150817. lajstromszámú szabadalom • Eljárás hő- és oxidációálló testek előállítására
8 150*817 A hevítési folyamat közben keletkező füst és gáz miatt rendkívül nehéz pontos hőmérsékletmegfigyelést kialakítani. Azonban a transzformátor megfelelő beszabályozásával a hőmérséklet szabályozása ipari méretekben is megnyugtató módon megoldható. A leolvasás pontosságának bizonytalansága olyan mértékű, hogy a pórustelítés alatt a tényleges hőmérséklet 1990—2100 C°-os határok között változik. A kemence lehűtése után, amely kb. 60 percet igényel, a csöveket eltávolítjuk, a rudakat kefével megtisztítjuk és további kezelésnek vetjük alá. A pórustelítéshez felhasznált por mennyiségének jelentős szerepe van a telítendő termék minőségére. Minél több port használunk fel, annál több fog abszorbeálódni. Azt találtuk, hogy az abszorpció mértéke a felhasznált por mennyiségével párhuzamosan egy éles határig tart. Ha ennél is több port adagolunk, akkor az abszorbeált ötvözetpor mennyisége már nem változik tovább, mivel a pórusok gyakorlatilag telítve vannak. A feleslegben maradt por mint porózus salak a pórurustelített rúdon kívül marad és ezt a laza aggregátumot igen vékony sziliciumkarbid cső veszi körül, amely az egyes rudakat elválasztja egymástól. Ez a karbidcső a hevítés folyamán keletkezik, amikor is a papír burkolóréteg a szilíciummal reakcióba lép. Ez a képződött karbidcső teszi lehetővé azt, hogy egyszerre sok rudat kezeljünk fenti módon, anélkül, hogy az abszorbeált fémötvözet mennyiségének pontosságát befolyásolnánk. Az így kapott rudakat aztán levegőn, kemencében 100 órát 1500—1550 C°-on hőkezeljük. A rudak súlya kismértékben növekszik, ami annak tulajdonítható, hogy a rudak felületén kvarcüveg védőréteg alakul ki. A rudak fajlagos ellenállóképessége 22—25 ohm mm2 /m-re nő. Az ellenálláselemek levegőn való hevítése közben ellenőrizzük meleg állapotban kifejtett ellenállóképességüket és amelyeknek ellenállóképessége meghatározott határok közé esik, azokat fémncsatlakozókkal látjuk el és így használatra kész termékeket kapunk. 20. példa: Az előző példában olyan ellenálláselemek készítését írtuk le, amelyek csatlakozóval vagy hideg végződéssel nem rendelkeznek. Azonban több lehetőség van arra, hogy a pórustelített ellenálláselem különböző részein különböző ellenállóképességet alakítsunk ki. Ilyen termékek előállításával foglalkozunk a továbbiakban. Porózus szárított rudat vagy csövet, amelyet az ellenálláselem izzító zónájának képzünk ki, a 19. példa szerint állítjuk elő, kiindulási anyagként 235 angol szabvány szerinti szitafinomságú sziliciumkarbidot és ragasztóanyagot alkalmazunk. Valamely másik porózus rudat, melynek átmérője azonos vagy előbbinél nagyobb, hasonló módon állítunk elő. Mindkettőt csiszoljuk, ami száraz állapotban egyszerű módon kivitelezhető, majd az egyiket csappal, a másikat csaphoz illeszkedő furattal látjuk el. Ezután a csapot és a furat falát ragasztóanyag oldatával átnedvesítjük és a csapot a furatba illesztjük kb. egy percig, míg a kettő között szoros kötés alakul ki. A két rudat kötő réteg egyforma nagy viszkozitású anyagot alkot. Ha most ezt megszárítjuk, akkor a rudak között homogén átmenetet biztosítunk. Az ellenálláselem izzító zónájának ellentétes végét hasonló módon látjuk el csatlakozással és az ily módon három részből összeállított rúd pórustelítését végezzük el. Az így kialakított ellenálláselem nagyobb keresztmetszete folytán hideg végződéssel rendelkezik. 21. példa: Másik módszert a hideg végződéssel rendelkező elektromos ellenálláselemek kialakítására az alábbi példában ismertetünk. A 19. példa szerint előállított extrudált rudat kiszárítjuk és közép részét széntartalmú elszenesíthető folyadékkal, mint pl. furfurollal átitatjuk. Az így kialakított rudat ötvözetporba ágyazzuk be. A furfurolos bevonat, a pórustelítő eljárás korai szakaszában elszenesedik és az in situ keletkezett szén a pórustelítő eljárás folyamán teljesen szilieiumkarbiddá átalakítva szűrődik be a pórusokba. A végtermékben való szíliciumötvözet mennyisége a rúd középrészein, alacsonyabb lesz, mint a végeken. A nagyobb mennyiségű szilíciumfogyasztást a rúd középrészein azzal ellensúlyozzuk, hogy olyan beszűrődést kiváltó ötvözetport alkalmazunk a rúd középrészein, amelynek sziliciumtartalma magasabb, mint a végeken. 22. példa: Hideg végződéssel rendelkező eilenálláselemeket úgy is kialakíthatunk, hogy valamely középrészén egyforma falvastagsággal rendelkező, a 19. példa szerint előállított SÍC2 csövet porózus állapotában, szoros spirális alakú horonnyal, pl. 2 mm széles horonnyal látjuk el, és a csövet aztán pórustelítésnek vetjük alá. Ha a cső elég nagy átmérővel rendelkezik, akkor a pórustelítő ötvözetport belsejében helyezhetjük el. Eljárhatunk úgy is, hogy a cső külső részeit, valamely más ötvözetporral pórustelítjük. Kívánt esetben csak szilíciumot használunk erre a célra, ezáltal elkerülhetjük a 300—800 C° között bekövetkező szilicid szétmállást, amely pl. M0SÍ2 esetén bekövetkezhet. A találmány szerinti eljárás különleges kiviteli módját képezi olyan formatestek előállítása egy darabban, melyeknél a test különböző részein a sziliciumkarbid és szilicid aránya eltérő. Ilyen képződmények műszaki fontossága igen nagy, pl. olyan esetekben, ha az ellenálláselem különböző fajlagos ellenállás kialakítása lényeges. A találmány szerinti eljárás fontos alkalmazási területét képezi olyan hosszúkás elektromos ellenálláselemek kialakítása, amelyekben a végződéseket a fémszilicid tartalom relatíve magasabb, ezáltal a végeken a fajlagos ellenállás kisebb lesz és így üzem közben a csatlakozó végződések hidegen maradnak; a magas hőfokú, középső részek fémszilicid tartalma pedig alacsony. A találmány értelmében valamely szervetlen szénvegyület, mint pl. sziliciumkarbid és szén
