160710. lajstromszámú szabadalom • Eljárás a nyálka viszkozítását az élő szervezetben a fiziológiailag legkedvezőbb értékre beállító enzimkészítmény előállítására

160710 magát is. E rétegnek védőhatása mellett könynyen átjárhatónak kell lenni a tápanyag megemésztésekor keletkezett kis molekulasúlyú anyagok részére, hogy azok áthatolva a bélfalon bejuthassanak a vérkeringésbe. • Ha ez a védőréteg túl viszkózus, akikor akadályozhatja a megemésztett tápanyagok bejutását a vérkeringésbe; ha nem elég viszkózus, akkor nem tudja eléggé megvédeni a bélnyálkahártyát. Érthető, hogy e két ellentétes követelményt legkedvezőbben (kielégítő optimális nyalka-viszkozitás ritkán áll be. A találmány tárgya a következő meglepő, előre nem várható tapasztalatokon alapszik; Lehetséges fermentációs úton, ipari módszerekkel előállítani olyan fehérjebontó enzimeket, melyek a bél nyálkahártyájára rávive a nyálkát optimális viszkozitásra állítják be. Az enzimek adagolása szájon át történik, tehát etetés és/ /vagy itatás útján. Az enzimek adagolásával a kívánt mértékben és egy meghatározott időre lecsökkenthető a bélnyálka viszkozitása és ennek következtében szelektíven megjavul a megemésztet tápanyagok felszívódási sebessége. Ugyanilyen hatás érhető el gyógyszerek szájon át való adagolása esetén is; e hatás az enzim adagolással egyidejűleg vagy közvetlenül utána érvényesül. Eddig is előállítottak már különféle, ember- vagy állat gyógyászati célokra szánt proteolitikus enzimkészítményeket, még az alább ismertetendő eljárásunkban alkalmazásra kerülő Streptomyces fradiae és egyéb törzsekkel nyilván közeli rokonságban álló Streptomyces fradiae kultúrákkal végzett fermentáció útján is, azonban ezek egyike sem alkalmas a találmány célkitűzését képező feladat megoldására. így készültek már proteolitikus enzimeket tartalmazó embergyógyászati készítmények gyulladásgátlószerekként, továbbá az 1190 658 sz. francia szabadalmi leírás egy oly eljárást ismertet, amely szerint egy Streptomyces fradiae kultúrával keratin tartalmú táptalajon végzett fermentáció útján egy, a keratinos anyagok lebontására képes keratkiáz-enzimet termelnek és különítenek el a fermentációs termékből. Az 1133 579 sz. brit szabadalmi leírásban japán szerzők ugyancsak egy Streptomyces fradiae törzs (ATCC 3535) burgonyakeményítőt, szójalisztet, kukoricalekvárt, glicerint, élesztőt és szervetlen sókat tartalmazó táptalajon lefolytatott fermentációján alapuló eljárást ismertetnek, amelynek során ammóniumszulfáttal és aoetonnal végzett frakcionált lecsapás és kromatográfiás elválasztás útján két különböző enzim-frakciót nyernek ki; ezek között öt proteolitikus enzim is található, amelyek a tripszmhez hasonló hatásúak, de a termékeik vizsgálatát végző Mohara és mtsai [Arch. Biocheni. te 18 20 25 .",0 35 40 45 50 ~ 55 Biophys, 1968, 126, 971; Chem. Abstr. 69, 1S3 224e, (1968)] szerint valamennyi így nyert enzim érzékeny a tripszingátló enzimekkel szemben és így in vivo nem hatnak a bélnyálkahártyák váladékára. 60 Szovjet szerzők [I. V. Petrova és mtsai, Prikl. Biofcim. Mikrobiol. 4, 286 (1968)] egy Actinomyces fradiae törzs fermentációja, majd ammóniumszulfáttal történő lecsapás és Sephadex gyantán megkötés útján egy keratolitikus és elasztolitikus hatású enzimet különítettek el, amely a már említett 1190 658 sz. francia szabadalmi leírásban ismertetett keratináz enzimmel áll közeli rokonságban. Az ismertetett termékek egyike sem alkalmazható a jelen találmány szerinti célokra, minthogy a tripszingátló enzimekkel szembeni érzékenységük folytán a bélcsatornában egyáltalán nem hatnak; emellett az idézett szabadalmi leírásokban eljárások körülményes voltuk miatt sem jöhetnének tekintetbe ilyen termékek ipari méretű racionális előállítására. A találmány alapvető célkitűzésének magvalósítását éppen az az új felismerésünk tette lehetővé, hogy megfelelően megválasztott mikroorganizmusok, elsősorban Streptomyces-törzsek alkalmazásával és ezek erre alkalmas tápközegben való fermentációja útján oly in vivo is hatásos proteolitikus enzimek termelhetők, amelyek nem érzékenyek a tripszingátló enzimek inaktíváló hatásával szemben. Csakis az ilyen enzimek lehetnek képesek arra, hogy in vivo csökkentsék a nyálkahártyák, elsősorban a bélnyálkahártyák által termelt nyálka viszkozitását a nyalkákban jelenlevő mukoproteinek részleges lebontása útján. E cél megfelelő mértékű eléréséhez — ugyancsak új felismerésünk értelmében — szükség van azonban arra is, hogy az előállított enzimkészítmény aktivitása szűk határok között szabályozható legyen; alább ismertetendő eljárásunk ezt a feladatot is megoldja és így lehetővé teszi egy gyógyászati célokra is kiválóan alkalmazható, az eddig ismert készítményekkel el nem érhető hatású nyálkaviszkozitás-csökkentő enzimfcészítmény előállítását. Történtek már ilyen irányú kísérletek ismert fehérjebontó enzimek adagolásával, minden siker nélkül, mert a fehérjebontó enzimek hatására a bélnyálka viszkozitása vagy alig változott, vagy túl erősen megváltozott. Kis viszkozitás-változás esetén a bélfalon át való felszívódás sebessége nem változik. Ha az enzimek hatása túl erős volt, akkor ez, mint minden túl erős külső inger, a bélnyálkát termelő mirigyeket erősebb elválasztásra ingerli és a nyálkát termelő mirigyek újbóli feltöltődése is felgyorsul. A nemkívánatos, túl erős bélnyálka kiválasztódás jól megfigyelhető szabad szemmel is felboncolt állatok bélfalának vizsgálatánál enzimes ingerlés után. A külső ingerre való reakcióként bekövetkező túl erős nyálkakiválasztás hasonló ahhoz, mint mikor egy túl erős mosószerrel való hajmosás után megerősödik a fejbőr korpásodása. Olyan fehérjebontó enzimek létezése, melyek a bélnyálka viszkozitását a legkedvezőbb értékre állítják be, teihát lényegesen csökkentik a