164682. lajstromszámú szabadalom • Eljárás szubsztituált benzimidazllilalkil-szulfidok és szulfonok előállítására

3 164682 4 Meg kell jegyezni, hogy a kiindulási o-feniléndiamin nem tartalmaz szükségszerűen R szubsztituenst. Az R szubsztituens a II általános képletű kiindulási vegyületbe ismert módszerekkel vihető be. 5 Az I általános képletű vegyületek szervetlen és szerves savakkal fiziológiailag elviselhető savaddiciós sókat alkotnak. Ezek a savaddiciós sók gyakran hasznos lehetőséget adnak a termékeknek a reakciókeverékből való elválasztására oly módon, 10 hogy a sót olyan közegben képezzük, amelyben az oldhatatlan. A szabad bázist azután semlegesítéssel, például egy bázis, mint a nátriumhidroxid, hozzáadásával szabadíthatjuk fel. A szabad bázisból és a megfelelő szervetlen vagy szerves savból 15 azután bármilyen más só képezhető. Jellemző példák a sókra a hidrogénhalogenidek, különösen előnyösek a hidrokloridok és hidrobromidok, továbbá a szulfátok, nitrátok, foszfátok, oxalátok, tartarátok, maleátok, fumarátok, citrátok, szűkei- 20 nátok, metánszulfonátok, benzolszulfonátok és toluolszulfonátok. A találmány szerinti készült benzimidazolilalkilszulfidok és -szulfonok féreghajtó hatásúak, és hatásosak bélférgesség kezelésére és/vagy megelőzé- 25 sere. A bélférgesség egy parazita által okozott betegség, és háziállatoknál, például sertéseknél, lovaknál, szarvasmarháknál, juhoknál és kecskéknél széleskörű és gyakran súlyos fertőzések alakjában mutatkozik. A háziállatok kezeléséhez a vegyüle- 30 tekét nem mérgező, ehető hordozóval keverhetjük össze egy takarmánykiegészítő készítésére. Azt azután kívánt koncentrációban az állati takarmányba keverjük, vagy beadjuk egységnyi adagokban, nagyobb háziállatok esetében nagy lab- 35 dacsok formájában vagy folyékony alakban. Más módszer szerint a féreghajtószer vízben oldható só vagy diszpergálható nedvesíthető por alakjában az állatok ivóvízéhez adható. 40 A bélféregfertőzés kezelésében az előnyös adag nagy mértékben függ az alkalmazott adott szulfonilbenzimidazolilalkil-szulfidtól vagy -szulfontól, a fertőzés súlyosságától és a kezelendő állat fajától. Általánosságban a benzimidazolilalkil- 45 szulfidok és -szulfonok féreghajtó hatásúak, ha napi 50—300 mg/kg állati testsúly mennyiségben adjuk be az álatoknak. Előnyös a napi 100-200 mg/kg testsúly adag alkalmazása. A vegyületek egyetlen adagban vagy több részadagra osztva 50 adhatók be. Ha kívánatos, a kezelési időtartam több napra kiterjeszthető, ebben az esetben az optimális napi adag csökkenthető. Ha a vegyületeket elsősorban megelőzőszerként használjuk bélféreg-fertőzés megakadályozására, az előnyös napi 55 adag természetesen kisebb, mint a gyógyító adag, előnyösen 10—70 mg/kg testsúly. A benzimidazolilalkil-szulfidok és -szulfonok az állati takarmányba keverhetők, ez a beadási mód előnyös, ha a vegyületeket megelőzésre használjuk. Ebben az 60 esetben a hatóanyagokat olyan koncentrációban keverjük be a táplálékba, hogy az állat naponként testsúlykilogrammonként 10-TKI mg szulfonilbenzimidazolilalkil-szulfidot vagy -szulfont fogyasszon. 65 A benzimidazolilalkil-szulfidok és -szulfonok beadásának módja nem lényeges, és a fertőzött állatok vagy élősködőfertőzésre érzékeny állatok kezelésére használt vagy rendelkezésre álló bármely módszer megfelelő. Ha ezeket az anyagokat a fennálló fertőzés terápiás kezelésére használjuk, akkor célszerűen egységadagok formájában, kapszulában vagy labdacsban, tablettában vagy folyékony alakban adjuk be. Meg kell jegyezni, hogy mindezek a módszerek szájon keresztüli beadással járnak, minthogy ez a leghatásosabb módszer a féreggel fertőzött gyomor vagy béltraktus kezelésére. Ha a benzimidazolilalkil-szulfidokat vagy -szulfonokat egységadagok formájában alkalmazzuk, általában a kívánt mennyiségű féreghajtót gyógyszerészetiig elviselhető hordozó anyaggal összekeverve kapszulákban, labdacsokban vagy folyadékban adjuk be. Ezeket úgy készítjük, hogy az aktív hatóanyagot megfelelő finoman elosztott hígítószerrel, szuszpendálószerrel, töltőanyaggal, szétesést elősegítő szerrel és/vagy kötőanyaggal, például keményítővel, laktózzal, talkummal, magnéziumsztearáttal, növényi mézgákkal stb. bensőségesen és egyenletesen összekerverjük. Ezek az egységadagok az összes súlyt és a féreghajtószer tartalmat tekintve széles határok között változhatnak, különféle tényezőktől, például a kezelendő állat fajától, a kívánt adagszinttől és az élősdifertőzés súlyosságától és típusától függően. Nagyobb állatoknál, például juhoknál, sertéseknél vagy szarvasmarháknál 15 g-ig terjedő súlyú nagy labdacsok használhatók, de előnyös 2—10 g súlyú és 1— 5 g féreghajtószert tartalmazó nagy labdacsok alkalmazása. Ezek a nagy labdacsok, valamint a kisebb méretű tabletták kötőanyagokat és csúsztatóanyagokat tartalmaznak, és ismert módszerekkel készíthetők. Kapszulák egyszerűen készíthetők oly módon, hogy a hatóanyagot hígítószerrel, például keményítővel vagy laktózzal összekerverjük, és kapszulákba töltjük. A fertőzött állatoknak folyékony gyógyszerrel való kezeléséhez a benzimidazolilalkil-szulfidokat vagy -szulfonokat szuszpendálószerrel, például bentonittal keverjük, és a szilárd terméket közvetlenül a beadás előtt vízbe tesszük. A találmány szerinti előnyös állati gyógyszerek 5-50 s% szulfonilbenzimidazol vegyületet tartalmaznak. A benzimidazolilalkil-szulfidok vagy -szulfonok az állati takarmány egyik komponenseként is beadhatók, vagy az ivóvízben oldhatók vagy szuszpendálhatók. A találmány szerint új takarmánykiegészítő készítmények készíthetők. Ezek féreghajtó anyagként I általános képletű vegyületeket tartalmaznak. Ezek a készítmények a benzimidazolilalkil-szulfidokat vagy -szulfonokat olyan iners hordozószerrel vagy hígítószerrel bensőségesen diszpergálva vagy keverve tartalmazzák, amely a benzimidazolilalkil-szulfiddal vagy -szulfonnal nem reagál, és az állatoknak biztonsággal beadható. A hordozószer vagy hígítószer olyan anyag, amelyet az állati takarmány tartalmaz vagy tartalmazhat. 2