144654. lajstromszámú szabadalom • Egyenáramú erősítő
144.654 o által szolgáltatott egyenfeszültségről történik. Ha azonban ezt a két, lényegesen különböző stabilitási feladatot különválasztjuk, mindkettő egymástól függetlenül könnyen megoldhatóvá válik. Erre példa, hogy a fűtőfeszültség stabilizálását ferrorezonancia elven működő transzformátorral végezzük, az anódtápáramkört pedig glimmlámpával stabilizáljuk. Mivel a legtöbb esetben a nullnívóingacíozás szempontjából a fűtőfeszültségre csak az első fokozat, tehát a Vj cső, ill. csövek kényesek, azért legtöbbször elegendő csak a Vi cső, ill. csövek fűtését stabilizálni. Ily módon általában sokkal kisebb teljesítmény stabilizálása szükséges, mintha a V2 cső fűtését is, vagy az egész készülék táplálását stabilizáljuk. Hasonlóképpen az anódáramköri táplálásnál is a táplálási pontokat két csoportba sorolhatjuk, aszerint, hogy a tápfeszültségingadozás szempontjából kényesebbek, vagy kevésbé kényesek, tehát alkalmas lehet az az eljárás is, hogy csak a kényesebb táplálási pontok tápfeszültségét stabilizáljuk, miáltal kisebb teljesítmény stabilizálása szükséges. Az ábrákon triódákkal bemutatott kapcsolások löbbrácsos elektroncsövekkel, pl. pentódákkal is megoldhatók. Pl. pentódák alkalmazása esetén a segédrácstáplálás úgy történhet, hogy a segédrácsokat vagy közvetlenül valamilyon hálózaton keresztül, a kapcsoláson belül található alkalmas potenciálú ponthoz, pl. más elektródákhoz, vagy pl. a tápfeszültséghez kötjük; de lehet olyan megoldás is, amikor a segédrácsokat olyan hálózathoz kötjük, amely a kapcsoláson belül található két külön ponthoz, pl. a tápfeszültség két pólusához, vagy két más elektródákhoz stb. csatlakozik. A „hálózat" adott esetben egyetlen ellenállásból is állhat. Pentódák alkalmazása esetén előnyös az a körülmény, hogy a pentódák kis anódfeszültség, pl. 20 Volt mellett is jól működnek és ezért sokkal kisebb tápfeszültséget és kisebb ellenállásokat alkalmazhatunk, mint triódák esetén, ami azért előnyös, mert kisebb feszültségeket egyszerűbb eszközökkel lehet stabilizálni és kisebb ellenállásoknál nagyobb stabilitás érhető el. 105 Volt, vagy 150 Volt stabilizálását: ugyanis egy egyszerű glimmlámpával meg lehet oldani, 150 Voltnál kisebb stabilizált feszültséget egy egyszerű glimmlámpával és egy feszültségosztóval elő lehet állítani. Ha azonban 150 Voltnál nagyobb egyenfeszültséget kell stabilizálni, akkor egyszerű glimmlámpa már nem elegendő, hanem bonyolultabb szerkezetű glimmlámpát, vagy több sorbakaoesolt glimmlámpát, vagy pl. elektronikus stabilizáló áramkört kell alkalmazni, amelyhez pl. glimm]ampán és egyenirátiyítócsövön kívül még két további elektroncső is szükséges. Másrészből a közps ballonba épített úgynevezett ..iker" triódák alkalmazása különálló triódák vagy pentódák alkalmazásával szemben előnyös, ha kisebb stabilitással is megelégszünk és ezért a tápáramforrások stabilizálását nem alkalmazzuk. Ez esetben ugyanis a szükséges nagyobb anódáramköri tápfeszültség szolgáltatása nem kíván a felépítésben többletet, tehát a pentódákkal szemben felmerülő egyik hátrány jelentőségét veszti; ezzel szemben előnyös az a körülmény, hogy közös ballonba épített két elektródarendszer