vagy gáz alakú segédanyagból, vivőanyagból állnak. A találmány szerinti eljárással kapott gyógyászati készítmények, azzal jellemezhetők, hogy a készítmény az I általános képletű A és a II általános képletű B komponensből álló komplexnek vagy ilyen komplex fém- vagy ammóniumsójának hatékony dózisát tartalmazza legalább egy szilárd, folyékony, félfolyékony és/vagy gázalakú vivő-, hajtó- vagy adalék-anyag kíséretében. Előnyösek azok a gyógyászati készítmények, amelyek az I általános képletű A komponensből és a II általános képletű B komponensből vagy ezek fém- vagy ammóniumsóiból 0,001— 200 mg-ot tartalmaznak legalább egy szilárd, folyékony, félfolyékony és/vagy gázalakú vivőanyag, hajtóanyag és/vagy adalékanyag kíséretében. Az antirnikrobás és/vagy tumorgátló hatás gerinceseknél úgy váltható ki, hogy az I általános képletű A és a II általános képletű B komponensből, illetve ezek fém- vagy ammóniumsóiból álló kétkomponensű komplexből egy hatékony dózist adunk be. Az I általános képletű A komponensből és a II általános képletű B komponensből, ezek fémvagy ammóniumsóiból, álló kétkomponensű komplexek interferon-indukciós szerként alkalmazhatók. A találmány oltalmi köre kiterjed interferon előállítására, azzal jellemezhető, hogy sejttenyészeteket valamely I általános képletű poliriboinozinsavból és valamely II általános képletű poliribo-2-tiocitidilsavból, ezek fém- vagy ammóniumsóiból álló kétkomponensű komplexekkel kezelünk és ilyen sejttenyészetekből interferont nyerünk ki. A kétkomponensű komplexek olyan aggregátumot jelöl, amely az I általános képletű A és a II általános képletű B komponensből tevődik össze, ennek következtében A + B-vel jellemezhető, mimellett a komplexben különböző moláris viszonyok lehetnek és a komplex különböző szerkezetben fordulhat elő. A komplex például két molekulaláncból tevődik össze, mindegyik lánc egy-egy homo-polinukleotidból áll, ezek egyformán hosszúak, vagyis azonos számú bázisból épülnek fel. Mivel ezeknél a homopolinukleotidoknál olyan polimerekről van szó, amelyek ismeretes módon egységes molekulasúllyal nem rendelkeznek, vagyis bázisszámuk és ezzel szénlánchosszuk változik, így más aggregátumok is előfordulhatnak. Emelett a komplementer bázisok száma egy komplexen belül egyenlőtlen is lehet. Ennek megfelelően például a nem egységes molekulasúly alapján egy A-molekulalánc két vagy több hosszú vagy rövid B-molekulalánccá épülhet össze és a folyamat fordítva is végbemegy. Ilyen eset fordulhat elő akkor is, ha az inozinsav és a 2-tiocitidilsav összkoncentrációja 5 azonos. Olyan szerkezeti felépítés is lehetséges, amely legjobban háromágú molekulalánccal jellemezhető. Az összes esetben a hatékony komplex "sztöchiometriája miatt (amely pillanatnyilag még pontosan nem ismeretes) adott esetben 10 feleslegben jelenlevő homopolinukleotid a komplex mellett szabadon is jelen lehet a reakcióoldatban és a homopolinukleotid mellől sok esetben teljesen nem választható el, ez a tény azonban ennek hatékonyságát egyáltalában nem befolyá-15 soha. A találmány szerinti eljárás egy fontos jellemvonása, hogy olyan anyagok képződését -különösen interferonok képződését — indukálja, amelyek a vírus szaporodást gerinceseknél, illetve 20 gerinces állatok sejttenyészeteiben gátolják. Az interferon képződés indukcióját az alábbi irodalmi referátumok világítják meg: Perspect. Virol 7, 197 (1971) (Chem. Abstract 25 75, 62101 r): Ger. Offen. 1963998 (Chem. Abs. 74, 98072 a). Az interferonok, vagy más kifejezésekkel „vírusgátló faktorok" és „vírusgátló anyagok" -at a szakirodalom részletesen tárgyalja és főként abban 30 áll jelentőségűk, hogy mindezidáig az egyetlen ismert széles spektrumú vírusellenes szereknek felelnek meg. A mai ismereteink szerint az interferonokat sejtszármazású, különböző molekulasúlyú proteinként határozzák meg. A vírus 35 szaporodást az interferonok egy intracelluláris (sejten belüli) mechanizmussal gátolják, amely mechanizmus működéséhez ribonukleinsavat és fehérjeszintézist igényel. Az interferonok fajspecifikusak, vagyis azonos (vagy nagyon közel-40 álló) állatfaj sejtjeiben hatnak, amelyből tulajdonképpen származnak. Ugyanakkor az interferonok vírusokra nem specifikusak, vagyis különböző egymással nem rokon vírusfajtákra is hatásosak. Az interferonoknak nincs közvetlen vírus inaktí-45 váló hatásuk. Mint proteinek tripszin segítségével lebonthatók, tehát hatástalanná tehetők. A gerinces állatok védelme, illetve kezelése vírusfertőzések ellen úgy oldható meg, hogy 50 A+B-t vagy ennek fém- vagy ammóniumsóját közvetlenül beajuk például szájon át, így kapszula alakjában, vagy steril oldatban (i.V., i.m. vagy s. c.) injekció alakjában vagy a kezelést cseppek, kenőcsök, krém, vagy spray formában helyileg 55 végezzük. Az interferon-képződést azonban A + B segítségével egy sejttenyészetben, előnyösen a kezelendő gerinces állatfajta sejttenyészetében indukálhatjuk és az ilyen sejttenyészetből kinyert interferonokat, adott esetben tisztítás után, gyó-60 gyászati célra adagoljuk. A + B, illetve ennek fém- vagy ammóniumsóinak adagolásával védelem hozható létre például baktériumok vagy protozoák okozta fertőzések ellen. Feltételezhető, hogy a szervezetnek fertőzések 65 elleni nem specifikus védekező erői növekednek. 2