156343. lajstromszámú szabadalom • Villamos kontaktor szerkezet

156343 iránybeli tengelyére és mozgásuk folyamán a kikapcsolt és bekapcsolt helyzetnek megfelelően a középállástól mindkét irányban kb. azonos szöggel térnek el. Így a karokat a mozgóérintkező hordozó taggal összekötő csap és ezzel együtt a mozgóérintkező hordozó tag végpontja viszonylag nagy köríven mozog és elérhető, hogy működéskor a mozgóérintkező hordozó tag az egyenesvonalú mozgástól csak kis mértékben térjen el. Ennél a rendszernél az érintkezőhordozó tag és a működtetőmágnes sebességének a kará-ttétel által meghatározott aránya a kapcsolási mozgás folyamán gyakorlatilag állandó, azaz a mozgó érintkezők a mágnes sebességváltozásait lekicsinyítve követik. A megoldás hátránya egyrészt, hogy a mozgóérintkező tag a működés folyamán, ha kis mértékben is, de oldalirányban elmozdul, ami kedvezőtlenebb kopási viszonyokat és a kettősmegszakítású érintkezők nem egyszerre való kapcsolását vonja maga után. Másrészt a működtetőmágnes sebessége a bekapcsolás folyamán a légrés csökkenésével növekszik és ezzel növekszik az érintkezők bekapcsolási, ill. felütközési sebessége. A sebességnövekedés még nagyobb lesz, amikor az érintkezők a használat alatt fogynak. A fogyás következtében az érintkezők későbbi időpontban érintkeznek, amikor a mágnes sebessége még jobban megnövekedett, így az érintkezők felütközési sebessége és ezzel a prellezés annál nagyobb, minél jobban elhasználódtak az érintkezők. Ez a jelenség az érintkező élettartam fokozott mértékű csökkenésére vezet. Egy másik ismert megoldásnál a forgatókart a •működtetőmágnes tengely körül elforduló horgonya képezi, amelynek mozgását az egyenesbe vezetett érintkezőhordozó tagra a kettő közé illesztett, de azokkal kényszerkapcsolatban nem levő menesztőbetét viszi át. A karrendszer forgattyús hajtóműhöz hasonlítható, ahol (a forgattyúkamak a mozgatókar, — aszóbanforgó esetben maga a .mágneshorgony — a hajtórúdnak pedig a menesztőbetét felel meg. A forgatókar semmilyen működési helyzetben sem áll merőlegesen a híd mozgásirámybeli tengelyére, hanem ettől a helyzettől a bekapcsolás irányában — ami ez esetben az érintkezőhordozó híd felé eső irány — hajlik el. Így a mozgatókar és a. menesztőbetét minden kapcsolási helyzetben egymással tompaszöget zár be, amely tomp'aszög kikapcsolt helyzetben kisebb és a bekapcsolási mozgás folyamán növekszik. A karok elrendezése, ill. a mozgatókar és menesztőbetét által bezárt szög változása következtében a kapcsolási mozgás folyamán a karáttétel és ezzel az érintkezők és a mágneshorgony mozgási sebességének aránya változik. A sebességviszonyok változása olyan értelmű, hogy a bekapcsolás folyamán a mágneshorgony elmozdulásának növekedésével az érintkezők mozgási sebessége a mágnes mozgási sebességéhez képest folyamatosan csökken. Ennek a megoldásnak egyik hátránya, hogy bekapcsolt állapotban a mozgatókar és menesztőibetét közel 180°-os szöget zár be egymással. Ennek következtében a két alkatrész hosszúsági mérete gyakorlatilag összeadódik. Így a karrendszer viszonylag nagy helyet igé-5 nyel, ami a készülék méreteit növeli. Másik hátránya, hogy a kapcsolási .mozgás folyamán a menesztőbetét a mozgóérintkező hordozótag mozgástengelyével is viszonylag nagy szöget zár be. így a mozgóérintkezőhordozó tagra vi-10 szonylag nagy oldalirányú erők is hatnák, ami a súrlódásokat és kopásokat növeli, amelyek kedvezőtlenül befolyásolják a készülék mechanikai élettartamát. A menesztőbetét és a mozgóérintkezőhordozó-tag által bezárt szög és ez-15 zel az oldalirányú erők a menesztőbetét hoszszúsági méretének növelésével csökkenthetők. Ezzel azonban a karrendszer helyszükséglete és a készülék méretei jelentékenyen megnövekednek. További hátránya a megoldásnak, hogy a 20 bekapcsolási mozgás folyamán az áttételi viszonyok úgy alakulnak, hogy a forgatókar mozgásának első szakaszában a forgatókar, ill. mágnesanker kisebb elmozdulásához az érintkezőhordozó tag nagyobb elmozdulási útja tar-25 tozik. Ezután következik az érintkezők felütközése, majd utána az érintkezőrugók összenyomásának szakasza, azaz a „túlhúzás". Ebben a mozgási szakaszban már a mozgóérintkezőhordozótag megfelelő továbbmozgatásához 30 a forgatókar, ill. mágnesanker viszonylag nagy elmozdulása szükséges. Az érintkezőhordozó-tag teljes mozgási útja az érintkezők nyitási távolságának és a túlhúzásnak az összege. A túlhúzási út, amelyet az érintkezőhordozó-tag az 35 érintkezők érintkezése után tesz smeg új érintkezőknél a tag teljes mozgási útjának 40%-át is kiteheti, mert így biztosítható az érintkezők fogyása esetén is a megfelelő nyomóerő. Mindezekből következik, hogy a mágneskar az érint-40 kezők ifelütközéséig kisebb, vagy azonos elmozdulást végez, mint utána a túlhúzás szakaszában. Ez azt jelenti, hogy az érintkezők felütközésének pillanatában, aimikor a mágnesnek az érintkezőrugók összenyomásához szükséges nagy 45 erőt kell kifejteni, a kis anker elmozdulás miatt a mágnespólusok közötti légrés még viszonylag nagy. Ezért viszonylag nagy iméretű működtetőmágnes szükséges, amely a nagy légrés mellett is kitudja fejteni a megfelelő húzóerőt. Ha a 50 karrendszer úgy lenne megválasztva, hogy az érintkezőik felütközésének pillanatában a mágnespólusok közötti légrés kisebb legyen, akkor viszont a túlhúzás csökkenne le, ami azt eredményezné, hogy az érintkezőik fogyása esetén 55 megszűnnék az érintkező nyomóerő. A .mozgási viszonyok a menesztőbetét hosszúságának növelésével javíthatók, az azonban a karrendszer helyigényét és a készülék 'méreteit 60 még tovább növeli. A találmány célja 'egyrészt a mozgó érintkezőhordozó-tag oldalirányú elmozdulástól mentes egyenesbe vezetése úgy, hogy a tagra minél 65 kisebb oldalirányú erők hassanak a súrlódások 2