157933. lajstromszámú szabadalom • Eljárás káliumhidrogéntartarát és adott esetben élesztőzsír előállítására előnyösen borseprőből

157933 5- 6 generálása mellett megkapjuk a zsírmentes száraz borseprőt. Az élesztőzsír extrakciójának előnyei az alábbiak. Ismeretes, hogy az élesztők bizonyos menynyiségű zsírt, illetve zsíroldható anyagot tartalmaznak. Minthogy ebben a zsírban sok értékes anyag van, az utóbbi időben számos kísérlet történt ipari élesztőkből (pékélesztő, sörélesztő, szulfit lúgélesztő) a zsír üzemi méretű kinyerésére. Gyakorlatilag azonban ilyen eljárások alig valósultak meg, mert az élesztőkből a zsír kinyerése, extrahálása igen nehéz, teljesen fel kell tárni az élesztősejteket ahhoz, hogy a zsír könnyen kiextrahálható legyen. Ehhez pedig igen nagy finomságú őrlés, igen költséges berendezések szükségesek (kolloid malom, vibrátor malom, ultrahangos dezintegrátor), amelyek nagyüzemileg gazdaságosan nem üzemeltethetők. A találmány szerinti eljárás igen nagy előnye, hogy a nagyüzemileg könnyen és olcsón végrehajtható darálás közben (kalapácsos malom) a száraz borseprő kb. 50%-át kitevő élesztősejtek alaposan feltáródnak, mivel a száraz borseprő kb. 20—35% finom kristályos borkövet és kalciumtartarátot tartalmaz, s ezek a kristályok darálás közben alaposan feltépik, feltárják az élesztősejteket, így extrahálással az élesztő zsíros anyagai könnyen és zavartalanul kinyerhetők. A találmány szerinti eljárással extrahált, szárított és darált borseprőből 4—5% zsíros anyagot lehet kinyerni, ami azt jelenti, hogy a borseprőben levő, kb. 50% élesztőre számítva 8— 10% zsíros anyagot. Ezzel szemben ugyanolyan eljárással extrahált, ugyanolyan finomságúra darált szárított, tiszta borélesztőből csak kb. 1,5% zsíros anyagot lehet kinyerni. A találmány szerinti eljárással kinyert zsíros anyag alkalmas további feldolgozásra. Külön előnyt jelent a zsír kiextrahálása a zsírmentes száraz seprő további feldolgozásánál, amikor is könnyebben és gyorsabban végrehajthatók a technológiai műveletek (szűrés, centrifugálás, kicsapás stb.), mert a sok zavart, emulzióképzést okozó, a technológiai műveleteket hátrányosan befolyásoló zsírmentes . anyagok már nincsenek az anyagban. Az extrahálási eljárás bármilyen szerves zsíroldószerrel elvégezhető, célszerű díklórmetán, vagy triklóretilén használata a következő okok miatt: a) nagyobb mennyiségű zsírnyeredéket kapunk (4—5%), szemben az egyéb oldószerek (benzin, pentán stb.) 3—4%-os nyeredékével. A különbség nemcsak mennyiségi, hanem minőségi, azaz a díklórmetán és a diklóretilén olyan anyagokat is oldanak, amelyeket a többi oldószer nem. b) ezen oldószerek alacsonyabb forrpont ja miatt meleg extrakciónál az oldószerlepárlásnál, regenerálásnál alacsonyabb hőfok szükséges, kevesebb a hőszükséglet. c) könnyebb kezelhetőség; ezek az oldószerek nem tűz- és robbanásveszélyesek, nincs szükség költséges biztonsági berendezésekre. A káliumhidrogéntartarátot az alábbi módon állítjuk elő. Kiinduló anyagként szárított borseprőt, előnyösen extrahálással zsímientesített borseprőt, hordóborkövet, kicsapott kalciumtartarátot, vagy egyéb, borkősavtartalmú borászati mellékterméket használunk. Az eljárás elve és lényege.: a kiinduló anyag lúgos, vagy savas feltárása (a borkősav oldatba vitele) után az eljárás szerint az első fázisban 95—98% tisztaságú, technikai minőségű káliumhidrogéntartarát (borkő) keletkezik az eddigi eljárásokban kicsapott, jóval értéktelenebb, kétes összetételű és tisztaságú nem tárolóképes kalciumtartarát helyett. Az eljárás azon alapszik, hogy a káliumhidrogéntarbarát kicsapódásának optimális pH intervalluma: 3,5—4,1 pH-érték között van. Ha az oldatban lényegileg csak H+ és K+ kationok vannak, akkor lúgos feltárás esetén savval, savas feltárás esetén lúggal az oldat pH-értékét 3,5—4,1 intervallumra, célszerűen 3,6—3,7 intervallumra állítva, ezen a ponton a borkősav káliumhidrogéntartarát formájában kicsapódik, illetve csak az oldat térfogatának és hőfokának megfelelő mennyiségű borkő marad oldatban. A lúgos feltáráshoz káliumkarbonátot, "vagy KOH-ot, a savas feltáráshoz kénsavat alkalmazunk. A lúgos feltárásnál a visszasavanyítás kénsavval, savas feltárásnál a visszialúgosítás káliumkarbonáttal, vagy KOH-dal történik. Lúgként azért kell kálium-vegyületeket használni, hogy a K+ ionok jelenléte, túlsúlya az oldatban biztosítva legyen, illetve, hogy az oldatba ne vigyünk más, a kicsapódást zavaró fémionokat. Savként pedig azért kell kénsavat használni, hogy a kiinduló anyagban levő kalciumtartarát oldásakor a felszabaduló Ca++ ion szulfát formájában kicsapódjék és ne maradjon oldatban. Bár mind a lúgos, mind a savas feltárásból kiindulva, azonos értékű terméket kapunk, célszerűbb a lúgos feltárást elvégezni, mivel így az egész folyamat (közben a pH-érték kb. 9-tői 3,5-ig változik, nincs szükség tehát költséges saválló berendezésekre.•;, A lúgos feltárást úgy végezzük, hogy, a borkősavtartalmú kiinduló anyaghoz (szilárd száraz anyag) tényleges borkősavtartalma szerinti mennyiségű szilárd káliumkarbonátot, vagy KOH-ot adunk (a tényleges borkősavtartalom egyenértéksúlya 1—2-szaresének, célszerűen másfélszeresének megfelelő mennyiségben), majd az eljárás közben képződő káliumszulfát oldékonyságánák megfelelő mennyiségű vízzel keverő tartályban alaposan elkeverjük a kiinduló anyagot, utána néhány órát állni hagyjuk. Ezután dekantálás és szűrés következik szűrőpréssel, szűrőcentrifugával stb. A szűredék tar-r 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 3