159864. lajstromszámú szabadalom • Eljárás kétkomponensű, nagy ellenállóképességű korrozióvédő bevonóanyagok előállítására

MAGTAR NÉPKÖZTÁRSASÁG ORSZÁGOS TALÁLMÁNYI HIVATAL SZABADALMI LEÍRÁS SZOLGÁLATI TALÁLMÁNY Bejelentés napja: 1969. III. 28. (DA—255) Közzététel napja: 1971. VIE. 08. Megjelent: 1972. XI. 30. 159864 Nemzetközi osztályozás: C 09 d 5/08; C 09 d 5/16; C 09 k 3/12 .*•;• j,jM I'M»MI % Feltalálók: Dárdai Zoltán oki. vegyész, 315%, Ivánfi Jenő oki. vegyész, 30%, Angyal Ferenc oki. vegyész, 25%, Kókai Lászlóné vegyésztechnikus, 10%, Tiszaszederkény Tulajdonos: Tiszai Vegyi Kombinát, Tiszaszederkény Eljárás kétkomponensű, nagy ellenállóképességű korrózióvédő bevonóanyagok előállítására 1 A festékgyártók és felhasználók közös törekvése vastag bevonatok előállítása, különösen a fokozott korróziónak kitett tárgyak felületén. Vastag bevonatok alkalmazásával egyrészt a felhordott rétegek számát — ezáltal a felhordás átfutási idejét és költségét — lehet csökkenteni, másrészt a rétegvastagság növelésével a korrózióvédő hatás fokozható. A vastag bevonatok főbb előnyei: a pórusmentesség, az egységesség és a mechanikai, valamint a kémiai igénybevétellel szembeni nagyobb ellenállóképesség. Vastag bevonatként korrózióvédelem céljára olcsósága, jó oldhatósága és előnyös vízállósága miatt hosszú időn át kátrányt alkalmaztak. Az egy készített bevonat nagy hátránya a nem megfelelő kikeményedés, továbbá az, hogy idővel rideggé válik, valamint szerves oldószer behatására nagyon érzékeny. E hibák részleges kiküszöbölésére elterjedt a kátrány és epoxigyanta alkalmazása a bevonóanyagokban. Az így készült bevonatok további lényeges hátránya, hogy küllemük esztétikailag kifogásolható, szerves oldószerek és víz hatására krétásodnak és viszonylag költségesek. Szulfoklórozott polietilénből és epoxigyantából jó küllemű és stabilitású bevonat készíthető. E megoldás hátránya, hogy a bevonat csak kis rétegvastagságban (20, 25 mikron) hordható fel, s így kellő ellenállóképességű bevonat csak több 10 15 20 25 30 réteg felvitelével, igen költségesen készíthető. A felhordás átfutási idejét és ezáltal költségeit növeli az is, hogy a bevonat csak lassan (8—10 nap alatt) keményedik át. Kutatásaink során, az előbbiekben ismertetett hátrányok kiküszöbölésére törekedve, arra a meglepő ífielismiarésire jutottunk, hogy polivinilkloridból és epoxigyantából, térhálósító- és adalékanyagok, valamint szerves oldószerek hozzáadásával olyan kétkomponensű bevonóanyag állítható elő, amely a megvédendő felületre ismert módszereikkel felviivie jól iszáíadió niagy rétegvastagságú, nagy, ellenállólképetsiségű korrózióvédő bevonatot aid. Találmányaink alapvető felismerése a polivinilklorid festékipari alkalmazhatóságának megoldása. Az irodalom szerint a polivinilklorid festék- és lakkipari alkalmazhatósága rossz oldhatósága miatt igen csekély (Lakk- és festékipari zsebkönyv, Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1962. 161. oldal). Korábban a polivinilkloridot bevonatok készítésére csak diszpergálva, organoszol és plasztiszol formájában alkalmazták (Paint and Varnish Production 53. 59—62 (196,3); Deutsche Farbenzeitschrift 14, 229—233 (I960); 82i0,145 ez. brit szabadalom). Mindezideig az irodalom polivinilklorid oldott formában való festékipari alkalmazására utalást nem tartalmaz. Néhány sziaibadlalom ímegieimlíti ugyan a polivini]-159864