154981. lajstromszámú szabadalom • Eljárás imino-imidazolidin-származékok előállítására
3 csatolt rajz szerinti 1. rezonancia-képletpárral lehet megadni, ahol a rezonanciában levő alakok megfelelnek az első tautomer képletpár la és Ha tautomer alakjainak. Például a 4-imino-l 2,l2, ; 5,5-tetrakisz-(trifIuor- 5 -metil)-imidazolidin gyenge sav. Erős bázissal, így tetrametil-ammónium-hidroxiddal titrálni lehet szerves közegben, így piridinben, és a végpont élesen érzékelhető. A titrálás során képződött sót a 2. rezonancia-képletpárral lehet 10 megadni. A 4-acetil-imino-2,i2,5,5-tetrakisz-(trifluor-metil)-imidazolidin (R = H, X==CH3 CO—, és az összes Z = F) erősebb sav. Vízben titrálni lehet nátrium-hidroxiddal, és így olyan só 15 képződik, amelynek szerkezete a 3. rezonancia-képletsorral adható meg. Olyan vegyületek, amelyek a 3. rezonancia-képletsornak megfelelő szerkezettel rendelkeznek, azonban sem R, sem X nem hidrogén 20 bennük, a fentebbi I és II izomer típusokhoz hasonló szerkezetekként léteznek. E vegyületek egyik vagy mindkét típusát elő lehet állítani egyetlen reakcióban olyan módon, hogy egy olyan tautomer elegyet, amelyben R hidrogén, 25 vagy mind R, mind X hidrogén, alkilező vagy acilező szerrel reagáltatunk. Például egy la típusnak megfelelő dimetil-származékot (ahol R és X — CH3) és egy II típusú dimetil•^származékot (ahol R = X = CH3, és az összes SO Z = F) egyetlen reakcióban állíthatunk elő olyan módon, hogy 4-imino-2,2,5,5-tetrakisz-(trifluor-metil)-imidazolidint dimetil-szulfáttal reagáltatunk. A találmány szerinti vegyületek, amelyekben 35 R vagy X amino-részt tartalmaz, savakkal, így sósavval, ecetsavval és hasonlókkal sókat képeznek, és alkil-halogenidekkel, mint metil-jodiddal kvaterner ammóniumsókat képeznek. Az ilyen sók általában vízben jobban oldhatók, 40 mint azok a vegyületek, amelyekből származnak, azonban azonos módon hasznosíthatók. A találmány szerinti vegyületek gyógyászati felhasználásával kapcsolatban (lásd alább) megjegyezzük, hogy a sók képzésére használt savak 45 vagy bázisok gyógyászatilag elfogadhatók kell legyenek. A találmány szerinti vegyületek meglepő farmakológiai hatásokat mutatnak, amelyek gyógyászatilag felhasználhatók neurológiai és §0 pszichiátriai rendellenességek kezelésében. így depresszív hatást fejtenek ki a központi idegrendszerre, csökkentik az izmok tónusát, ami kívánatos tulajdonság hipertónikus vagy hiperkinetikus mozgási rendellenességek kezelésekor. 55 Ez a tulajdonság azért is hasznos, mert általános anesztézia esetén relaxációt okoz. A találmány szerinti vegyületek közül igen előnyösnek találtuk azokat a fentebb definiált aktív csoportból, amelyekben az alkil szubsztituens 1—4 szénatomot tartalmaz; az aril, arálkil vagy alkaril szubsztituens 6—8 szénatomot tartalmaz; és a hidrokarbil-oxi-karbonil „5 szubsztituens 1—13 szénatomot tartalmaz. 4 A I és II általános képletű, találmány szerinti vegyületeket célszerűen úgy állíthatjuk elő, hogy a megfelelő polifluor-izopropilidén-imint alkálifém-cianiddal reagáltatjuk, és melegítés útján olyan vegyületeket kapunk, amelyekben R és X hidrogénatom, és amelyek a csatolt rajz szerint Ib és Ic képlettel írhatók le. Ezek a vegyületek önmagukban is előnyös farmakológiai hatékonysággal rendelkeznek; ezen túlmenően szokásos jellegű kémiai eljárásokkal, amelyek bármely vegyész számára kézenfekvő, további vegyületek előállítására is felhasználhatók. A fentebb általánosan tárgyalt szintézist közelebbről két lépéses eljárásnak tekinthetjük, amely abban áll, hogy (1) egy polifluor-alkilidén-imint és egy alkálifém-cianidot, például nátrium- vagy kaliumncianidot reagáltatunk, és így egy polifluir-metil-etil-amino-szubsztituált közbenső terméket kapunk, majd (2) a közbenső vegyületet hevítjük, előnyösen savban, így ásványi savban, még előnyösebben — miként alább illusztrálni fogjuk — tömény kénsavban, és így eltávolítjuk a polifluor-metil-etil-amino szubsztituenst. Ennek az eljárásnak megfelelő reakciót abban az esetben, amikor a Z gyökök jelentése a fenti, a csatolt rajz szerinti 1. reakcióegyenlettel írhatjuk fel, ahol az izomeriától ismét eltekintünk. Nyilvánvaló, hogy abban az esetben, amikor a fenti reakcióban kettőnél több Z-nek eltérőnek: kell lennie, egynél több imint kell használni a fenti reakcióban és így a keletkező termékek száma is több lesz egynél. Az is nyilvánvaló, hogy bár a közbenső vegyület sztöchiometriája azt kívánja, hogy három mól imint reagáltassunk egy mól szervetlen cianiddal, a reagensek aránya a reakcióelegyben viszonylag mellékes. A reagensek elegyítésének sorrendje sem fontos. A fenti eljárást előnyösen inert reakcióközegben, így dimetil-formamidban; dimetil-szulfoxidban, folyékony nitrilekben, például acetonitrilben és benzonitrilben, glikoléterekben, például dimetil-glikoléterekben, így etilénglikol-és dietilénglikol-dimetiléterben folytathatjuk le. A reakció exoterm és az iminnek az alkálifém-cianidhoz vagy a cianidnak az iminhez való hozzáadási sebességét úgy állítjuk be, hogy a reakció hőmérsékletét —40 C° körüli hőmérséklettől kb. 100 C°-ig terjedő hőmérséklet-tartományban tartsuk. Előnyös a hőmérsékletet e hőmérséklet-tartomány alsó részében tartani annak érdekében, hogy minimálisra csökkentsük melléktermékek képződését. A reagensek hozzáadásának befejezésekor kapott reakcióelegyet ásványi sav, pl. 10%-os sósav híg vizes oldatával megsavanyítjuk, és így abban az esetben, amikor imin reagensként hexafluor-izopropilidén-imint használtunk, 4-[l-iamino-2,2,2--tri: fluor-lH(trifluor-metil)-etil-amino]-2,,!2,5,5-tetrakiszH(trifluor-metil)J 3-imidazolint kapunk. Ezt a közbülső vegyületet tömény kénsavban oldjuk, és néhány percen át, például 10 percig me-2