között az elté. rés általában kisebb, mint két, találomra kiválasztott, csőpéldány közti különbség; vagyis a szimmetria minden előzetes válogatás nélkül jobb, mintha ugyanazt a feladatot két különálló elektroncsővel ugyancsak előzetes válogatás nélkül oldjuk meg. Ha azonban a tápfeszültségeket stabilizáljuk, akkor ez az előny gyakorlatilag jelentéktelenné válik. Az elmondottak alapján felépített egyenáramú erősítővel működő csővoltmérőt mutat a 13. és 14. ábra. Az R1; R 2 , R 3 és R 4 ellenálásokból álló ötpólusú hálózat a 13. ábrán látható kapcsolásban a 3. ábra szerint, a 14. ábrán látható kapcsolásban az 1. ábra szerint van alkalmazva. A 14. ábra egy nagyfrekvenciás csővoltmérőt mulat, amelyben a V;j és V 4 diódák vannak alkalmazva. A mérendő váltakozó feszütséget az X pontra kapcsoljuk. A váltakozó feszültség hatására a V3 dióda anódján a feszültség elektrolitikus (lineáris) átlaga megváltozik. Az r12 ellenállásból és C, kondenzátorból álló áramkör a váltakozó feszültségnek az egyenáramú erősítőbe való bejutását meggátol.!a olyan mértékben, hogy az 1 bemeneti pontra gyakorlatilag csak az elektrolitikus (lineáris) átlag megváltozása jut el. Mivel a dióda ugyanekkor egyenáramot is termel, az rn ellenállást alkalmazzuk az egyenáram levezetésére. Az r15 , r 1B és r ;7 ellenállások a méréshatár kiterjesztését teszik lehetővé. A dióda akkor is termel egyenáramot, ha az X pontra nem kapcsolunk váltakozófeszültséget. Ez az áram —• a továbbiakban nyugalmi áram — az i-ji ellenálláson feszültségesést' okoz. Ennek a feszültségesésnek a kompenzálására alkalmazzuk a Yi diódát, amelynek nyugalmi árama az rl;!, r 14 , r ír! , rJ& és r 20 ellenállások által alkotott hálózat 2 és S pontja közt ugyanakkora feszültségkülönbséget idéz elő, mint amekkora feszültségkülönbség az 1 és 5 pontok közt áll elő a V3 dióda nyugalmi árama hatására. Az Yj és Y? átkapcsoló együt mozog abból a célból, hogy a 2 és 6 pontok, valamint az 1 és 5 pontok közti feszültségkülönbség az átkapcsoló bármely állásában gyakorlatilag egyenlő legyen. Ennek a célnak elérése a diódák áramkörében alkalmazott ellenállások alkalmas megválasztásával és az Yj, Y2 kapcsolótárcsák közti egyszerű kényszerkapcsolattal lehetséges. Mivel az egyenáramú erősítő 1 és 2 bemeneti pontjai közti feszültségkülönbség — az 1 ponttól kiindulva — az 1—5, az 5— 6 és a 6—2 pontok közti feszültségkülönbség eredője, s az 1—5 pontok közti feszültség és a 2—6 pontok közti feszültség szembe vannak kapcsolva, a kompenzálás valóban lehetséges. A csővoltmérő egyenáramú erősítő része a 12. ábrának felel meg, azzal az eltéréssel, hogy az alkalmazott elektroncsövek pentódák, továbbá a 12. ábrán csak a Vj iker elektroncsőrendszer egyik felének 1 rácsa és a Pí potenciométert, valamint az r2 , rTM ellenállásokat tartalmazó hálózat 6 pontja közé kapcsoltunk feszültségét, míg a másik felének rácsa a Pj potenciométerrel közvetlen össze van kötve; ezzel szemben a 14. ábrán a Vla és a V]6 elektroncsövek mindegyikének vezérlőrácsa nem. közvetlenül, hanem a V3, ill. V4 diódák áramköréből származó feszültség közbeiktatásával van összekötve a P1; r 2 és r 3 elemeket tartalmazó hálózattal. Az utóbbi eltérés az előzőkben vázolt mó-
