159844. lajstromszámú szabadalom • Eljárás felületek kezelésére vizes poliuretán- diszperziókkal

159844 halogénalkoholokból dihalogénuretánokat képezve és ezeket ditercier aminokkal reagáltatva. Vagy fordítva, 2 izocianát-csoportot tartalmazó vegyületekből és tercier aminoalkoholokból ditercier diaminouretánokat állíthatunk elő, 5 mélyeket azután reakcióképes dihalogén-vegyületekkel reagáltathatunk. Magától értetődik, hogy a kationos poliuretán-masszát előállíthatjuk egy kationos, sószerű kiindulási anyagból, esetleg egy kvaternerezett bázisos poliéterből ÍO vagy egy kvaterner nitrogént tartalmazó izocianátból is. Ezek az önmagukban ismert eljárások például az 1184 946, az 1178 586 és az 1 179 363 sz. német közzétételi iratokban és a 653 223, a 658 026 és a 636 799 sz. belga sza- 15 badalmakban vannak leírva. Ugyanott vannak felsorolva a sószerű poliuretánok előállításához felhasználható kiindulási anyagok is. A poliuretán-massza az uretán-csoportokon kívül természetesen tartalmazhat karbamid^cso- 20 portokat is. A végtermék kielégítő tulajdonságainak biztosítása végett a poliuretán-masszának 8—35 súly% uretán- és adott esetben karbamid-csoportot kell tartalmaznia. 25 A kvaterner ammónium-csoport-tartalom a poliuretán-masszában 0,1—1,5%. A kisebb sótartalmú termékek kevésbé használhatók, mivel túlságosan durva diszperziókat vagy túl 30 lágy filmeket képeznek, az 1,5%-nál több kvaterner bázisos nitrogént tartalmazó terméket viszont erősen hidrofil tulajdonságuk miatt alkalmatlanok a felhasználásra. A kémiai összetételtől és az előállítási körülményektől, különösképpen azonban a kvaterner ammónium-csoport-tartalomtól függően vizes kolloid oldatokat vagy diszperziókat kapunk, melyekben a részecskék mérete 50 m/<tól 1000 mw-ig terjed. 4_ A találmány szerinti eljárás szempontjából előnyösek azok a poliuretánok, melyeket nagyobb molekulájú, 500—5000 molekulasúlyú polihidroxilvegyületekből, poliizocianátokból, egy lánchosszabbítószerből, mint N-metil-dietanolaminból és adott esetben további nem bázisos lánchosszabbítószerekből, így dialkoholokból, tituált hidrazinokból állítottunk elő. A túlnyotán^masszáma így bevitt tercier nitrogén 10— mórészt lineáris poliuretán-massza, mely szerves oldószerekben oldható, előnyösen 1—12% N-metil-dietanolamint tartalmaz! A poliuretán-masszába így bevitt tercier natrigén 10— 60%-át egy alkilezőszerrel, mint dimetilszulfáttal, metil-klórmeti-éterrel, dietilszulfáttal, 55 brómetanollal kvatemerezzük, és 30—70%át egy sav, mint sósav, tejsav vagy ecetsav Vizes oldatával semlegesítjük. Bifunkciós és polifunkciós alkilezőszerek használata esetén a tercier nitrogén 5—20%-át általában nem 60 alakítjuk sóvá. Előnyösen alkalmazunk, legalábbis részben bifurikciós vagy trifunkciós alkilezőszereket, így 1,4-dibrómbutánt, p-xililéndikloridot, 1,3- 65 35 45 50 -dimetil-4,6-bis-klörmetil-benzolt, metilén-bisz-brómacetamidot, trimetilolpropán-trisz-klóreoetésztert és 4-nél kisebb pH értékű bifunkciós és trifunkciós . savakat, így foszforsavat, oxálsavat vagy kénsavat, mindig vizes oldat alakjában; ezek a reagensek közvetlenül monofunkciós ill. túlnyomórészt monofunkciós vegyületként reagálnak, és később hálósító hatást fejtenek ki. A diszpergált poliuretának és későbbi hálósításhoz természetesen tartalmazhatnak molekulájukban például metiloléter-csoportokat is. A szerves oldószerektől mentes kolloid oldatok ill. diszperziók például 30 és 65% közötti mennyiségű szilárd anyagot tartalmaznak. Keményítőszerként a melamin szokásos módszerekkel előállítható tri-, tetra-, penta vagy hexametilol-vegyületeit vagy ezek keverékeit használjuk, melyek 3 vagy több, előnyösen átlag 3 vagy 6 mól rövid-szénláncú, egyértékű alifás alkohollal lehetnek éterezve. Az utóbbi célra alkalmas alkohol például az etanol vagy még inkább a metanol. Ezek a termékek töbr bek között kereskedelmi keményítőszerek. Többgyűrűs metamin-foiirnjaldehid-kondenzátumokat is használhatunk, így például a metilén-bisz-melamin metilol-vegyületeit és azok étereit. A keményítőszereket a feldolgozás előtt adjuk hozzá a poliuretán-diszperzióhoz. Mennyisége 100 súlyrész szilárd poliuretánra számítva 25—100, előnyösen 30—55 súlyrész, az említett mennyiségeket száraz anyagra értve. A kereskedelmi keményítőszerek vizes oldatai általában 40—50%-osak, lehetnek azonban nagyobb töménységűek is, vagy szükség szerint hígíthatjuk őket a poliuretán-diszperzióhoz való hozzákeverés előtt. A keményítőszer-oldatok pH-ja legtöbbször 5 és 7 közötti érték. Ha a poliuretán-latexszel kapcsolatban valamilyen rendellenességet tapasztalunk, ezt megszüntethetjük, ha a pH-t 4 és 7 közötti értékre állítjuk be. Gyakran kívánatos, hogy a bőrre vagy műbőrre előbb egy lágyabb alapréteget vigyünk fel, mely például 100 rész poliuretánra számítva 30—40 rész keményítőszert tartalmaz, melyet azután egy például 40—60 rész keményítőszert tartalmazó appreturával fedünk be. A bevonatréteg keményítésének meggyorsítása végett savakat vagy savként reagáló vegyületeket adunk a poliuretán és a keményítőszer keverékéhez. Erre a célra például sósavat, kénsavat, foszforsavat, borkősavat, oxálsavat, citromsavat, tejsavat, szalicilsavat és különösen maleinsavat, ammóniumkloridot vagy diammóniumfoszfátot használunk. Az adalékok mennyisége tág határok között ingadozhat. Legtöbbször a poliuretán és a keményítőszer együttes szárazanyag-mennyiségére számítva 0,5—3%-ot adunk a keverékhez; erős savakból kevesebbet, igen gyenge savakból vagy enyhén savas sókból többet használunk. Ez a 2