164419. lajstromszámú szabadalom • Eljárás gipszlapok folyamatos előállítására

164419 3 4 adódnak — kerültek javaslatba a szárításos eljárások. Ezeket a szárításos eljárásokat eredetileg azbesztcementlapok előállítására fejlesztették ki. Itt azonban teljesen más adottságokról van szó, mint a levegőn kötő gipsz alkalmazása esetében. A hidraulikus kötőanyag, a cement, azbesztszálakkal jól összekeverhető és attól nem válik el. Ezenkívül a cement jobban nedvesedik, és a formázás és benedvesítés után csak hosszú idő múlva köt meg. E szárításos eljárásnak a gipszlapok előállításának területére való átvitelekor a gipszet kiszárítva juttatjuk be a formába, majd a kötéshez szolgáló vizet rápermetezzük, az így kialakított idomdarabot pedig végül sajtolási műveletnek vetjük alá. Ezen szárításos eljárásnak az .az előnye, hogy a kiszárított gipszhez adalékanyagok, így fahulladékok, — amelyek maguk is tartalmazhatnak a kötéshez szükséges vizet, — továbbá töltőanyagok, így például homok vagy salak, könynyűszerrel hozzákeverhetők. Ezzel a módszerrel azonban csupán aránylag vékony vagy réteges idomtesteket lehet előállítani, mivel a felületre felhordott víz nem elegendő ahhoz, hogy kellő gyorsasággal az idomdarab belsejéig behatolhasson. Az a gondolat egyébként, hogy a kiszárított és a formába belehulló gipszet a bejuttatás alatt nedvesítsék, a folyamatos gyártástechnológia számára az előbbiekben vázolt nehézségeket nem csökkenti, mivel a gipsznek és az adalékanyagoknak egymástól való szétválását eredményezi, és a végleges kiformázást megnehezíti. Annak érdekében, hogy valóban folyamatosan előállítható és eléggé nagy szilárdságú gipszlapokat lehessen nyerni, jutottak el a gipszkarton lapok gondolatához. Ezeket a lapokat folyamatosan elő lehet állítani valamilyen végtelenített kartonszalag segítségével, amelynek élei fölfelé irányulóan peremezve vannak. A kartonszalagra kerül rá a gipszpép, amelyet a kartonformában szétterítenek, majd az egészet egy másik kartonpályával befedik. Az így előállított idomdarab simítóhengerpáron fut keresztül, a gipszpép megszilárdulása után pedig a kívánt nagyságú darabokra szabdalható és kiszárítható. Az ilyen lapok szilárdságát az aránylag költséges speciális karton határozza meg. Ez a karton rendkívül érzékeny a nedvességre, melynek hatására a már -megmunkált lapok könnyen megvetemedhetnek. Ezen túlmenően a gipszmag csekély szilárdsága megnehezíti a lapok beépítését is azért, mert különösen annak élei sérülésre rendkívül érzékenyek. A gipszmag szilárdságának növelése érdekében történtek kísérletek szálas anyagoknak, különösen cellulóztartalmú szálaknak a gipszpéphez való hozzákeverésére. Avégett, hogy a nagy vízfölösleg-mennyiséget és ezáltal az idomtestek magjában kialakuló nagymértékű pórusképződést el lehessen kerülni, a gipszpépben levő szálasanyag mennyiségét maximálisan 2—3%-ra kell 'beállítani. E megoldásnál a gipszkarton lapok továbbfeldolgozásakor újabb nehézségek adódnak, mivel ezek a vakolás megtartásához csupán igen csekély 5 tapadóképességgel rendelkeznek, és így föltekerése érdekében költséges gépi beruházásokat igényel. Ezen túlmenően az inhomogén lapok létrejöttének, valamint a föltekercselt lapok rétegszétválásának veszélye tökéletesen soha-10 sem zárható ki. Az egyes fátylakban lejátszódó különböző módon végbemenő kötési folyamat emellett a végtermék torzulását is eredményezheti. Az építőiparnak a racionalizálás, különösen 15 pedig az előregyártás irányában való fejlődésének követelményeiből adódik a találmányi gondolat alapját képező feladat, ami abban rejlik, hogy idomtesteket, illetve nagyfelületű, olcsó, jó megmumkálhatóságú és az eddig is-20 merteknél előnyösebb mechanikai tulajdonságokkal bíró építőlapokat lehessen gazdaságos és folyamatos technológiával létrehozni, amely technológia lehetővé teszi, hogy a levegőn kötő gipszhez adott esetben adalékanyagokat, terje-25 delmes, filoesedő és így erősítő hatású szálas anyagokat lehessen nagy részarányban és homogén módon hozzákeverni, amellett pedig a gipszhez csak annyi vizet kelljen adagolni, amennyi annak egyenletes megkötéséihez feltét-30 lenül szükséges. A kitűzött célnak megfelelően a találmányunk szerinti eljárást idomtestek előállítására az jellemzi, hogy a száraz anyagnak a tároló bunkerből egy — a formázószalag előtt elhe-35 lyezkedő — előformázó szalagra való kihordását, adagolását és szétterítését oly módon végezzük, hogy kétrétegű, a végleges lap alakjával rendelkező laza anyagpályát hozunk létre, amelyet szálágyazatból, valamint e szálágyazat 40 fölé vagy alá terített gipszrétegből alakítunk ki, továbbá, hogy az anyagpálya két rétegét ezután az anyagpálya formájának kialakulása közben függőlegesen összekeverjük, és az összekevert anyagpályának az előformázó szalagról a formázó szalagra való átvitele során, vagy azt követően pedig a kötéshez szükséges vizet hozzáadagoljuk, majd a megnedvesített anyagpályát a formázó aljazat irányában működő erőhatással összetömörítjük. A szálasanyag részaránya a gipszre vonatkoztatva tetszőleges lehet, és azon tulajdonságok szerint, amelyekkel a kész terméknek rendelkeznie kell, 1:2 és 25% közötti intervallum-55 ban mozoghat. A szálágyazat, valamint a gipsz egymástól szétválasztott kialakításának, —amelynél az előformázó szalagos történik a végleges alak elnyerése —, az az előnye, hogy a térf ogatsúlyuk-60 ban nagymértékben eltérő anyagokban az ezt követő függőleges keverés esetén az anyagok részarányának megváltozása nem következik be. Az egyes laza szálakat a gipsz kifogástalanul körülveszi, a gipsz nem csomósodik kevés 65 kötőanyagot tartalmazó fészkekké össze, és 2