150556. lajstromszámú szabadalom • Eljárás nyers heparin tisztítására
Megjelent: 1963. szeptember 30. MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG SZABADALMI LEÍRÁS ORSZÁGOS TALÄLMÄNY1 HIVATAL 150.556 SZÁM Nemzetközi osztály: A 61 k Rí—232 ALAPSZÁM Magyar osztály: 30 h 1-8 SZOLGALATI TALÁLMÁNY Eljárás nyers heparin tisztítására Richter Gedeon Vegyészeti Gyár R. T., Budapest (67%) és Gyógyszeripari Kutató intézet, Budapest (33%) Feltalálók: Dr. Molnár Béla vegyész, dr. Bagdy Dániel, az orvostudományok kandidátusa, dr. Cseh György tudományos osztályvezető, Farkas József vegyészmérnök, Papp Júlia vegyészmérnök, budapesti lakosok A bejelentés napja: 1961. június 22. A heparin természetes eredetű véralvadást gátló szer, amit gyógyászati célra állítanak elő állati szövetekből, általában marhatüdőből. Az anyag kémiai szempontból savanyú, karboxil és szulfát gyököket tartalmazó mukopoliszacharid, amely fémekkel sót alkot, a fehérjékkel pedig stabil komplex kötésbe lép, valószínűleg annak bázikus csoportjaiba kapcsolódva. A heparinnak a természetes előfordulási formája is fehérje, ill. lipoprotein-kötésben van. A heparin kinyerése általában oly módon történik, hogy a szervből híg alkálikus vizes oldatban kinyerik a heparin-protein komplexet, amit azután oldószeres, vagy savas lecsapással elkülönítenek. Az így nyert csapadékban a heparin még 1%-on aluli mennyiségben van, a csapadék főtömegét a protein- és lipoid-anyagok teszik ki. Ezek elválasztása a heparintól az üzemi gyártás harmadik lépcsője, amellyel 10—15%-os heparintartalmú terméket nyernek, ezt már laboratóriumi méretben szokás a további kísérő szennyeződésektől, depresszor-, pirogén- és színező anyagoktól, valamint idegen poliszacharidoktól megtisztítani, gyógyászati célra megfelelő anyag előállítása céljából. A heparin itt vázolt előállítása Charles— Scott munkáján alapszik (J. Biol. Chem. 102. 425, 1933), az eredeti eljárás a szerv autolízise után hőkezeléssel állítja elő a nyers kivonatot. Később ezt a feladatot különböző más utakon is megoldották (2,587.924, 2,623.001 számú amerikai és 148 661 számú magyar szabadalmak, stb.). A nyers kivonatból oldószerrel, savval, vagy egyéb reagensekkel lehet a fehérje-heparin komplexet kicsapni. Ennek a komplexnek a feldolgozásával, pontosabban a heparinnak a fehérjéktől és lipoproteidektől való megtisztításával foglalkozik a találmány. Ezt a feladatot az eredeti — Charles—Scottmódszer úgy oldotta meg, hogy a savas kicsapás útján nyert komplexet alkohollal mosva szárította, majd lúgos vízben feloldva, hosszabb ideig (24—72 óráig) tartó tripszines emésztésnek vetette alá. Az ily módon lebontott fehérje mellől oldószerrel (alkohol, aceton) ki lehet csapni a heparint, egy kb. 10% hatóanyagtartalmú nyerstermék formájában. A szennyező ill. kísérő anyagok nagy része még fehérje és bomlástermékeiből, valamint lipoid- és poliszacharid-anyagokból áll, melyektől fehérjelecsapó reagensekkel (triklióreecetsav) való kezeléssel és a heparinnak különböző sóin (Ba-só, brucin^só stb.) keresztül történő tisztításával lehet megszabadulni. Haladást jelentett ehhez az eljáráshoz képest Butturini és társai ama felismerése, hogy lényegesen jobb kitermelés és tisztább termék nyerhető, ha a heparin-proteein komplexet szárítás után zsírold ószerekkel is extrahálják, majd ismételt lúgos feloldással és savas lecsapással is tisztítják és azután vetik alá az ismert 24—72 órás proteolízisnek (2,571.679 számú amerikai szabadalom). Ezekkel a tisztítási lépésekkel értelemszerűen azt érik el, hogy a protein mellől a lipoidszennyződéseket eltávolítják, így a következő tisztítási lépések lényegesen hatékonyabbak és kevesebb veszteséget okoznak. Az emésztéssel történő fehérje eltávolításnak az elkerülhetetlen hátrányait, amelyeket a visszamaradó bomlástermékek és némi fehérje, valamint a hosszú műveleti idő (2—3 nap) okoznak, küszöbölik ki azok az eljárások, amelyek a fehérje
