149000. lajstromszámú szabadalom • Nyújtható csuklós szalag

2 149.000 fogó falai hatására rugalmasan hozható az alaphelyzetétől eltérő helyzetbe, amelyben ez a csonk saját rugózása következtében a kengyelre visszaforgató nyomatékot hoz létre. Az önmagától rugózó kapesolákengyelnek a találmány szerinti egyik kiviteli alakjában a rugóhuzalból készített kapcsolókengyel két kengyelcsonkja közül legalább az egyiknek toldaléka van, amely a kapesolókengyel síkjából az egyik oldalra ki van hajlítva és a két kengyelcsonkkal szembenfekvő kapcsolőkengyel törzs irányában le van hajlítva. Ha az ilyen kapcsolókengyelt, amely egyúttal rugózó eleim is, szelenceszerű tagba beillesztünk, akkor először az egyik csonknak rugóként működő toldaléka szabad végét, a kapcsolótengely törzstől távolodóan, visszahajlítjuk úgy, hogy ezáltal a rugó máris előfeszültségi állapotba kerül. Annak következtében, hogy a toldaléknak a vége a kapcsolókengyel egyéb részei síkján kívül támaszkodik meg a szelenceszerű tag egyik falán, a rugóhatás kengyelre ható forgatónyomatékot idéz elő. Ha most a csonk rugózó toldalékát, amelynek szabad vége a szelenceszerű tag falai között van rögzítve, a szalag nyújtása közben előálló kengyel-lengés folytán az alapállásából kimozdítjuk, akkor rugóereje fokozódik és a szalag nyújtása közben nagyobb visszaforgató-nyomaték jön létre. A rugóval egy darabból álló kengyelnek a találmány szerinti kivitele jelentős gyártási előnyöket rejt magában, amelyek annál lényegesebbek, mert ezeket a kengyeleiket önműködő gépeken tömegesen állítják elő. A kapcsolókengyeleket és velük együtt a rugóként működő csonktoldalékokat előnyösen körkeresztmetszetű rugóhuzalból gyártják és a csonkok, valamint a törzset összekötő kengyelszárak hosszán célszerűen lelapítják, mert ezeket a kengyelszárakat a szalag hossz-szegélye mentén látni lehet és ezek a szárak a szelenceszerű tagoknak a homlokfelülete mentén csúsznak végig. Ha körszelvényű rugóhuzalt használunk rugóelemként, akkor a rugó a korrózió-behatásokkal szemben messzemenően meg van védve, úgyhogy még hosszabb használat és kedvezőtlen körülmények között (nagy légnedvesség, izzadság stb.) sem kell a rugó törésétől vagy elernyedésétől tartani. Célszerűnek bizonyult minden egyes kapcsolókengyel-csonk rugóként működő toldalékának szabad végét egy huzalátmérőnyire a kengyel síkjától kihajlítani és magát a toldalékot oly hoszszúra venni, hogy vége a szemben fekvő csonknak a végén túlnyúljék, és ezáltal az előbb említett véget soha ne lehessen a kengyel síkjába visszanyomni. Előnyös továbbá a rugózó toldalékot tartalmazó szelenceszerű tagnak a szalag hosszirányában miért belső szélességét olyanra méretezni, hogy elérje a huzalátmérő három-! szoros értékét, hozzáadva a mozgáshoz szükséges játékot, viszont mind a két sor szelenceszerű tagjainak belső magassága csak egy huzalátmérőnyi és ezáltal a kapcsolókeingyelnek a csonkjai és a törzse mind a két sor szelenceszerű tagjaiban éppen hogy szabadon elfordulhatnak. Annak következtében, hogy az egyik sor szelenceszerű tagjainak a belső szélessége csak kevéssel nagyobb, rnint a háromszoros huzalátmérő, a rugókónt műkijdő toldaléknak a szabad vége ugyanennek a kapcsolókengyelnek a szembenlevő csonkja és az átlósan szembenfekvő második kapcsolókengyelnek a csonkja között foglal helyet. A második kengyelnek ezen a csonkján viszont szintén rugóként működő toldalék van. Ezáltal a párhuzamosan egymás mellett fekvő és a szelenceszerű tag különböző oldalairól benyúló és azon végighaladó rugóként működő toldalékok mindig két szomszédos csonk között biztosan vannak vezetve. További, második és harmadik kiviteli alakot kapunk akkor, ha a kapcsolóikiengyel törzsén lapos, V-alakú törés van úgy, hogy a megtört törzsnek a csúcsa a törzs végpontjait összekötő egyenesen kívülesik. A derékszögű négyszög keresztmetszetű rugóhuzalból álló törzset laprugószerűen, a kengyel síkjában a két csonk irányában, V^alakban behajlíthatjuk. Ennél a második kiviteli alaknál célszerűen az egész kengyelt derékszögű négyszög keresztmetszetű rugóhuzalból állítjuk elő. Ebben az esetben a csonkokat is fel kell hajlítanunk a törzs irányában, hogy a szalagnak az összehúzódott állapotában a szelenceszerű tagok, amelyekbe a csonkok belenyúlnak, előfeszítés alatt álljanak. A másik lehetőség abból áll, hogy a törzset körszelvényű rugóhuzalból készítjük és a kapcsolókengyel síkjából oldalirányban V-alakban kihajlítjuk, a csonkok irányában lehajlítjuk és 'a. egy huzalátmérőnyi belső magasságú szelenceszerű tagnak a belső és külső fala között előfeszültséggel megfogjuk. Ebben az esetben tehát a szelenceszerű tagok magasságának csak annyinak kell lennie, mint amennyi a kengyelhez használt huzal átmérője. Ennek folytán a szalag nagyon lapos lesz. Ennél a harmadik kiviteli alaknál igen könnyen foganatosíthatjuk a kengyelek be- és kiakasztását is, ha a szelenceszerű tagoknak, amelyekbe a kengyelcsonikak belenyúlnak, belső falán két kivágást alkalmazunk. Ebben a kiviteli alakban a szelenceszerű tagokat csákozott lemezdarabakból hajlíthatjuk össze, vagyis egy darabból készíthetjük, mert a megrövidítés vagy hosszabbítás biztosítására elégségesek az említett beakasztó kivágások. Szükséges azonban, hogy a szalag tágulásának a lehetőségét korlátozzuk, amit egyszerűen úgy foganatosíthatunk, hogy a szelenceszerű tagoknak a külső falait olyan hoszszúra vesszük, hogy a kengyelszárakon túl érjenek és lehajlított peremükkel túlnyúljanak azokon, a szelenceszerű tagoknak a keresztirányú oldalfalai pedig legalábbis az egyik sorban, a kengyelszárak lengésterületén kivágásokkal legyenek ellátva, amelyeknek a mélységével a kapcsolókengyel lengési szögét korlátozhatjuk. A találmány második és harmadik kiviteli alakjában, tehát mind a kengyel síkjában befelé, V-alakban megtört kengyeltörzsínél, amelynek derékszögű négyszögű keresztmetszete van, valamint a körkeresztmetszetű, a kengyel síkjából V-alakban kihajlított kengyeltörzs esetében ezek a törések a szalag nyújtásakor a törzseknek a szelenceszerű tagokhoz viszonyított elfordulása következtében laposra nyomódnak. A lapos huzalból készített kengyel esetében a visszahúzó erő