160456. lajstromszámú szabadalom • Eljárás neoaaamicin tartalmú vizes oldatok hatóanyagának dúsítására egy harmadik fázist létrehozó extrakcióval, valamint gyógyászati tisztaságú neomicinsók előállítására

160456 3 4 íLeadh és társai l[J. Am. Chem. Soc. 73, 3797— 2800 (1951)] a r^hidroxiazobenzol^p'-szulfonsavsót elkészítették tisztított neomidnszulfátból, majd visszaalakították trietilaminszulfát segítségével. Ugyanezek a szerzők (fermentléből is izoláltak (209 698 sz. ausztriai szabadalmi leírás) neomicinsziúfátot a p-Mdroxiazabeinzol-p'-szulfonátján Ikerestztül, de icsak 15%TOS hozamot értek el. Előállították a neomycin pilkrátját és reineckátját is, de ;a hozamok nem voltak biztatóak, a 25—30°/<r-ot sem. érték el. Ha az említett sók elbontásával járó veszteségeket is tekintetbe vesszük, akkor nyilvánvaló, hogy a .kristályos nieomicin származékokon át történő izolálási és tisztítási módok nem jöhetnek számításiba pl. a neomácinsziulfát előállítására. Az ausztrál szabadalmi leírás e módszerek hibájául azt rója fel, hogy 'bonyolult organikus savakat alkalmaznak. A neooxűcintamtalmú szűrt fermentlevek a vizes oldatok ipari feldolgozásában főleg a szilárd fázisú ioncserélő módszerek terjedtek el. Ennek során a megsavanyított, derített és szűrt fermentléből, vagy a neomicin fvizes oldatából a hatóanyagot kationcserélő gyantákon kötik meg, ahonnan a gyanta kapacitásának kimerítése után eluálják. A kereskedelemben sokféle kationcserélő gyanta típus fordul elő. Ezek között a funkciós csoportok és a duzzadóképesség szerint szoktak különbséget tenni. A nagy molekulasúlyú kationok mint a neomicin is, szelektívebben köthetők meg nagy duzzadóképességgel rendelkező gyantákon, a térigényük miatt. A kationcserélő gyantát savciklusban vagy sócikluslban lehet felhasználni, az eluálás módját pedig az alkalmazott forrna határozza meg. Az ionoserélő eljárások hibája az, hogy ha a szűrt fermentiere alkalmazzák azokat, akkor a neomicinhez hasonló kémiai tulajdonságú anyagok, vagy más báziíkus funkciós csoportot tartalmazó anyagok, mint kationok szintén megkötődnek a 'gyantán. A hasznos gyamtafcapacitás csökken és ezek a kísérő szennyezések részben vagy egészben újra oldatba kerülnek az eluálás után a hatóanyaggal együtt. Ilyen neomdcintartalmú vizes oldatokból sem liofilizálással, sem oldószeres kicsapással nem lehet tiszta terméket kapni. [Majumdar, M. K.: Majumdar S. K.: Quantitative determination of the components of neomycin by paper chromatography. Anal. Ohem. 39, 151—(153 {1967)]. A 2667 441 sz. amerikai szabadalmi leírásban a neomicin 'kivonására a szűrt fermentléből az „Amlberlite-IRCHSO" fcarboxil típusú fcationeserélő 'gyantát használják. A hatóanyag eluálására hígított anamónia oldatot, az eluátum tisztítására „Arnlberiite XE—75" erősen ibázikus ioncserélő gyantát alkalmaznak. A terméket a vizes oldatból a semlegesítés után liofilizálással nyerik ki. A termelés a funkciónként szedett eluátumok elemzési eredményei alapján 87—100%, de a kinyert termék 'gyógyászati célra nem alkalmas, mivel szennyezett, főleg idegen kationokkal. A különféle típusú kationcserélő gyanták meghatározott sorrendiben való alkalmazásával a bázikus aminoeukor származék antibiotikumokat a 2109 698 sz. ausztrál' szabadalmi leírás alapján nagy miértekben meg lehet tisztítani a szennyezésektől. A leírás szerint a gyanta kapacitásának kihasználása a neomi'cinre vonatkoztatva csak 15—^50%-os. A leíriáis szerinti eljárás hibája még az is, hogy a feleslegben alkalmazott szulfát-ionokat báriumszulfát formájában távolítják el, és ezáltal báriummal szenynyezi a terméket, ami ismert toxicitása miatt nem kívánatos a gyógyászati célra szánt termékekben. A 3 005 815 sz. amerikai szabadalmi leírás szerint a neomicint só ciklusú „Duolite C—25" nagy pórusú szulfcmsav típusú kationcserélő gyantán kötik meg a szűrt táptalajból vagy „Aimberlite XE-98" anioncserélő gyanta hasznán ammónia oldattal végzik. A neomicin tartalmú eluátum színtelenítésére iaz erősen bázikus „Amberlite Xe-i98" ionoserélő gyanta használatát írja elő. Ezzel szemben saját tapasztalataink szerint az anioncserélő gyanták színtelenítő hatása csak néhány ciklus váltáson keresztül érvényesül. A 150474 sz. magyar szabadalmi leírás csak az ioncserén alapuló neomicin kinyerési módoknak egy másik változatát írja le. Az antibiotikum tartalmú szűrt fermentlevek és egyéb vizes oldatok hatóanyag tartalmát extrakciós módszerekkel is lehet töményíteni. ezeknek az eljárásoknak előnye az ioncserélő metodikával szemben, hogy egyszerűbb az üzemi megvalósítása, s a hatóanyag jóval nagyobb mértékű töményedését teszi lehetővé. Az extra'kció és reextrakció végrehajtása után nem ritkaság a harminc-negyvenszeres koncentráció növekedés a reextrahált lé hatóanyagtartalmában, ami ugyanilyen mértékű térfogat-redukciót is jelent. Az extrakciós eljárás alkalmazása az antibiotikumok kinyerésére klasszikus módszernek számít, mert gyoris, könnyen irányítható, és általában megfelelő 'kitermelést biztosít. Kellő hatásfokú extrákéi ónak az a feltétele, hogy a kérdéses antibiotikumnak valamely pH intervafllumban megfelelő megoszlási hányadosa legyen. Ha a folyadék-folyadék extrakeióval feldolgozandó anyag a szokásos üzemi léptékben gazdaságosain alkalmazható vízzel nem elegyedő oldószerek egyikében sem oldódik megfelelő mértékben, akkor a kellő hatásfokú extrakció elérésié 'Céljából segédanyagot i(pl. komplexképzőt) lehet alkalmazni, amely lehetővé teszi az anyag átoldását az organikus fázisba. A 2 698 821 sz. amerikai szabadalmi leírás segédanyagként alfcil-tbenzol- vagy alkil-naftalin.-szuüfonsavakat alkalmaz az extrakei óhoz, pH 3—i5-<ön n-lbutanolois oldatban. A reextrakciót 0,4—1,0 pH-n végzi. Hibája az eljárásnak, hogy 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 -«}