151398. lajstromszámú szabadalom • Eljárás sertésepe feldolgozására, epesavak és epefestékek egyidejű kinyerésére

151398 nélkül megbontható; ekkor azonban elkerülhe­tetlen, hogy az epe egyes bomlékonyabb ható­anyagai — elsősorban az epefesték — súlyosan ne károsodjanak. Megállapítottuk azonban, hogy egy bizonyos, meglehetősen szűk és éppen nem szélsőséges fekvésű pH-tartományban az egyensúly eltolható, majd végképp megbont­ható az egyik komponens szelektív eliminálása útján. Ehhez azonban az epének, mint kolloid rendszernek a fizikai-kémiai viszonyainak bi­zonyos előzetes megváltoztatása szükséges. Ismeretes, hogy a sertésepe is követi a kol­loidika azon törvényét, mely szerint magas szervetlen ionkoncentrációk erősen csökkentik a rendszer diszperzitásfokát. Ez az eljárás azon­ban a kisózási pH-tól függően, bár látszatra egynemű, a valóságban különböző sajátságú anyagokból álló termékhez vezet. Méréseink szerint, ha a kisózás pH 2,6 és az alatti értéke­ken történt, a kicsapódáson kívül magában az epét alkotó kolloid rendszerben is végbement a fizikai-kémiai viszonyok egy bizonyos mér­tékű megváltozása, ami abból is látható, hogy az ez alatti pH-értéknél kicsapott anyagból a rövidszénláncú alkoholok és/vagy ketonok segít­ségével szelektíven kiválasztható a konjugált epesavak összessége, míg az ennél magasabb pH-értéknél végzett kicsapás esetén nem sike­rült kielégítően szelektív kioldást elérnünk. A szelektív kioldás pH-tartománya azonban érdekes módon nem esik össze a kicsapás pH-tartományával; előbbi a pH 3,7 és 4,1 határok közé esik. Vagyis a kisózott anyag pH-ját a kioldást megelőzően e határok közé kell emel­nünk, hogy jól kezelhető, csak a konjugált epe­savakat tartalmazó oldathoz jussunk. Ezek alapján úgy látszik, hogy a kisózáskor ugyan a diszperz rendszer megbomlik, de a vizén kívüli alkatrészek egymással való kap­csolódása csak az erősen savas pH-tartomány­ban szenved érezhető átváltozást, ami előfelté­tele annak, hogy a konjugált epesavakat sze­lektíve eliminálhassuk a rendszerből; ugyan­akkor az átrendeződött komplexumnak a nagy hidrogén-ion-koncentráció jelentős stabilitást biztosít, amely csak pH 3,7 fölött lazul fel any­nyira, hogy a konjugált epesavak extrakciója lehetségessé válik, 4,1 pH felett azonban már más komponensek is oldatba mennek. Tapasztalataink szerint a szelektív extrakció legelőnyösebben 55 és 75° között vihető végbe; extraháló oldószerként a fent említett rövid­szénláncú alkoholokon és ketonokon kívül egyes gyűrűs éterek és acetálok pl. dioxán vagy for­máldehid-dimetilacetál is sikerrel alkalmazha­tók. A fentiek szerint kinyert konjugált epesavak­ból a nem konjugált epesavak keverékét alkáli­fém-hidroxidokkal végzett hidrolízissel állítjuk elő. Ezt az elszappanosítás teljessége és időtaka­rékosság céljából ajánlatos 150—175°-on, nyo­más alatt végezni. A hidrolizált oldatból savak­kal kicsapott, kiszűrt és megszárított epesav-ke­verék homokszínű vagy világos zöldesbarna tö­meg. Ezt rövidszénláncú alkoholok mintegy tíz­szeres mennyiségében oldjuk, derítőanyagokkal kezeljük, majd ezeket szűréssel eltávolítjuk. Az így tisztított oldatból először a ketokolán­savakat nyerjük ki. E célból az oldatot vala-5 mely gyűrűben szubsztituált fenilhidrazinszár­mazék rövidszénláncú alkoholban való oldatá­val hozzuk össze, előnyösen melegítés közben. Legcélszerűbb a 2,4-dinitro- vagy p-karboxi­fenilhidrazin alkalmazása. A megfelelő ketoko-10 lánsav-fenilhidrazonszármazék gyos előállításá­hoz célszerű az oldatot pH 1,8 alá savanyítani és a fölös oldószert lehajtani. A kivált fenil­hidrazont kiszűrjük az oldatból. Ezek után a visszamaradt epesavakat az 15 egyensúlyi víz savakkal vagy azeotrop desztil­láció formájában való elvonása révén a jelen­levő rövidszénláncú alkoholokkal képzett ész­terekké alakítjuk át. A kapott reakcióelegyhez vizet és valamilyen — előnyösen aromás — ?.0 oldószert adunk, a szerves fázisból kimossuk vízzel a rövidszénláncú alkohol feleslegét és az esetleges savkatalizátort és a megszárított ol­datot + 5°-ra hűtjük, ahol a hiodezoxikolsav­nak a rövidszénláncú alkohollal képzett észtere 25 rövidesen kiválik. Az anyalúg bepárlása után még további mennyiség hidezoxikolsavészter­kristály nyerhető ki. A kristályosítási véglúgokból még két, kisebb mennyiségben jelenlevő epesav előállítására nyí-30 lik mód; ehhez először is a jelenlevő észtereket lúgokkal forralva elszappanosítjuk, az epesava­kat szervetlen savakkal kicsapjuk, leszűrjük és szárítjuk. A száraz epesavkeveréket jégecettel melegen kezeljük; a nem oldódott részt kiszűr-35 jük, mossuk, majd lúgos oldatból báriumsókkal reagáltatva lecsapjuk. A báriumsóból savanyí­tással a tiszta litokolsavat állítjuk elő. A jég­ecetes oldatot jégre öntjük és a kivált keno­dezoxikolsavat alkohol-, keton-, és/vagy észter-40 funkciójú oldószerekből átkristályosítjuk. Az epesavak szelektív kioldása során vissza­maradt csapadék főtömegében epefestékeket, fehérjéket, és egyéb lipoidokat, mucinokat és 45 anorganikus komponenseket tartalmaz. Az epe­festékeknek a kísérőanyagok mellől való sze­lektív kivonása meglehetősen nehéz feladat. Az általában használt eljárások — így a fent idé­zett szabadalom szerinti is — halogénezett oldó-50 szereket használnak a bilirubin kioldására; eb­ben az esetben azonban elkerülhetetlen vala­mennyi egyéb lipoid kioldódása is, melyek el­távolítása később igen vesződséges munkát kí­ván. Előnyösebb oldási viszonyokat biztosító 55 oldószer után kutatva sikerült kidolgoznunk né­hány igen jól használható kritikus összetételt a [szerves és/vagy szervetlen bázis (—víz—) rö­vidszénláncú alkohol] általános ternér rendsze­ren belül. Ezek esetében, mint ahogy már fel-60 jebb jeleztük, a halogénezett szénhidrogénekét messze meghaladó bilirubin-oldóképességhez vi­szonylag gyenge egyéb-lipoid oidóképesség kap­csolódik. Kísérleteink azt mutatták, hogy ezen oldószerek alkalmazása esetén nem mentek fe-65 hérjék az oldatba; úgy látszik, ezek a savas 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom