148993. lajstromszámú szabadalom • Eljárás villamosvezetékeket hordozó szigetelők szigetelőképességének növelésére

2 148.993 környezet szennyezettsége az eredeti kisebb mértékről fokozatosan nőtt meg a veszélyes mértékig, ez az út nem is mindig járható, mert az adott helyen új, nagyobb szigetelők (vagy hosszabb láncok) már nem szerelhetők fel. Különben is meglevő berendezésekben a szigetelők ősereje rendkívül drága és bonyolult, mert az üzemeltetést megzavarja. Számos változatban szerkesztettek különleges alakú — sokszor ,,ködszigetelő"-nek nevezett — szigetelőket, amelyeknél a forma megválasztásától remélték a megoldást. Habár ez a gondolat is már évtizedekkel ezelőtt vetődött fel, még máig sem alakult ki egységes vélemény, hogy ezeket a ködszigetelőket milyen elveik szerint kell megkonstruálni, sőt még a különböző típusú összehasonlítására sem találtak — még egy országon belül sem — egységesen elfogadott eljárást. Noha egyes esetekben az ilyen különleges alakú porcelánok javulást okoznak, azt sem lehet tudni, hogy ha egy típus egy bizonyos szennyeződéssel szemben hatásos, akkoz ugyanaz, másfajta szenynyeződésnél is alkalmas lesz-e. Továbbá azonos szennyeződésnél is ugyanaz a szigetelő álló és vízszintes helyzetiben esetleg egészen különbözőképp pen viselkedik. Használatuk drága, mert alakjuk sokkal bonyolultabb és nagyobb, mint a normális szigetelőké és ezért a gyártási eljárás is költséges. Meglevő berendezésben az áttérés normális szigetelők alkalmazásáról ködszigetelőkre ugyanannyira nehéz, mint a nagyobb típusú szigetelőkre való csere. További eljárás az, hogy a berendezésekben levő szigetelőket a szükséghez képest gyakran lemossák. Ez természetszerűleg csak ott lehetséges, ahol a szennyeződés a felületről aránylag könnyen eltávolítható. Elvben a mosás kétféleképpen történhet: feszültségmentes állapotban és feszültség alatt. Ez utóbbi olyan, állandóan beépített, hirtelen, min dien irányból jövő és erős vízsugarát szolgáltató berendezést igényel, amely rendkívül terjedelmes, bonyolult és drága. A berendezést igen nehéz üzembiztosan megcsinálni, a magyarországi próbálkozások nem váltak be. A feszültségmentes állapotban való mosás kézi irányítású tömlőkkel — az egyes szigetelőket és azok különböző részeit időben egymásután véve — elvégezhető. Ebben az esetben a vízvezetékhálózat egyszerűbb lehet, de viszont a villamos berendezést kell úgy megtervezni, hogy annak egyes részei sorra üzemen kívül helyezhetők legyenek. Ehhez segéd, ill. megkerülő sínekről és átkapcsolást végző eszközökről kell gondoskodni. Ezek megint drágítják a berendezést és növelik a helyszükségletet. Figyelembe kell azt is venni, hogy sokszor a szennyeződés olyan mértékű, hogy ködös napokon esetleg naponta többször kell ugyanazt a szigetelőt lemosni, az igényelt átkapcsolások rendkívül bonyolulttá teszik az üzemeltetést. Meglevő villamos állomásokban a mosáshoz szükséges berendezés utólagos létesítése szintén igen költséges és nehézkes eljárás. Akár feszültség alatti vagy feszültségmentes állapotban történő mosásról van szó, ipari víz nem megfelelő, hanem igen kis vezetőképességű és nagy mennyiségű vízről kell gondoskodni. Ez is nehézséget és költséget okoz. Sok esetben a szigetelők mosása egyáltalán nem alkalmazható, mert a szennyeződés oly nagy mértékű és gyors, hogy a teljesen tiszta szigetelők perceken belül elvesztik szigetelőképességüket, tehát a mosásra nincs is idő. Végül ki kell emelni azt a körülményt, hogy a mosás elvileg is csak nagy villamos állomásokon alkalmazható, távvezetékeken nem. • A ködszigetelők szerkesztésénél az volt a kiinduló gondolat, hogy azoknak olyan formát adjanak, hogy a szigetelő felület mentén lehetőleg sok olyan hely keletkezzék, amely a szivárgási áram útjában nagy ellenállást jelent. Ez akkor mutatkozik eredményesnek, ha egyrészt maga a szivárgási áram abszolút értékben kicsi, a gyakorlat szerint 100—200 mA alatt kell maradnia. Ezáltal kicsi a szárító hatása és a feszültségeloszlást a szigetelő mentén nem teszi egyenlőtlenebbé. Másrészt egy-egy rosszabb vezetőképességű sáv két. széle között nem keletkezik olyan nagy feszültségesés, amely feszültség elegendő volna ahhoz, hogy a sávnak megfelelő' távolságon a levegőt átüsse és az így keletkező részleges ív a sávot áthidalja. A tapasztalat azt mutatja, hogy a szigetelők teljes átívelése mindig úgy keletkezik, hogy a felülete mentén előbb ilyen részleges ívek (előkisülések) jönnek létre, amelyek fokozatosan kiterjednek és egyesülnek. Ez a szemlélet mutatott rá arra, hogy a védekezésnek még egy módja volna lehetséges: a felületet víztaszítóvá kellene tenni. Ilyenkor a nedvesség számos különálló cseppben válik ki a felületen, többszörös szikraközt alkot. Ezáltal az igen sok megszakítási hely révén a szivárgási áram rendkívül kis értékre van korlátozva, a feszültségeloszlás a felület mentén viszonylag egyenletes és meg van a feltétele annak, hogy részleges átívelések általában egyáltalán nem keletkezhetnek és mindezek révén részleges kisülések gyakorlatilag egyáltalában nem jönnek létre, az átívelési feszültség lényegesen növekszik. Évekkel ezelőtt voltak olyan próbálkozások külföldön és belföldön is, hogy a porcelánmázra mintegy 200 C°-ra ráégetett vékony szilikon lakkréteggel érjék el a kívánt eredményt. Ezek a kísérletek nem vezettek kielégítő -megoldásra, mert habár kezdeti állapotban a szigetelőképesség javulást mutatott, a felvitt réteg a szabadtéren jelentkező hatásokra aránylag rövid időn belül eltűnt és a javulás megszűnt. Az említett vékony, száraz szilikon lakkréteg már elvileg is hatástalan szemcsés, pernyés szenynyeződés esetén, mert az vastagon rárakódik és ilyenkor teljesen érdektelen, hogy mi van alatta, mert ez a réteg nedvesen a szigetelő felület fölött átvezetést okoz. Ismeretes, hogy kísérleteket végeztek szilikonolajjal is. A viszkózus sziliikonolajat szervetlen töltőanyaggal, mint kovasavval, összegyúrva pasztaszerű állapotban kenték fel a szigetelőtestekre. A szilikonpaszta a felületére jutott szilárd szennyezéseket hidroföb réteggel vonja be, miért is ilyen szennyezésekkel szemben bizonyos védelmet nyújt. Ezeket a szilikonpasztákat úgy állítják elő, hogy nagy viszkozitású, általában 500— 1000 cSt viszkozitású szilikonolajat az anorganikus töltőanyaggal bensőleg összegyúrják, majd 100 C°