153749. lajstromszámú szabadalom • Eljárás új kinolinvegyületek előállítására

153749 9 10 A termék forrpontja 0,045 Torr nyomáson 142—145 C°. A szokásos módon előállított metánszulfonát-származék olvadáspontja 232—234 C°. A kiindulóanyagként felhasznált 2-(béta-cianoetil)-4-ciano-4-fenil-ciklohexanont a következő módon állíthatjuk elő: 36 g (0,18 mól) 4-ciano-4-fenil-ciklohexanont 800 ml abszolút benzolban oldunk, majd 30 ml (0,36 mól) pirrolidinnel 15 óra hosszat visszafolyató hűtő alatt forraljuk. A forralás közben a reakciónál képződő vizet vízleválasztó feltét alkalmazásával távolítjuk el. A benzolos oldószert először normálnyomáson, majd vízlégszivattyúval elérhető vákuumban ledesztilláljuk. Az olajként visszamaradt l-pírrolidino-4-ciano-4-fenil-ciklohexént 600 ml dioxánban oldjuk, majd 75 ml akrilnitrilt és 1 g hidrokinont adunk hozzá. Az átlátszó oldatot 20 óra hosszat viszszafolyató hűtő alatt forraljuk, mimellett először 5 óra, majd 10 óra eltelte után 15—15 ml akrilnitrilt csepegtetünk hozzá. A kapott l-pirrolidino-2-(báta-cianoetil)-4--ciano-4-fenil-ciklohexént 200 ml vízzel 1 óra hosszat visszafolyató hűtő alatt forraljuk hidrolízis céljából. Az oldószert vákuumban lepároljuk. A maradékot toluolban oldjuk. A toluolos oldatot egyszer 350 ml In sósavval, kétszer 350—350 ml 2n hideg nátriumhidroxiddal, végűi háromszor 350—350 ml vízzel mossuk. A vizes fázisokat 500 ml toluollal extraháljuk. A szerves fázisokat egyesítjük, nátriumszulfát felett szárítjuk és vákuumban bepároljuk. A visszamaradt barna olajat frakcionált desztillálással különítjük el. A termék 2-(béta- cianoetil)-4-ciano-4-fenil-ciklohexanon, amelynek forrpontja 0,01—0,04 Torr nyomáson 200—208 C°. 2. példa: 27,6 g 2-(béta-cianoetil)-4-ciano-4-fenil-ciklohexanont 1 liter etanolban oldunk és normálnyomáson, 40 C°-on 10,8 g Raney-nikkel jelenlétében hidrogénezünk. Mintegy 38 óra eltelte után a hidrogénezés befejeződik, ekkor az anyag az elméleti hidrogénmennyiség 92%-át vette fel. Az oldatból a katalizátort kiszűrjük és az oldatot bepároljuk. A visszamaradó sárga olajt 500 ml metanolban oldjuk, majd 25 g nátriumbórhidriddel először 1 óra hosszat szobahőmérsékleten, majd 20 percig forrponton viszszafolyató hűtő alatt redukáljuk. A feldolgozást úgy végezzük, hogy először 250 ml metanolt vákuumban ledesztillálunk, a visszamaradt metanolos oldatot 1 liter vízzel hígítjuk, kétízben 500—500 ml kloroformmal extraháljuk. A szerves fázisokat egyesítjük, szárítjuk, lenuccsoljuk és a szüredéket bepároljuk. Az olajos maradékot 500 ml toluolban oldjuk, In sósavval extraháljuk, a sósavas kivonatokat nátronlúg hozzáadásával 13 pH értékre lúgosítjuk, végül kloroformmal extraháljuk. A kloroformos kivonatokat nátriumszulfát felett szárítjuk. A kloroform elpárologtatása után visszamaradó olajat nagyvákuumban desztilláljuk. A fenti módon cisz-6-ciano-6-fenil-dekahidrokinolin és transz-6-ciano-6-fenil~dekahidrokinolin keverékét nyerjük, amelynek forrpontja 0,2—0,15 Torr nyomáson 180—190 C°. A keveréket 100 ml acetonban oldjuk és 4,93 ml metánszulfonsav hozzácsepegtetésével a megfelelő sót kicsapjuk. Ily módon a tiszta transz-6-ciano-6-fenil-dekahidrokinolin-metánszulí'onátot nyerjük, amelynek olvadáspontja 232—243 C°. Ezt a vegyületet vékonyréteges kromatogrammal vizsgáljuk, miszerint a kapott termék egységes és cisz-formából eredő szennyezést nem tartalmaz. (Kromatográfiás rendszerként ammóniával telített kloroformot, hordozóanyagként szilikagélt, indikátorként pedig jódot alkalmazunk.) A só kinyerése után elkülönített anyalúgot vákuumban bepároljuk, a maradékot 500 ml vízben oldjuk és kétízben 200—200 ml toluollal extraháljuk. A vizes fázist 0 C°-on 6n nátriumhidroxiddal 13 pH értékre állítjuk be és a kiváló szabad bázist háromízben 300—300 ml kloroformmal extraháljuk. A kloroformos kivonatokat kétízben 300—300 ml vízzel mossuk, nátriumszulfát felett szárítjuk, lenuccsoljuk és bepároljuk. A bepárlási maradékot kevés 2 : 1 arányban elegyített toluol-hexánnal oldatba visszük és 600 g alumíniumoxidon (II akti vi tásos, semleges) kromatografáljuk. Az eluálást három frakcióban, vagyis a), b), c) frakcióban végezzük. Az a) lépésben eiuálószerként 1 liter 2 : 1 arányban elegyített toluol-hexánt, a b) frakcióban 3 liter 2 :1 arányban elegyített toluol-hexánt, míg a c) frakcióban 3 liter toluoit alkalmazunk. A b) és c) frakcióból a tiszta cisz-6-ciano—6-f en il-dekahidrokinolint nyerj ük ki. Az így kapott szabad bázisokat etilacetátban oldjuk és etilacetátos sósavoldat hozzáadásával a szabad bázis hidrogénkloridját kristályos formában választjuk le. A hidrogénkloridsó olvadáspontja 249—251 C°. A bázis infravörös spektrumát metilénklorid oldatban határozzuk meg. A spektrumban többek között 4,5 mikronnál egy jellegzetes sáv különböztethető meg (C^=N-sáv). A szabad bázist vékonyréteges kromatogrammal vizsgálva megállapíthatjuk, hogy egységes és a transz-formától mentesnek tekinthető (kromatografálás rendszerként ammóniával telített kloroformot, vagy 1 :1 ammóniával telített kloroform-toluol-elegyet, hordozóanyagként szilikagélt, indikátorként pedig jódot alkalmazunk). 10 iö 20 S0 35 40 45 50 55 60 5